Szabó Miklós szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 64. (Budapest, 1985)
A Vinca-kultúra három idoltöredéke
díszítés látható az orr két oldalán és a halánték táján is. A nyakon, a törésvonal közelében épp csak elkezdődik a szintén bekarcolt vonalakból álló, talán ruházatot jelentő minta. A másik töredék, valószínűleg nőt ábrázoló szoborról, (lelt. sz.: 50.426; 4— 6. kép) 5,1 cm magas, és mind anyagában, mind megformálásában emlékeztet az előzőre, csupán valamivel durvább kidolgozású. A lapos fejen hátul ugyancsak lyukakkal átfúrt perem húzódik végig. A fül itt nincs jelezve, de fölötte és alatta egy-egy átfúrás látható. Az orr kiemelkedik, a szemek bekarcoltak, és hasonló, talán a hajat jelképező bekarcolás tagolja az arc felső részét is. A két, erősen stilizált női fejhez képest a természethez jóval hívebb formákat mutat a harmadik, ülő nőt ábrázoló szobor töredéke (lelt. sz. : 50.424; 7—11. kép) 6,9 cm magas és 11,2 széles, szintén szürkésfekete agyagból készült, felülete finoman polírozott. Az idol lábai nyújtott helyzetűek, ami igen ritka a vincai anyagban. Dereka keskeny, alatta vízszintes vonal jelzi a csípőt; a fenék, a térd körüli rész és részben a lábfejek is párhuzamos barázdákkal vannak díszítve. A combtőnél látható, valószínűleg ráncokat jelképező bekarcolásokból ítélve az egész rovátkolást talán ruha jelzésének értelmezhetjük, csípőtől fölfelé pedig ruhátlan lehetett az idol. A nőalak valamit, vagy valakit tartott az ölében, ebből azonban sajnos csak alaktalan töredék maradt meg. Egyelőre csupán azt állapíthatjuk meg biztosan, hogy nem terhes nő ábrázolásáról van szó, mert oldalnézetből világosan látszik a hastájék lapossága. Mindhárom darab 1949-ben, Fleissig József műgyűjtő hagyatékából került a Szépművészeti Múzeumba. Stiláris jegyeik alapján egyértelműen a Vincakultúrába sorolhatók, jóllehet a Belgrádban vásárolt szobrocskák lelőhelyéről semmilyen közvetlen adat nem maradt fönn. A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött vincai idolok részben szintén a Fleissig-gyűjteményből kerültek oda, ezért érdemes bevonni őket a Szépművészeti Múzeum darabjainak tárgyalásába, hiszen azokkal nyilván egy helyről származnak. 3 A MNM-beli Vinca-tárgyak stiláris jellegzetességei alapján ugyanis, bár egyaránt találunk közöttük a Vincakultúra korai, klasszikus és késői szakaszába tartozókat, föltehető, hogy valamennyi Jugoszlávia keleti részén került elő. Mint látni fogjuk, a Szépművészeti Múzeumban őrzött három idoltöredék stiláris elemzéséből is hasonló következtetés adódik. A három darab közös jellemzője a viszonylag finoman polírozott szürkésfekete agyag; ez, valamint a fejek megformálása hátul az átfúrt peremmel, a szemek formája és a bekarcolt minta a fej különböző részein a Vinca-kultúra késői szakaszára utal. Az ülő idol töredékét is sorolhatjuk ebbe az időszakba, a fejekéhez hasonló anyaga, kivitele és a bordazata alapján. Mivel teljes pontossággal nem lehet meghatározni, hogy a késő Vinca-kultúra melyik fázisába tartoznak, célszerű a kevésbé részletező, M. Garasanin által kidolgozott kronológiát 3 A MNM vincai gyűjteményéből Ecsedy I. közölt néhányat: Vinca Finds in the Collection of the Hungarian National Museum, Folia Arch. 25 (1975) 9—18. Megjegyzendő, hogy a többi MNM-beli Vinőa-tárgy, melyeket S. Trojanovié ajándékozott a múzeumnak, valószínűleg ugyanerről a területről származik. E föltevést egy tévesen vincainak meghatározott, a Starcevo kultúrára jellemző szarvacskás csüngő is igazolja (Ecsedy I., i.m. 5. k. la-b), amely valószínűleg azért keveredett a vincai leletek közé, mert azokkal egy helyen került elő. A szarvacskás csüngőkről pedig J. Nandris megállapította, hogy csupán egy viszonylag szűk területen, a Bánát nyugati részén fordulnak elő, ami nagyjából megfelel a mai jugoszláv—román határterületnek [Man 5 (1970) 190—213].
