Szabó Miklós szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 65. (Budapest, 1985)
Újonnan meghatározott Escalante festmény Budapesten
ÚJONNAN MEGHATÁROZOTT ESCALANTE FESTMÉNY BUDAPESTEN A budapesti Szépművészeti Múzeum régi festészeti gyűjteményének egyik legfontosabb részlete a spanyol festmények kivételesen gazdag együttese. Szerencsés módon — Harasztiné Takács Marianna számos jól használható és gazdagon illusztrált publikációjának köszönhetően 1 — a múzeum legismertebb műveinek csoportját alkotják. Vannak azonban még tanulmányokat igénylő művek, mind ikonográfiái jelentésük, mind stílusuk — akár a művészek életművének egészében vizsgálva — mind egyéb problémák szempontjából, amelyeknek tárgyalása minden bizonnyal nem marad el, ha a spanyol gyűjtemény teljes tudományos katalógusának elkészítésére sor kerül majd. Ennek a spanyol gyűjteménynek egyik legérdekesebb sajátossága a madridi iskola késői korszakának mestereitől származó művekben való gazdagsága, vagyis a bőség azoknak a mestereknek az alkotásaiban, akik a spanyol fővárosban 1660—1700 között dolgoztak. Ez a periódus, amely magába foglalja mindazon festőknek a műveit, akik a Diego Velázquez halála utáni korszakban, illetve az utolsó Habsburg, II. Károly uralkodása idején dolgoztak, a spanyol festészet legkevésbé megértett korszakai közé tartozik; csak a legutóbbi időben jelent meg egy, ennek a stíluskorszaknak szentelt komoly tanulmány.- Bárki is tanulmányozza ezt a periódust, vállalkoznia kell egy budapesti utazásra, hogy olyan mestereknek a legragyogóbb műveit láthassa, mint Juan Carreno de Miranda, Mateo Cerezo, José Antolinez vagy Claudio Coello. Olyan művekben, mint az Idősebb Szent Jakab legyőzi a mórokat Juan Carrenótól, Cerezo Ecce Homoja, vagy Claudio Coello Szent Családja a madridi későbarokk művészeti fejlődés számos alapvető gondolata nyilvánul meg. Ez volt az a korszak, melyben a 17. század elejének spanyol festőinél tapasztalható józanságot és „földhözragadt" realizmust felváltotta a velencei reneszánsz művészet (mindenek előtt Tiziano, Veronese és Tintoretto), valamint az olasz és flamand barokk eleven drámai komponálásmódjához és színgazdagságához vonzódó ízlés. Rubens, van Dyck és iskolájuk tagjainak számos műve érkezett Spanyolországba 1650 körül, s ezeket a madridi festők, élükön Francisco Rizivel igen nagy lelkesedéssel tanulmányozták. Az itáliai és flamand alkotások főleg a királyi gyűjteményekben voltak láthatók (a madridi királyi palotában, illetve a király és 1 Lásd például Haraszti-Takács, M., Spanish Masters (Spanyol Mesterek), Budapest 1966, valamint a szerző Spanish Paintings from the Primitives to Ribera (Spanyol festészet a primitívektől Riberáig), Budapest 1984 és Spanish Masters from Zurbarán to Goya (Spanyol Mesterek Zurbarantól Goyáig), Budapest 1984 című könyvei éppen úgy, mint a Szépművészeti Múzeum Bulletin-jében és más helyeken közölt cikkei. 2 Lásd főleg Sullivan, E. — Mallory, N. A., Painting in Spain 1650—1700, Princeton 1982.