Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 77. (Budapest, 1992)

A Szépművészeti Múzeum 1991-ben

A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM 1991-BEN Az épület rekonstrukciója során befejeződött a földfeltöltések kiemelése az új, egyiptomi kiállítóhelyiség terében és a két Régi Magyar terem alatt, valamint elkészült az antik kiállítóhelyiség új, padlófűtéses födémszerkezete. A munkálatok a rekonst­rukció kibővített, első ütemének keretében folytak, amely a tervek szerint 1992 augusztusában fejeződne be. Gyűjtemények Az újonnan adódott lehetőségekkel élt az Egyiptomi Osztály, amikor alapítványi és minisztériumi támogatással a német műkereskedelemből megvásárolt egy Kr. e. 2000 körüli időből származó festett koporsót (40. kép). A Régi Képtár Pigler Andornak köszönhetően szerezte meg az első német csend­életfestő, Georg Flegel (1566-1638) egy kitűnő kalvitású művét (publikálva még mint magángyűjteményben festmény: Ember I., Acta Históriáé Artium 34, 1989, 115-120). A múzeum nyugalmazott főigazgatója ugyanis az intézménynek adomá­nyozta a Herder-díjával járó összeget. Műkereskedelemből vétel útján került a Képtár gyűjteményébe egy másik csendélet, Francesco Fieravinónak, a műfaj reprezentatív ba­rokk változatát képviselő nagyméretű vászna. A Modern Osztály cserével jutott hozzá Friedrich von Amerling első jelentős művéhez (41. kép). A bécsi mester a Mózes az érckígyóval témájú festményéért az 1829-es akadémiai pályázat zsűrijétől dicsérő oklevelet kapott. A Grafikai Osztály legjelentősebb új szerzeményei: J. B. Clarot 1844-ben készí­tett vízfestménye, egy női portré; a német expresszionista Max Pechstein 1913-ból való, Muzsikust ábrázoló akvarellel színezett litográfiája (42. kép); Maitis-Teutsch Já­nos két linóleummetszete 1918-ból és Lea Grundig Női képmása (1930, kréta­rajz). Restaurálások Az év különösen sikeres volt a festményrestaurálások terén. Tíz restaurátor munkájának és a milánói Finarte cég anyagi segítségének köszönhetően megtörtént

Next

/
Oldalképek
Tartalom