Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 53. (Budapest, 1979)
HARASZTINÉ TAKÁCS MARIANNA: Adalékok Greco képeink történetéhez
ADALÉKOK GRECO KÉPEINK TÖRTÉNETÉHEZ A Szépművészeti Múzeum legendásan gazdag spanyol gyűjteményének látogatói csaknem kivétel nélkül felteszik a kérdést: hogyan lehetséges, hogy éppen a budapesti Szépművészeti Múzeumba jutott el a századunk első évtizede óta általánosan nagyrabecsült, de Spanyolországon kívül közgyűjteményekben csak az utóbbi negyedszázadtól jelentősen képviselt El Greco hét alkotása. Nem volna célravezető most egy rövid, de több momentum ismertté válása kapcsán érdeklődésre számot tartható cikk keretében El Greco újrafelfedezésének körülményeit vázolni, és lépésről lépésre követni azt a folyamatot, amelynek következtében a legeredetibb, legspanyolabb és legmanieristább mester felbukkanó alkotásai a század elején és a két világháború között Európa és az Egyesült Államok nagy múzeumaiban a helyüket megtalálták. Számos esetben kiemelkedő kvalitású művekről eshetik szó, mint a New York-i Frick gyűj temem/ Szent Jeromos-a, a philadelphiai Widener gyűjteményből 1950-ben a washingtoni National Gallerybe került Szent Márton és a koldus, a felejthetetlen Mater Dolorosa, mely Charles Robinson tulajdonából jutott el a strassburgi múzeumba. A Louvreba már a Greco-láz kezdetén, 1903-ban a Franciaországi Szent Lajos került el franciaországi magángyűjteményből, ezt követte 1908-ban (egy évvel az első Pestre került Greco kép után) a Keresztrefeszítés két donátorral, hogy az 1942-es államközi cserével egy Toledóból származó mesterművel, a Covarrubias portréval Párizs számban és minőségben megközelítse a budapesti gyűjtemény Greco állagát. A példák csak kiragadottak, éppen csak a „mezőny" ismertetését célozzák. A pontos adatok megtalálhatók azokban a monográfiákban, melyek gyors egymásutánban követik egymást a húszas évek derekától kezdve 1 a hetvenes évekig. Valamennyi a teljességre törekszik, szinte valamennyi ad újat is. A szer1 Az 1902-es madridi Greco kiállítás után M. B. Cossio jelentetett meg kétkötetes, katalógussal és számos illusztrációval ellátott könyvet (El Greco, Madrid, 1908.), melyben a közismert eredetiek mellett sok műhelyképet, másolatot és idegen kéztől származó művet is tulajdonít a mesternek. Főként a spanyol köz- és magángyűjtemények képeire támaszkodik. Ö kalauzolta 1908-ban Maier-Graefe-t Madridban és főként Toledóban (vö. : Maier-Graefe, Spanische Reise. Berlin, 1910) és jórészt Cossionak köszönhető a német kutató elragadtatott ítélete, mely Mayer Grecot ismertető müveinél sokkal alaposabb elemzést tartalmaz. A. L. Mayer toledói utikönyve (Leipzig, 1910, 124—129) a festő értékelésében a 17—18. századi spanyol szerzőket ismétli. Véleménye azonban cikkről cikkre alakulni látszik. 1911-ben már egy több kiadást megérő könyvet írt Grecoról. Mayer a szerzője az első alapvető katalógusnak is (El Greco. Kritisches und illustriertes Verzeichnis des Gesamtwerkes. München, 1926.). Bár a 20-as évektől fogva számos kutató foglalkozott Grecoval és a levéltári kutatás nem egy esetben alapvető problémákra derített fényt, az első, minden eddig ismert részletre kiterjedő, modern tudományos apparátussal elkészített ,, catalogue raisonné" csak a hatvanas évek elején jelent meg és máig is a legtöbb is-
