Szabó Miklós szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 65. (Budapest, 1985)

Denys Calvaert egy újonnan meghatározott rajza

rozott rajzot: azáltal, hogy az alakok egészen szűk térre, szinte összezsúfolva jelennek meg és tekintetük, gesztusaik is szoros kontaktust érzékeltetnek, az egész mű bensőséges intimitás légkörét árasztja. Calvaert művészetének ezek az érzelmi hatáskeltésre irányuló törekvései összhangban álltak az 1580-as évek közepétől meginduló új tendenciával, amely a tridenti zsinat kezdeményezésére kezdett kikristályosodni;

111 ez időtől vált egyre népszerűbbé az a követelmény, hogy a festmények legyenek világosak, valósághűek és érzelemkeltők. Calvaert művészetében a valóságra orientáltság flamand iskolázottsága következtében eleve lényeges alkotóelem. Az egyszerű, világos felépítés is kezdettől fogva jellemezte műveit és az érett reneszánsz szerkesztési eredményeinek felhasználása ahhoz segítette hozzá, hogy kompozíciói jelentőségteljessé váljanak. Az emberi motivációk hangsúlyozására való készség és a közvetlenség vallásos témájú ábrázolásaiban szintén elsősorban németalföldi gyökereivel magyarázható. Az érzelmek árnyalt kifejezési eszközeihez viszont Correggio és Barocci művészetéből merített ösztönzést. Barocci Correggióhoz kapcsolódva új tartalmat adott a vallásos ábrázolásoknak a családias légkör, a világias mozzanatok, az érzelmi motivációk újszerű festői ábrázolása révén. Ezért kapcsolódott a 16. század végén egyre több olyan mester az ő művészetéhez, aki az olasz festészeti formanyelv megújítását kezdeményezte, így Calvaert törekvései azt az új irányt segítették kibontakozni, amelyet fejlettebb formában a Carracci fivérek képviseltek Bolognában, majd Rómában. GERSZI TERÉZ 13 Posner, D., Annibale Carracci. A Study in the Reform of Italian Painting around 1590; London 1971, 35—43.