Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 62-63. (Budapest, 1984)

VIVAS IN DEO

fejekkel, szembetűnővé lesz a különbség. A Constantinus egyeduralmának meg­szilárdulása előtti időkben a hajfürtök vagy az arckifejezés mintázása az alap­felfogás minden programszerű szigorúsága ellenére még sokkal többet meg­őrzött a természet nyújtotta látvánnyal való kapcsolatából, mint a gyűrű férfi­feje. Az utóbbinak igazi párhuzamai a theodosiusi reneszánsz évtizedeiben keletkeztek, visszanyúlva a Constantinus-kori klasszicizmusra, de nem azért, hogy utánozzák, hanem, hogy folytassák, amit elkezdett. A haj szinte geomet­rikus szabályosságú félköríve a homlok fölött épp olyan messze van a constan­tinusi formáktól, mint a tömbjét tagoló bekarcolt párhuzamos vonalak hang­súlyozottan nem ábrázoló, hanem jelképező-dekoratív szerepe, vagy az arcnak deformáltsága ellenére is kivehető mozdulatlan frontalitása és az eleven lét kívül és belül működő erőiről tudomást nem vevő nyugalma — kísérlet a klasszikus harmóniának legalább külső formáiban való felidézésére, ami jól megfér a ruha részletező, mozgalmas és szinte aggályosan pontos ábrázolásával: a két alaptendencia, klasszicizmus és expresszivitás 325 után sokszor ugyanazon a művön is egymás mellett érvényesül. Ha az udvari vagy többé-kevésbé hivatalos művészetben keressük a buda­pesti fej rokonait, elsősorban II. Valentinianus, de még sokkal inkább Arcadius isztambuli márványportréjára lehet utalni, a kisművészetekben pedig például a madridi missorium Theodosius-fejére vagy a Magyar Nemzeti Múzeum ún. II. Valentinianus-mellszobrára. :i A gyűrű büsztje nem császárportré, de nyilván magasrangú hivatalnoké. Erre utal a császárét megfelelő és részben kötelező mértéktartással utánzó viselete is, mint többek közt Rufius Probianus 40Ü körüli, a portré stílusában is rendkívül közelálló elefántcsont diptychonjának B-oldalán/' A magánportrék nem mindig különültek el szigorúan a császároké­tól, de a magasrangú személyiségek ábrázolásai természetesen, és még az ala­csonyabb társadalmi rétegek számára készültek is jórészt azokhoz igazodtak,"' mint a korstílus meghatározóihoz. Ennek megfelelően a budapesti büsztnek a kétségtelenül az udvari körön kívülálló művészetekből vett rokonai is a IV. század utolsó negyedére vagy a következő század elejére utalnak. 11 Minden jel — beleértve a típusában hozzá legközelebb álló londoni példány konstantiná­;i II. Valentinianus és Arcadius isztambuli portréja: Volbach, W. F. — Hir­m e r, M.: Frühchristliche Kunst. München, 1958. 51. és 57. tábla; vő. egy valamivel korábbi fejet a Ny Carlsberg Glyptothekban, P o u 1 s e n, V.: Les portraits romains II. Copenhague, 1974. 194—195, 330. tábla. A madridi missorium: Volbach — H i r m e r : i. m. 53. tábla; S t u t z i n ge r, D., in: Spätantike u. frühes Christenrum. Frankfurt a.M., 1983, 645—647 (irod.) ; a Theodosius-fej: Rumpf, A.: Stilphasen der spätantiken Kunst. Köln, 1955. 15. tábla, 64. kép; a budapesti bronz buszt: The Age of Spirituality, szerk. Weitzmann, K. New York, 1979. 26, 19. sz. Vö. most össze­foglalóan a korszak császárportréiról Stichel, R. H. W.: Die röm. Kaiserstatue am Ausgang d. Antike. Róma, 1982. 45—48 és 69; Stutzinger: i. m. 453. '> A császári viseletről elsősorban Alföldi, A.: Röm. Mitt. 50 (1935) 64—66; a fibuláról H e u r g o n, J.: Le trésor de Ténès. Paris, 1958. 22—25 és 7., 11. tábla. A köpenyről és tunicáról általában részletesen, az újabb irodalommal R i n a 1 d i, M. L.: Riv. 1st. Arch. St. Arte 13—14 (1964—65) 214 sköv., 232 sköv.; Probianus dipty­chonjáról legutóbb: Gallien in der Spätantike, Katal. Mainz, 1980. 40—41, 21. sz. (a korábbi irodalommal). 5 Breckenridge, J. D., in: The Age of Spirituality, 286. 6 Vö. pl. a fondo d'oro medaillonok közül a Vatikáni Könyvtár egy példányát (Morey, C. R.: The Gold-Glass Coll. of the Vatican Library. Città del Vaticano, 1959. 15, 59. sz., 9. tábla); datálásához legutóbb F a e d o, L.: Annali délia Scuola Normale Superiore di Pisa. ser. III. 8 (1978) 1052 („IV. sz. 2. fele").

Next

/
Oldalképek
Tartalom