Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 62-63. (Budapest, 1984)
VIVAS IN DEO
polyi lelőhelyét is — arra a feltevésre vezet, hogy a budapesti gyűrű keletrómai műhelyben készült. Nem mond ennek ellent, és kiemeli az udvari művészet közvetlen köréből a gyűrűt a mellkép körüli felirat is: a fejtől balra IN DEO, jobbra VIVAS. Az ókeresztény feliratok leggyakoribb akklamációs formuláinak egyike ez; önmagában nem utal határozottan az élet valamelyik szférájára, és a tárgy funkciójára sem, amelyen megjelenik. Egyaránt olvasható sírfeliratokon, mint a halottnak szánt búcsúztatás, vagy üvegedényeken, mint házassági jókívánság; kísérhet ószövetségi jelenetet, katakomba-freskót vagy portréábrázolást; otthonos a mindennapi élet tárgyain is: szobrocskákon, gyűrűkön, gemmákon, edényeken. 7 Mind a formula (vivas in deum, etc.), mind az orthográfia (bibas, vibas, etc.) változatai gyakran a latin nyelv későantik fejlődését tükrözik. 8 Feltűnőbb, hogy nem egyszer görög vagy gyakran latinbetűs írással a formula görögnyelvű megfelelője is megjelenik teljesen vagy részben a latin mellett, változó átírásokban. 9 Ivóedényeken legtöbbször a pie akklamációval megtoldva olvashatjuk. Ez szintén görög szó átírása, és utal arra, hogy az ókeresztény formula egyenes folytatása a görög vázákon az archaikus kortól gyakori, ivásra biztató és a biztatást jókívánságokkal kiegészítő edényfeliratoknak, amelyeknek szövegei még számos változatot mutatnak. 10 A császárkorban változatszegénnyé merevedő latin formula görögül egy késői, boiótiai lelőhelyű egyfülű agyagedényen jelenik meg. 11 Már Kisa felvetette, hogy a latin formulába szőtt, latin betűkkel írt görög szöveget, illetve szavakat (vivas pie zeses, etc.) alighanem sokan nem értették. 12 így valószínű, hogy a latinra átírt pie olykor — bár ritkán — pius vocativusaként értelmeződött, 13 és alighanem jóval gyakoribb eset volt, hogy a késői kiejtést tükröző bibas-formát a görög pie megfelelőjeként fogták fel, legalábbis ha ivóedényeken állt. 14 Az akklamáció alapformuláját (bibe pie — vivas zeses) sokáig használták közösen pogányok és keresztények, és később is csak a kétségtelenül az újszövetségi görögre visszamenő 15 in Deo (in Christo, in Domino, etc.) hozzátevésével vált félreérthetetlenül krisztianizálttá, mint a budapesti gyűrű esetében is, amelynek hibátlan 7 A legfontosabb áttekintések: C a b r o 1, F., in: Cabrol-Leclerq, Diet. Ant. Chrét. I. Paris, 1924. 250; K 1 a u s e r, Th., in: RAC I. Stuttgart, 1950. 231; D i e h 1, E. — M o r e a u, J. (ed.): Inscriptiones Latináé Christianae veteres (a következőkben: ILChrV) I. 2 Berlin, 1961. 430, ad nr. 2194 és uo., III 2 , 338—339 (index). Aranygyűrűn, olykor egy vagy két portréfejjel, többnyire a tulajdonos nevével: CiL III. 6019, 10 (= N o 1 1, R.: Vom Altertum zum Mittelalter. Kunsthist. Mus. Wien, Katal. d. Antikensammlung I. 1974 2 , 45, 72. sz., IV. sz.) ; VII. 1305 és 1307 (az utóbbi Brancasterból, kettős portréval és csak az IN DEO VIVAS formulával); IX. 6090, 2; XII. 5692, 11; XIII. 10024, 172. « A változatok keresztény feliratokon: ILChrV III 2 , 339, 607 sköv. !» ILChrV III 2 , 458. Vö. Guarducci, M.: Epigráfia greca IV. Roma 1978. 308. A jelenségnek a fordítottja is jól ismert a két nyelv későantik kölcsönhatása során; vö. L ö f s t e d t, E.: Late Latin. Oslo, 1959. 108—111 (irodalommal). 111 Kretschmer, P.: Griechische Vaseninschriften. Gütersloh, 1894. 195—196; Guarducci: i. m. III. Roma, 1974. 340—341, 491—492. A forma görög szövegekben az Odysseiai óta előfordul, 1. L i d d e 11 — Scott, s. v. •'Furtwängler, A.: Beschreibung d. Vasenslg. im Antiquarium. Berlin, 1885. 1034, 4087. sz.; G u a r d u c c i : i. m. III, 341. 12 Kisa, A.: Das Glas im Altertume III. Leipzig, 1908. 862. 13 ILChrV I 2 , 165, ad nr. 875 D. M Vö. Bös, M.: Kölner Jb. 3 (1958) 24. 15 G u a r d u c c i : i. m. IV. 308. A kereszténység és a görög nyelv egymástól gyakran elválaszthatatlan hatásáról a késői latinra L ö f s t e d t : i. m. 88.
