Szabó Miklós szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 64. (Budapest, 1985)
A Vinca-kultúra három idoltöredéke
A VINCA-KULTÜRA HÁROM IDOLTÖREDÉKE Délkelet-Európa neolitikumának sok tisztázatlan kérdése függ a nagy területen és hosszú ideig élt Vinca-kultúra régészeti besorolásától. Kulcsszerepének megfelelően igen sok elmélet született eredetéről, időrendjéről, viszonyáról a környező kultúrákhoz. A Vinca-kultúra északi szomszédjának, a Tiszai kultúrának az edénytípusaival eddig nem sikerült pontosan összehasonlítani a vincaiakat; a déli Dimini-kultúra eddig jobban kidolgozottnak vélt belső kronológiáját tekintve pedig az eddigiekkel ellentétes, új eredmények születtek. így a Vincakultúra időrendi helyzetének és történeti szerepének problémájával foglalkozó elméletek közül mindezideig egy sem vált általánosan elfogadottá. 1 Még ennél is kevésbé tisztázott a kultúra plasztikájának néhány lényeges kérdése. Az idolokkal foglalkozó szakirodalom terjedelmes ugyan, de az elemzések legtöbbször a tipológia vagy a művészettörténeti stíluselemzés valamelyik módszerén alapulnak, legfeljebb egy-két sablonos befejező mondat szól e kultikus tárgyak értelmezési problémáiról. A vallástörténeti munkákban ezzel a plasztikával kapcsolatosan megfogalmazott vélemények megfelelő bizonyítékok híján sokszor a vizsgálandó anyagtól függetlenített hipotézisek maradnak.' 2 Nincs tehát egyelőre elfogadható magyarázata e plasztika születésére, sem szerepére a Vinca-kultúrában, ahol az idolok mennyiségüket és jellegzetes ábrázolásmódjukat tekintve, még az antropomorf plasztikában általában bővelkedő neolitikus kultúrák közül is kiemelkedőek. Egyedül a névadó Vinca lelőhelyről több, mint 1300 idoltöredék ismeretes, az egész kultúrából több ezer. Részletes feldolgozás, áttekintő katalógus edig még nem jelent meg róluk. Űj példányaik bemutatásának ezért, mint egy jövendő szintézis előmunkálatának is van jelentősége. Az alábbi három idoltöredék lelőhelye ismeretlen. Az első (lelt. sz.: 50.425; 1-—3. kép) 8,4 cm magas, női fejet ábrázoló töredék. Jól polírozott szürkésfekete agyagból készült, a homlok egy kis darabja, az arc alsó része és az áll kiegészítés. A fej lapos, egyedül az orr emelkedik ki erősen az arcból. A fülek és hátul egy, a fül magasságában végighúzódó perem át van lyuggatva. Az orrlyukakat is átfúrással jelezték. A bekarcolt szemeken és szempillasoron kívül bekarcolt 1 Makkay J., A magyarországi neolitikum kutatásának új eredményei, Budapest 1982, 42 sk; Milojcic, V., Chronologie der jüngeren Steinzeit Mittel- und Südosteuropas, Berlin 1949, 65—82; Garasanin, M., Hronologia Vincanske Grupe, Lubljana 1951; Hauptmann, H., Die deutschen Ausgrabungen auf der Otzaki Magula in Thessalien III, BAM Bonn 1981; Gallis, K. I., Kausis nekron apo ti neolithiki epokhi sti Thessalia, Athén 1982. 2 Az ezzel kapcsolatos módszertani problémákról és az ,idol" szó definíciójának kérdéseiről: Bánffy E., Bemerkungen zur Methodologie der Erforschung vorgeschichtlicher figuraler Plastik, in Prähistorische Zeitschrift, s. a.
