Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 62-63. (Budapest, 1984)

17—18. századi nápolyi csendéletek Budapesten

17—18. SZÁZADI NÁPOLYI CSENDÉLETEK BUDAPESTEN A nápolyi festészet kutatásának egyik napjainkban is legvitatottabb területe a csendéletfestők életművének azonosítása. A kérdés aktualitásától vezetve tizenkét, az irodalomban már részben ismert nápolyi, illetve tévesen a spanyol, illetve a nápolyi iskolába sorolt csendéletet közlök, amellyel azonban nem merítem ki a Magyarországon található anyagot. A Szépművészeti Múzeumban és budapesti magángyűjteményekben található művek, már korábban többnyire szerepeltek egy-egy kiállításon, ám meghatározásuk vitatható, s a kutatás jelen állapotában indokoltnak tűnt e művekkel újra foglalkozni. Az anyag a 17. század hatvanas éveitől közel egy évszázadot ölel át és szerencsés módon, jól érzékelteti az iskola különböző mestereit és a körükben előszeretettel festett csendélettípusokat. Az első, vizsgált festmény a „Csendélet szárnyasokkal"

1 az ún. „éléskamra részlet" típusába sorolható. Konyha, vagy éléskamra sarkában, zöldesbarna háttér előtt, lépcsőzetesen emelkedő, koptatott élű sziklapadokon kopasztott és tollas baromfik, tojások és kés fekszenek. A képen balról, lábuknál felfüggesztett, barna tollú kakasok, jobbról kopasztott csirkék láthatók. A háttérben alig kivehetően két edény körvonala látszik. Jobb oldalon a szárnyasokat függesztő kötél sötétebb vonala, vagy annak vetett árnyéka húzódik (46. kép). A festményt, megvásárláskor, 1964-ben „Spanyol, vagy olasz festő 17. századi műve"-ként határozták meg. Visszafogott, barnástónusú színvilágával, a baromfik részletgazdag ábrázolásával, a fény élesen rajzoló alkalmazásával e mű rokon a 17. századi spanyol bodegónfestők alkotásaival: Alejandro de Loarte, Juan Van der Hamen y León vagy a fiatal Velázquez csendélet-életképeinek világát idézi.

2 Míg azonban a spanyol csendéletfestők, így Sánchez Cotán, F. Ramirez, vagy Loarte az ábrázolt motívumokat azonban szigorú szimmetrikus rendben, függesztve, vagy egy síkban helyezték el, addig a nápolyi festők kompozíciójukban tagoltabb elrendezésre törekedtek. A spanyolok is szívesen alkalmazták a caravaggista fénykezelést, az ábrázolt tárgyak tökéletes, valószerű, rajzos, s egyben keményebb megfogalmazására törekedtek. A nápolyi Köszönetet mondok Szabó Miklósnak, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóhelyettesének az antik művészettel kapcsolatos tanácsadásért, Botta Istvánnak a Fővárosi Állat- és Növénykert Akváriuma igazgatójának a csendéleteken ábrázolt halak meghatározásáért. A festmények restaurátori vizsgálatát B. Forgó Margitnak köszönöm. 1 Budapest, Szépművészeti Múzeum. Ltsz.: 64.1. Olaj, vászon, 95X139 cm. Vétel budapesti magángyűjteményből. Üj vászonra húzva, restaurált. SzMKözl 27 (1965) 69, 108. Fotója először e cikkben kerül közlésre. 2 A téma legújabb irodalma: Pérez Sánchez, A.: Pintura espanola de bodegones y floreros de 1600 a Goya. Madrid, 1983.