Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 54. (Budapest, 1980)
Etruszk bronz íróvessző
képzetek miatt. 29 Az etruszk írásbeliségre vonatkozó közvetlen adatok hézagossága is arra kényszerít, hogy más kultúrákból ismert tények fényében vizsgáljuk meg a képet, amelyet nyújt. A görög kultúrával való állandó összefonódottsága, valamint — mutatis mutandis — sokban hasonló struktúrája és története miatt leginkább a görög dokumentumoktól remélhetjük, hogy az etruszk kultúrának ezt az aspektusát segítenek megvilágítani, vagy legalább nagyjából megadják a kereteket, amelyek között az etruszk írásbeliség problémáiról — egyéb adatok híján — gondolkodni lehet; az ókori Közelkelet nagy államainak gyakorlata inkább különbségei miatt tanulságos. :i0 Mindenekelőtt tisztázni kell a különbséget egyfelől az írnok foglalkozásúak és az írnitudók, másfelől az írnitudók és az írástudók közt. Az utóbbiak Etruriában a korai időkben és, legalábbis jelentős részben, később is elsősorban a papság körébe tartoztak, mint sok más kultúrában; fontos szerepük a szent könyvek, rituális szövegek fogalmazása, gondozása és értelmezése volt: társadalmi rangjuk és politikai hatalmuk alappillére. Ami az írnitudókat illeti: bizonyos, hogy az írás átvételekor Etruriában voltak írnitudók a magasabb társadalmi rétegekben, de elképzelhetetlen, hogy az írnitudás az ő privilégiumuk lett volna; az írásnak kezdettől olyan ismeretnek kellett lennie, amelynek tanítói és birtokosai nem tartoztak szükségképpen a magasabb társadalmi rétegekhez. 31 Az archaikus korban az írásnak a görögökhöz hasonlóan 313 az etruszkoknál is általánosabb elterjedésével már alighanem együttjárt a specializált írnok foglalkozás kialakulásának szükségessége. Ez azonban igen hamar, néhol már kezdettől kétfelé ágazott a fejlettebb közösségi szervezetekben. Az egyik ágon az írás tudásához kötött állami vagy szakrális funkciókat betöltő hivatalnokok álltak, akik különösen az ókori közeikeleti kultúrákban olykor a társadalmi ranglétra igen magas fokára jutottak; ilyenek voltak — változó hatáskörrel és tekintéllyel, néhol és némelykor a görög államokban is magasrangú beosztásban — a szó eredeti értelmében démiurgos jellegű gramm,ateusok különböző fokozatai is; ezeknek, mint erre nevük is utal, írástudáson alapuló foglalkozása volt, de elnevezésük abban az időben, amelyből gazdagabb forrásaink származnak, legföljebb részben felelt meg tényleges jegyzői-titkári tevékenységüknek (ez még inkább így volt a közelkeleti birodalmak udvari kancelláriáiban), amely elsősorban gyűlések' jegyzőkönyveinek vezetésében, hivatalos okmányok fogalmazásában és a leírt szövegek ellenőrzésében állt. 32 Rajtuk kivül és gyakran mellettük azonban szükség volt mind a köz-, mind a magán29 Peruzzi: i. h. (fent 15. jegyz), 184; Colonna, G. in: „L'etrusco arcaico". 19—20; Cristofani, M.: Etruschi. Novara, 1979. 79—80; ez azonban aligha lehetett fő oka az írott dokumentumok elterjedésének (így Cristofani, 79); vö. alább a 37. jegyzetet is. 30 Hálás köszönettel tartozom Harmattá Jánosnak, akivel a következőkben említett problémákat megbeszélhettem. 31 A lineáris B írásos agyagtáblák tanúsága alapján ez volt a helyzet a későmykénéi kultúrában is (vö. legutóbb összefoglalóan H eu beck: i. m., 46—54, a korábbi irodalommal). Minthogy azonban ismereteink az írás használatáról a mykénéi kultúrában egyelőre rendkívül egyoldalúak, túlnyomórészt a paloták gazdasági adminisztrációjára vonatkoznak, korai volna az agyagtáblák alapján alkotott képet az egész egykorú mykénéi kultúrára általánosítani. Arra, hogy az írnitudás már a 7. században sem volt Etruriában a legfelső társadalmi rétegek kiváltsága, nyomatékosan utal Colonna: i. h. (29. jegyz.), 20, 51—2; még az is kérdéses, hogy az előkelő sírok lakói valamennyien el tudták volna-e olvasni a sírjukba tett szöveget. Vö. a 37. jegyzetet is. 31 a H e u b e c k: i. m., 150—52, a 8—7. századról. 32 A görög grammateus-okról alapvető Schultheiss: RE VII (1912). 1708— 80; vö. G u a r d u c c i: i. m. II. Index, s. v. A nekik mutatis mutandis megfelelő római scribá-król Kornemann: RE I A (1923) 848—857.
