Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 54. (Budapest, 1980)
Etruszk bronz íróvessző
Ugyancsak még az 5. századból való lehet az a Vulciban talált bronzeszköz, amely szintén leginkább stílusnak határozható meg. 21 Ezúttal a tárgy teljes egészében megmaradt; a 16 cm hosszú bronztű jelenlegi hollétét nem ismerem (17. kép, a Gsellnél közölt rajz nyomán). A két fenti darabbal azonos rendeltetésére utal bordázott tűje és az azt díszítő nőalak fején a berlini példány fején is látható tobozszerű végződés, amely más, egyszerűbb kivitelű stílusokon is gyakran jelenik meg a paletta helyett az írás törlésére. A három darab mérete is nagyjából egyforma lehetett, 16—18 cm, ami megfelel a díszítetlen stílusok leghosszabb méretének és a mai ceruzák átlagméretének. A sírlelet, amelyből a vulcii stilus előkerült, az orvietóinál valamivel gazdagabb, de alapjában szegényes volt. Lelettárgyait csak Gsell leírásából, illetve formatábláiról ismerjük; legalábbis egy részük, mint az egyfülű bucchero kantharos (kyathos) és a kalathos alakú bronzedény, biztosan nem későbbi az 5. századnál. 22 A sír a késői kamrasírok közé tartozik, és a benne talált vas kés, vas lándzsahegy és saurótér alapján biztosan felnőtt férfi sírja volt. Ennek a kisszámú emlékcsoportnak, amely nyilván gyarapodni fog, ha a figyelem jobban ráirányul a fenti értelmezés lehetőségére, van némi jelentősége az etruszk írásbeliség újabban élénken vitatott problémái szempontjából. 23 Néhány következtetést, éppen az elmúlt évek vitáinak középpontjában álló kérdésekkel kapcsolatban,- akkor is fel lehet vetni, ha nem tévesztjük szem elől a kevés adatra épített általánosítások korlátozott értékét. Mindenekelőtt utalni kell arra, hogy az íróvessző használatára az írásnak csak egy területén volt lehetőség, a viasszal vagy más puha anyaggal bevont fa-, ritkábban agyag-, elefántcsonttáblák és az ólomtáblák följegyzéseinél. 24 Ezeknek azonban nem kis jelentősége volt az agyagtáblát nem használó posztmykénéi görög, az etruszk és a római kultúrában mind az írás elterjedése, mind pedig akár hivatalos, akár magánjellegű gyakorlata szempontjából. Nemcsak mint az írástanulás fő eszközeinek (kivált ott, ahol, mint az etruszkoknál a papyrus jelentősége jóval kisebb volt, mint a kőé, bőré vagy vászoné), hanem azért is, mert kiválóan alkalmasak voltak rögtönzött vagy diktálás után lejegyzett szövegek (alkalmi feljegyzések, levelek, emlékeztetők, számadások, okiratfogalmazványok stb.) rögzítésére. A rómaiaknál inkább a magánélet területén használták őket, a görögöknél — és minden jel szerint az etruszkoknál is — gyakran írtak rájuk hivatalos fel21 Gsell, St.: Fouilles de Vulci. Paris, 1891. pl. 17, 5; a sírról 75—6; az 531. lap 1. jegyzetében utal a stílus-értelmezés lehetőségére, de elveti ; ezzel szemben Gardthausen, V. : Das Buchwesen im Altertum u. im byzantinischen Mittelalter. Leipzig, 1911 2 . 198, 1. jegyz. 22 A bucchero kyathos típusáról Magi, F.: Race. Guglielmi I. Città del Vaticano, 1939. 131—2, n« 43 és tav. 38; a kalathos alakú bronzedényt 1. pl. Schumacher, K. : Sig. ant. Bronzen. Karlsruhe, 1890. 572—3. sz. és Taf. 10, vagy egy ezüst példány, Richter: Metr. Mus. Bronzes. 210, no 579, Civitacastellana-beli sírleletből (erről uo. 179—80); Aurigemma, S.: Scavi di Spina I. Roma, 1960. 128. sír, tav. 38 és tav. 47a; stb. 23 L. elsősorban: „Le ricerche epigrafiche e linguistiche sull'etrusco". Firenze, 1973. 31—43; „L'etrusco arcaico". Firenze, 1976. 7—55, továbbá Colonna, G.: Mélanges 82 (1970) 650 sköv.; C r i s t o f a n i, M., in ANRW I, 2. Berlin, 1972. 466 sköv. (a régebbi irodalommal). 24 Birt, Th.: Die Buchrolle in d. Kunst. Leipzig, 1907. 197—8; ua.: Kritik u. Hermeneutik nebst Abriss des an-tiken Buchwesens (Hdb. d. Klass. Altertumswiss. I. 3.). München, 1913. 259—60, 302—3; Gardthausen: i. m. (fent 21 jegyz.) 191—9; Schubart, W.: Das Buch bei d. Gr. u. Rom. Leipzig, I960 2 . 7—37; H e u b e c k, A.: Schrift (Archaeologia Homerica X). Göttingen, 1979. 139—45, 152—3.
