Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 68-69. (Budapest, 1987)

Garofalo egy kevéssé ismert festménye

GAROFALO EGY KEVÉSSÉ ISMERT FESTMÉNYE Egyedül János evangéliumában (8, 1—11) szerepel — azon belül is későbbi betoldásnak tartják — a Krisztus és a házasságtörő asszony története. Nincs benne földöntúli elem, nem Krisztus csodatevő hatalmát hivatott tanúsítani, hanem a szelíd, megbocsájtó emberség győzelmét hirdeti a magát a törvény betűjével igazoló alantas indulatok felett. Az epizódban olyan drámai és lélekábrázolási lehetőségek rejlenek, amelyek teljes kiaknázására talán csak Rembrandt volt képes 1644-ben festett képén (London, National Gallery). Krisztus szavai: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek", a vádlókat váratlanul arra készteti, hogy önmagukkal nézzenek szembe. Ezt a lelki folyamatot a képzőművészet eszközeivel nehezebb hitelesen érzékeltetni, mint bármiféle csodás esemény — feltámadás, gyógyulás — kiváltotta érzelmi reakciót. Nem kevesebb pszichológiai érzékenységet kíván egy festőtől, ha a házasságtörő asszony bűnbánatát és megmentője iránti háláját akarja megjeleníteni. Az epizód megörökítői sorában, Rembrandton kívül még számos elsőrangú festőt találunk.

1 A 16. századi itáliai ábrázolások között feltűnően nagy a velenceiek száma. (Az Alpokon túl Cranach és műhelye festette meg a legtöbb variációban.) Hogy miért éppen Velencében és a 16. században volt különösen kedvelt és divatos ez a téma, az külön tanulmányt érdemelne. Bizonyos, hogy a téma velencei variációinak tanulmányozásából, a megrendelők szándékaira, az egyház- és etikatörténeti háttérre rákérdező kutatásokból érdekes következtetésekhez lehetne eljutni. A Cinquecentóban, Velencén kívül, ritkább a téma előfordulása. Egyike ezeknek Garofalo festménye a Szépművészeti Múzeumban (62. kép).

2 A kép „különös ismertetőjegye": a téma leginkább klasszicizáló feldolgozása. Ferrarai eredete soha, szerzősége viszont sokáig vitatott volt — erről még részletesebben is szólunk — mindenesetre már önmagában az a tisztán megmutatkozó törekvés is, hogy a kompozíció a rómainál is rómaibb legyen, a múlt századig a „ferrarai Raffaello"-ként magasztalt festő ecsetjére vall. A festmény kis méretéhez képest feltűnően nagyszámú — harmincöt — szereplőt befogadó építészeti környezet két alapmotívuma, a háttérben a templomhajóval, az előtérben a lépcsővel, az Athéni iskola amolyan miniatürizált változata. A Stanzák freskóit idézi két figura is: a háttal álló farizeus a Disputát, az oszlopra kapaszkodó férfi a Héliodorusz kiűzését. A kép középtengelyében, tanítványok kíséretében, a teljes szembenézettel is kiemelve, alacsony pódiu1 Pigler, A., Barockthemen, Budapest 1974, 314—319.: Schmie!. F., Ehebrecherin (Christus und die E.), in Reallexikon zur deutschen Kunstgeschichte, Band IV. Stuttgart 1958, 792—803. 2 Ltsz. 165. Olaj, hársfa, 55X44 cm.