Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 55. (Budapest, 1980)
A budapesti gyűjteményben levő, Sir Godfrey Knellernek tulajdonított „Női képmás" szerzőségi problémái
kifejtett indokok következtében — megmaradunk e hipotézis felvetésénél, s közelebbi bizonyítékok hiányában, másrészt a felsorolt analógiák alapján mind a parkrészletet a kúttal, mind a virágmotívumot egész egyszerűen a Lely műhely kelléktára jellegzetes tartozékainak tekintjük. Festményünk elemzését folytatva azon olyan jelenségeket észleltünk, melyeknek kapcsolata Van Dyck művészetével világosan felismerhető. Az ábrázolt bal kezének stilizált formája, különösen az elegáns hosszú ujjak modoros tartása (33. kép) a mester néhány képmásával, így többek között „Philip Lord Herbert", „The Duchess of Richmond and Mrs. Gibson", „Lady Isabella Rich" (mindhárom a Wiltshire-i Wilton Houseban, az utóbbit 1. 31. kép) 20 arcképével mutat szoros összefüggést, s több-kevesebb változtatással vissza-visszatérő motívumát képezi Lely néhány portréjának, így „Dorothy Brudenell, Countess of Westmorland" (32. kép), a Hales család (az anyának a gyermekét átölelő jobb keze, 34. kép), „Jane Needham, Mrs. Myddelton" (Hampton Court), 21 „Elizabeth Hamilton, Countess of Gramont" (Hampton Court), 22 vagy Modena-i Mária (38. kép) 23 képmásának. Ugyanaz a manierista kéz- ill. ujjtartás figyelhető meg Lely legsikeresebb segédjének és tanítványának, Willem Wissingnek néhány portréján, például a Lely műveként számontartott, majd Sir Oliver Millar által Wissingnek attribuait Cleveland-i hercegnőén (Marquis of Exeter gyűjt.), vagy „Margaret Sawyer, Countess of Pembroke" (Wilton House, Wiltshire) 24 arcképén, de felfelbukkan Kneller oeuvrejében is, így többek közt önarcképén, 25 Sir Richard Steele-t ábrázoló képmásán, és egy-két további „Kit-cat" portrén (valamennyi a londoni National Portrait Gallery Kit-cat gyűjteményében). A szóbanforgó, mint láttuk eredetileg Van Dyck által megfogalmazott kéztípus a felsorolt példák tanúsága alapján, bár több Lely művön előfordul, nem tekinthető Lelynek, vagy műhelyének alkotásaira kizárólagosan jellemző sajátosságnak. Ezzel szemben ábrázoltunk ölében nyugvó jobb keze (36. kép) olyan frappáns analógiát nyújt Lely a Portshmouth-i hercegnőt ábrázoló autográf portréjának kéztípusához (35. kép), 26 melyet képünk szerzőségi problémájának tisztázásánál feltétlenül figyelembe kell vennünk. Ennek a motívumnak specifikus jellegét Lely oeuvrejében történő gyakori előfordulása is alátámasztja. Az említetteken kívül megfigyelhetjük többek közt Modena-i Máriát York-i hercegrint a szerelem különböző grádusai közül — mint fentiekben láttuk — a testi vágyat szimbolizálja. Az előzőekben ismertetett képzettársítást támasztja alá a jázmin vulgáris profán jelentése is; többek közt: „beauty", „love" (1. Vries, Ad de: Dictionary of Symbols and Imagery. Amsterdam, London, 1974. 276.). „Le fanciulle toscane se ne ornano nel di di nozze." — olvassuk a jázminnal kapcsolatban Cairo, G. idézett művében (142.). A forrás, kút, vagy szökőkút különböző korokból származó általános világi értelmezése — mint fentiekben említettük — ugyancsak az érzékek birodalmára utal, s így a fenti tézist erősíti. 20 W i 1 k i n s o n, N. R. : Wilton House Pictures. London, 1907. Kat. sz. 101. 101. kép; kat. sz. 121. 121. kép; kat. sz. 116. 116. kép. 21 Millar, O. : The Tudor, Stuart and Early Georgian Pictures in the Collection of Her Majesty the Queen. London, 1963. Kat. sz. 266. 107. kép. 22 Uo. kat. sz. 260. 108. kép. 23 Gar lick, K. J.: i. m. kat. sz. 148. 5. t. 24 Wilkinson, N. R.: i. m. kat. sz. 132. 371. old. 132. kép. 25 S t e w a r t, J. D.: Sir Godfrey Kneller. London, 1971. Kat. sz. 3. Kép uo. 16. old. 26 A festmény Lely eredeti műveként szerepelt a londoni National Portrait Gallery 1978-ban rendezett, fentiekben már említett Lely kiállításán.
