Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 78. (Budapest, 1993)
Megjegyzések a múzeum Domenico Ghirlandaio rajzához
rolt igen hosszú időperióduson át tartó hatására is felhívja a figyelmet, ugyancsak közvetett bizonyítéka lehet a budapesti rajz késői datálásának. Cadogant, mint láttuk, egy, a budapesti redőtanulmány elemeit felhasználó „ghirlandaieszk", ám igen gyenge minőségű freskó vezette rá, hogy a recto ábrázolását Ghirlandaio müvei közé felvegye. A vázlat alapján Ghirlandaio, vagy műhelyének valamelyik tehetségesebb tagja minden bizonnyal festményt is készített: legalábbis erre következtethetünk a kompozíció egy további, ugyancsak gyenge változatából, melynek számos eleme a Bargello-beli freskó többé-kevésbé módosított változatának látszik, néhány részletében azonban a budapesti rajzzal mutat közelebbi rokonságot. 22 Mivel a gyenge festő pusztán a rajz alapján nem készíthette el a bonyolult, sokrétű kompozíciót, feltevésünk az lehet, hogy mindkét változat egy, a rajzot követő jobb minőségű festménykompozíció felhasználásával készült. A vezeklő Szt. Jeromos a 15. század második felében Firenzében rendkívül népszerű ábrázolásának elterjedtségét, 23 egy-egy képtípus számtalan változatban történő megfestését jól illusztrálja a Szt. Jeromos-ábrázolások egy összefüggő csoportja, melyet Jacopo del Sellaiónak attribuait művek képviselnek. E képek sok apró részletben eltérnek egymástól, de Szent Jeromos alakja, mely csak igen kis mértékben különbözik a Ghirlandaio-rajz típusától (a jobb kéz tartásában, a mindkét vállon átvetett redőben, a csupaszon hagyott lábfejben), meglepő állandósággal ismétlődik mindegyiken. 24 A sorozat mintaképe, mint ezt már Degenhart megállapította, Piero Pollaiuolo 1483-ban készült oltárképén található, azonban kialakításában Botticelli is nagy szerepet játsz22 Santa Barbara, Cal. (USA), Morgenroth-gyűjtemény. A festmény fotója a firenzei Kunsthistorisches Institut fotótárában található Jacopo del Sellaio (?) műveként. 23 Millard Meiss alapvető tanulmánya (Scholarship and Penitence in the Early Renaissance: The Image of St. Jerome, Pantheon 32 [1974] 134-140) után több kutató foglalkozott a 15. században különösen Firenzében robbanásszerűen kibontakozó Szt. Jeromos kultusz (hieronimita szerzetesrendek és hozzájuk csatlakozó laikus testvérületek alapítása) kiváltó okaival, s az ennek nyomán kialakuló új ikonográfiái típus elemzésével, rendszerezésével. A természeti, gazdasági, társadalmi katasztrófák okozta krízishangulat, a humanisták lelkiismereti válsága mellett az újabb kutatások főként a modern vallásosság fejlődésének és az egyház belső reformtörekvéseinek, erkölcsi megújulási igényének összefüggéseiben vizsgálják a kérdés különböző oldalait. L. például: Ridderbos, B., Saint and Symbol. Images of Saint Jerome in early Italian Art, Groningen 1984; Wiebel, Ch., Askese und Endlichkeitsdemut in der italienischen Renaissance. Ikonologische Studien zum Bild des heiligen Hieronymus, Weinheim 1988; Henderson, J., Penitence and Laity in Fifteenth-century Florence, in Christianity and the Renaissance. Image and Religious Imagination in the Quattrocento (szerk. Verdon, T.-Henderson, J.), Syracuse-New York 1990. 21 A festmények a következő gyűjteményekben találhatók (a magángyűjteményekben lévők a Kunsthistorisches Institut fotótárának 1992. évi adatai alapján): Stockholm, Nationalmuseum, ltsz.: 2366 (Van Marie, R., The Development of the Italian Schools of Painting 12, Hága 1931, 385, 253. k.); Bonn, Provinzialmuseum, ltsz.: 259 (Degenhart, i. h. (2. j.) 50 és Van Marie, i. m. 387, 254. k., ugyanez a festmény a Villa I Tatti és a Kunsthistorisches Institut fotótárában a berlini Kaiser Friedrich Museum 1945-ben elpusztult festményeként szerepel, ltsz.: 1139); Reali, magángyűjtemény — horizontális változatok; Párizs, Louvre, ltsz.: 1658; El Paso, Texas (USA), Museum; München, J. Böhler gyűjteménye — vertikális változatok. A festmények kis mérete és formátuma egyértelműen arra utal, hogy azok magánájtatosság céljaira készültek. Az 1410-ben alapított Compagnia di San Girolamo a 18. századi Catalogo dei Fratelli adatai szerint a 15. század folyamán mintegy hétszáz bejegyzett tagot számlált, köztük számos firenzei patrícius család tagjai is szerepeltek. A Sellaio festmények és talán a budapesti rajz nyomán készített elveszett Ghirlandaio festmény megrendelői is feltehetően közülük kerültek ki a század utolsó két évtizedében, vö. Ridderbos, i. m. 11. Az újabb kutatások Sellaio és Ghirlandaio szorosabb kapcsolatát, együttműködését is feltételezik az 1480-as évek folyamán, 1. La Pittura in Italia. Il Quattrocento 2, Milano 1987, 657.
