Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 56-57. (Budapest, 1981)
Két fogadalmi bronztábla
fogadalmi ajándékként, háziszentély kultuszképeként, papi melldíszként 4 egyaránt használhatták őket. Ezzel az általában elfogadott elképzeléssel szemben újabban V. Vasilev ezt a csoportot ezüstlemezek verőtöveiként határozta meg. ;) Érvei a táblák kidolgozásának a technikájára épülnek: szerinte lágy ötvözetből készültek, többjük alakja szabálytalan, az ábrázolások cizellálatlanok, a fejek viszont a többi részletnél gondosabban kidolgozottak. A herkulesfürdői domborműre e megállapítások egyike sem érvényes, a kisebbikre is csak a harmadik. Emiatt, de a rovátkolások lágy élei miatt sem lehet a két darabot e négy érv alapján verőtőnek minősíteni. Vasilev elgondolása azonban, bár érvelése egészében nem meggyőző, 6 mint a talán nem egységes funkciójú csoport egyes darabjainak a meghatározása, mégis figyelmet érdemel. Egyrészt ez is lehetséges magyarázata annak a hasonlóságnak, amely méretben-ábrázolásban a bronzreliefek és az ezüstlemezek között fönnáll (bár ugyanilyen ábrázolásokat agyag öntőmintákon is találunk 7 ), másrészt nem ismerjük a császárkori ezüstlemezek verőtöveit. 8 A két táblára mindenesetre inkább a kultikus funkció látszik érvényesnek. A típusuk alapján rokon leletek mind a Balkánról származnak, 9 a készítés pontos helye azonban még nincs meghatározva, s az is tisztázatlan, hogy valamennyi a sorozathoz tartozó darab egy műhelyből származik-e? 10 Keltezésük bizonytalan, 11 az általában elfogadott i. sz. II— III. századi határokat tovább tágítja az alább tárgyalandó tekijai kincslelet, amely a benne talált 111 érem alapján az i. sz. I. század végénél nem lehet későbbi. Az egész csoportra jellemzők a mindkét budapesti táblán megtalálható kettősen tagolt oszlopok. A bizonytalan eredetű, 12 már a hellénizmus korától széles 4 Mivel azoknak a karikáknak, amelyekkel a melldíszeket a ruhához erősítették (pl. Vermaseren, M. J.: Corpus cultus Cybelae Attidisque. III. Leiden, 1977. CXLI. tábla, 249. kép, a további irodalommal), egyik táblán sincs nyoma, ez a lehetőség kizárható. 5 Vasilev, V. : Matrices en bronze dans la toreutique romaine provinciale des II e —III e siècles. Actes du IV e Colloque Internationale sur les Bronzes Antiques. Lyon, 1976. 187—190. 6 Nem valószínű, hogy a gyorsan kopó verőtöveket jobb lágy, mint kemény ötvözetből készíteni; a táblák formája nem szabálytalan; kidolgozásuk nem elnagyoltabb, mint egyik-másik oltárkőé; a fejekről Vasilev maga írja: „...les têtes, dans tous les cas, ont été modelées avec beaucoup plus de soin que les corps. (...) Nous devons dire aussi, que sur certains reliefs, en général bien exécutés, y compris les détails, les têtes sont traitées de manière sommaire."; hiányzik az a szempont, amely alapján a verőtöveket a fogadalmi tárgyaktól elválaszthatnánk. 7 S u s t o v, B.: Antike Zentren der Töpferei in Untermoesien. Szófia, 1976. 54. t.; Dremsizova-Neltschinova, Z. — Tontscheva, G.: Antike Terrakotten in Bulgarien. Szófia, 1971. 130—131. tábla. 8 A ládikaveretekről Id. B u s c h a u s e n, H.: Die spätrömische Metallscrinia und frühchristlichen Reliquiare. Bécs, 1971. Ma általában úgy vélik, hogy a verőtöveket pusztuló anyagból készítették. Itt köszönöm meg Gáspár Dórának és Hatalay Gézának a technikai kérdésekben nyújtott segítségüket. 9 Az állítólag Tibiscumból származó „karánsebesi" (ma Caransebes, Románia) bronzlap lelőhelye bizonytalan: I s a c, D.: Monumente votive din Bánat. Banatica 1 (1971) 112. 10 Három dombormű kérdőjeles thesszaloniki lelőhelye aligha elégséges egy ottani műhely feltételezéséhez. Ld. C a 11 i p o 1 i t i s, V. G.: Naiscos de Nemesis. In Essays in Memory of K. Lehmann. New York, 1964. 61. (óvatos megfogalmazásban). 11 A legnagyobb vita a razgradi leletek korának a meghatározása körül folyt. Erről legutóbb: Tudor, D.: CMRED II. Leiden, 1976. 150. 152. 166. jzet. 12 C h a p o t, V. : La colonne torse. Párizs, 1907. W e g n e r, M. : Gewundene Säule von Ephesos. JÖAI Bbl. 51 (1976—77) 56—58.
