Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 54. (Budapest, 1980)
Etruszk bronz íróvessző
jegyzéseket, okmány jellegű, gazdasági és egyéb tartalmú szövegeket is, amelyeknek csak egy részét tették át később maradandóbb anyagra. 2 '' Ilyenek lehettek pl. a különböző szakrális, állami vagy magán jellegű beszolgáltatások, adók, kereskedelmi vagy pénzügyletek feljegyzései, amelyeket nem szántak tartósabb megőrzésre (vö. pl. a pylosi agyagtáblákat, amelyeket ezért eredetileg nem égettek ki), de archívumokban való elhelyezésre szánt törvények vagy határozatok, hivatalos számadások, amilyent a Porsenna mellett ülő írnok vezetett, vagy az ünnepi játékok helyben készített aktái is, ahogy azt etruszk ábrázolásokról ismerjük. Minderre azért érdemes itt utalni, csak néhányat ragadva ki az írótábla és a stilus hivatalos használatának lehetőségei közül, hogy világossá váljék: a stilus hivatásszerű használója bármely területén működhetett az írást használó társadalom életének; lehetett állami és/vagy szakrális szolgálatban és lehetett magánosok (kereskedők, birtokosok stb.) szolgálatában álló írnok. Szerepe természetesen nem merülhetett ki a stílussal rögzíthető szövegek írásában, de a stílus alkalmas volt rá, hogy foglalkozásának jelképe legyen. Ez még inkább aláhúzza annak az érdekességét, hogy a két, ismert leletkörülmények közt előkerült stílust sírban találták. Mindkét sír egyébként eléggé szokványos tárgyakat tartalmaz; a stílusnak nyilván hangsúlyozott jelentősége volt bennük, úgyhogy feltételezhetjük, hogy az általuk képviselt vagy jelképezett tevékenységnek a halott életében fontos szerepe lehetett, aligha más, mint az írás foglalkozásszerű gyakorlása. Az orvietói stilus különlegesen gondos kidolgozású, a budapesti pedig aranyozva volt, 20 ami azonban nem elég arra, hogy valamilyen presztízsjelvényt lássunk bennük, vagy az írni tudók különleges helyzetére következtessünk belőlük, nemcsak azért, mert az aranyozás eléggé elterjedt volt az etruszk bronzművességben, 27 hanem főképpen a két sírlelet szegényessége miatt. A díszes kivitel itt nyilván nem jelent egyebet, mint hogy a stílusnak tulajdonosa számára különleges fontossága volt. A vallásos jelentés feltevését egyik esetben sem lehet igazolni. > Ha a fentiek helytállnak, a stílus-leletek tárgyi bizonyítékai annak, hogy az 5. században az írás Etruriában egyeseknek részleges vagy teljes foglalkozása is lehetett, ahogy nyilván már korábban, később pedig írott dokumentummal is bizonyíthatóan az volt. 28 Óvakodni kell azonban attól, hogy akár az írnok-foglalkozást, akár az írnitudást az etruszk kultúra bármely korszakában túlságosan egyértelműen, differenciálatlanul tekintsük. Feltételezték, hogy a 7. századi etruszk sírokban talált írott szövegek presztízst kifejező jelentésűek voltak, akár azért, mert az írástudásnak ebben a korai időben még magasabb társadalmi státust jelző értéke volt, akár az íráshoz mint szimbólumhoz fűződő 25 Larfeld, W.: Gr. Epigraphik (Hdb. d. Klass. Altertumswiss. I. 5.). München, 1914 3 , 108—13 (további irodalommal); Guarducci, M.: Epigráfia greca I. Roma, 1967. 437 sköv. és II. 1969. 1 sköv.; közelkeleti példákkal is Bundgârd: i. h. (fent 16. jegyz.), 11—3. A római korból elég L. Caecilius Iucundus archívumára, az újabb pompei leletekre (Giordano, L. : Rend. Acc. Napoli 47, 1972. 316, a korábbi irodalommal és Sb or do ne, F.: uo. 51, 1976. 145 sköv.), vagy a 2. századi dáciai viasztáblákra utalni. 26 A korábbi publikációk szerint az orvietói példány is aranyozva volt, de Dr. U. Gehrig szíves levélbeli közlése szerint semmiféle nyoma nincs rajta egykori aranyozásnak, csak a bronznak néhány helyen megmaradt aranysárga színe miatt lehetett erre gondolni. 27 H u s, A.: Les bronzes (fent 3. jegyz.), 22. 28 Vö. Pallottino, M. in: „L'etrusco arcaico", 47; írnok említése késői etruszk feliraton: Heurgon, J.: La vie quotidienne chez les étrusques. Paris, 1961. 272—3.
