Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 72. (Budapest, 1990)

Az Andokidés-festő új csészéje

hajnak, az isten szakállát keretező fürtöknek és a ló lobogó sörényének visszaadására. A feketére felvitt fehér festésnek, amely a szörny fogait jelzi, nyomát is alig lehet kivenni. Az apotropaikus szemeken a pupillát körülvevő három kör közül a középsőn és a lovas övén fehér festés. A feketére festett vörös festés van a Gorgó „orrlyukain" és nyelvén, a szemeknek a pupilla melletti körén, a szőlőleveleken, a két emberalak hajszalagján, az isten szakállán, a ló sörényének lobogó részén és részben az ifjú mindkét ruháján. Csak a párna, amelyen Dionysos ül, van közvetlenül az anyagra festett vörössel visszaadva. Mint fentebb említettük, az új csésze legközelebbi párhuzama a budapesti (18-20. kép). Minthogy a lába hiányzik, kevés az összehasonlítható mérete, de ezek nagyjából egyeznek az új kylix méreteivel: a budapesti csésze szélessége 27, átmérője 21,4 cm, az új példányon 26,8, illetve 21-21,3 cm. A Gorgófő megegyezik azzal a kevéssel, ami a budapestiből fennmaradt, csak az utóbbin a csigába csavarodó fürtök körvonalai fehér járulékos festéssel vannak kirajzolva, alakjuk azonban éppúgy azonos az új csésze Gorgójáéval, mint a fülek végsőkig egyszerűsített rajza és a szakáll bekarcolt sávozása, vagy a száj, amiből a budapesti vázán csak kevés maradt meg. Mellesleg meg kell jegyezni, hogy az edényfülek egyik csészén sincsenek a Gorgoneion vízszintes tengelyében. Hasonlóak a fülek alatti szőlőtövek is, akár rajzukat, akár kompozíciójukat tekintjük: a szőlőfürtök mindkét vázán az agyag vörös színében vannak hagyva, a szemeket fekete pontok jelzik. Az utóbbi részlet nem ismétlődik a festő amphoráin, de ez talán a méret különbségével magyarázható. A szőlőfürtök elrendezésében csak egy különbség van: a budapesti csészén balra találunk három és jobbra két fürtöt. A fülek alatti szőlőtő gyakori díszítő motívum; így megtalálható a Lysippidés-festő és az őt követő festők vagy a Walters 48.42 csoport kylixein is. A két csésze szemábrázolásai ikrek, akár rendkívül finom formájukat, akár a színek elosztását tekintjük. Jellemző vonásuk a hullámos fölső vonal, a kicsúcsosodó külső sarok, a hosszú és a szem felé összeszűkülő könnycsatorna és a viszonylag vastag szemöldök. Dionysos chitonjának nyak- és karszegélye a svájci vázán ugyanúgy van díszítve, mint a budapesti mainasnál, az isten himationjának hármas pontjai pedig a mainas chitonján térnek vissza. A motívum megvan a festő berlini, párizsi (G 1 és F 203), orvietói és New York-i amphoráján is. A ruhák is hasonlók a két csészén, bár a lovas ruharedőit a feketealakos technikát őrző bekarcolások jelzik. Dionysos és a lovas ugyanazt a hajszalagot viseli, mint a budapesti Héraklés, végül pedig ugyanolyan kampó jelzi mindkét vázán a bokákat. Az új csésze alakjain jóval kevesebb a festett belső anatómiai részlet, mint a budapesti Héraklésen, de ezt az utóbbi ruhátlansága magyarázza. Az Andokidésfestő ugyanis ruhás férfialakjain nem alakított ki és nem vett át állandó vonásokat a belső anatómiai részletek jelzésére: mind isteneknél, mind halandóknál általában megelégszik azzal, hogy a bokát kampóval jelezze. A férfitest anatómiájának részletezése egyébként különösen késői korszakára jellemző, de korai művein is előfordulnak példái, így a New York-i amphorán. A két azonos korú kylixhez sok vonatkozásban a bolognai amphora kínálja a legközelebbi párhuzamokat. A két szatír izmainak, könyökének, térdének, bokájának rajza a budapesti Héraklés részleteit visszhangozza, és a svájci kylixéhez igen közelálló Dionysost fognak közre: hajviseletük azonos, ruhájuk ugyanolyan típusú, tökéletesen egyező ruharedőkkel, csak a bolognai istenalakon a ruha díszítése gazdagabb, amiben megintcsak a nagyobb méretnek lehetett szerepe. Bár a szőlőfürtök eltérőek (a bolognai vázán az egyik fürt szemei a felületre applikált agyagból vannak reliefszerűen kidolgozva, a többinél azonban ehhez nem vett magának fáradságot a mester), a venyigék járulékos vörössel festett leveleikkel