Szabó Miklós szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 65. (Budapest, 1985)
Újonnan meghatározott Escalante festmény Budapesten
mesterei a flamand és velencei formákat szolgai módon másolták. Inspirációs forrásaikat többnyire átformálva egy új nyelvet alakítottak ki, a 17. századi festészetben, amely azonnal felismerhető és megkülönböztethető ellenállhatatlan vidámsága és energikus karaktere révén. Rizi egyik legjelentékenyebb tanítványa és stílusának örököse, Juan Antonio Frías y Escalante volt. 7 Művei között a budapesti gyűjteményben lévő jelzett és 1663-ból datált Immaculata Conceptio (Szeplőtelen Fogantatás, 23. kép) kétségtelenül a leghíresebb. Ezt a művet gyakorlatilag minden Escalantéval kapcsolatos tanulmány úgy tárgyalja, mint a flamand barokk festészet iránti lelkes csodálatának legjobb példáját. Ezideig úgy ismerték, mint Escalante egyetlen művét a budapesti spanyol gyűjteményben; most azonban ugyanitt egy másik festményt, egy Szent Sebestyént ábrázoló, megindító képet is Escalante életművébe tudunk sorolni (24. kép). A kép baloldalán láthatjuk a korai kereszténység mártírját egy fához kötözve, nem sokkal azután, hogy a nyilakat a testébe lőtték. Teste erős, túlzott contrappostóba hajlik, feje jobbra hanyatlik, dús, gesztenyeszínű haja a távoli tájrészlet fölé hull. Csak egy ágyékkötőt visel. Mellette a földön három nyíl, egy kard és egy tegez hever, fölötte egy sziklának támasztott pajzs felett pedig tollal díszített sisak. Ezek minden kétséget kizáróan Szent Sebestyén tárgyai, mert a legenda szerint a római császár testőrségének kapitánya volt és Diocletianus palotájában élt. Amikor keresztény hitét felfedezték, halálra, éspedig nyilak általi halálra ítélték. A nyilak azonban nem ölték meg, és sebeit a keresztény özvegy, Iréné ápolta és gyógyította. Amikor visszatért a császár palotájába, szemrehányást tett a császárnak a keresztények üldözése miatt. Ezután halálra kövezték és testét egy csatornába dobták. Később az ,,Ad Catacumbas" nevet viselő római területen temették el (amelyről a római földalatti temetkezési helyek hatalmas hálózata a „Katakombák" nevet kapta), és egy ma is álló templomot építettek sírja fölé, amelyet neki szenteltek. Erre a festményre színeinek rendkívüli finomsága jellemző. Uralkodó alaptónusát a mályva, a barna és a sárga alkotják. A tájat ezeknek a színeknek fantáziadús keverésével különösen gazdag festőiséggel vázolta fel. A Szent sisakjának tollát a szürke, kék és fehér színek keveréke alkotja. A festéket a mester a vászonra finom, vékony rétegben vitte fel (a mű kitűnő állapotban van), a vörösbólusz alapozóréteg számos helyen áttetszik, hozzáadva meleg színét a kép más tónusaihoz. Ez a meglehetősen nagyméretű alkotás (163X101 cm) a budapesti múzeum számos más festményéhez hasonlóan korábban Edmund Burke gyűjteményében volt, amelyből aztán az Esterházy család megszerezte. A vélemények a kép szerzőségével kapcsolatban megoszlottak. 1869-ben a valenciai festőnek, Jerónimo Jacinto de Espinosának tulajdonították. 8 Így tartották számon egészen 1908-ig, amikor A. L. Mayer annak a véleményének adott kifejezést, hogy a kép 7 Escalantéről lásd Lafuente Ferrari, E., „Escalante en Navarra y otras notas sobre el pintor" in Principe de Viana, 1941 szeptember, 8—23; Lafuente Ferrari, E., „Nuevas notas sobre Escalante" in Arte Espanol, 28 (1944), 29—37; Rogelio Buendia, J„ „Sobre Escalante" in Archivo Espanol de Arte 43 (1970), 33—50; Rogelio Buendia, J., „Recordatorio de Escalante en los trescientos anos de su muerte" in Goya 1970 novemberdecember, 143—153. 8 Mündler, O., „Schätzungliste von Otto Mündler über die Bestände der EsterházyGalerie", közölve in Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Állagai-bari, I. rész, Budapest 1909, 3—40.
