Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 53. (Budapest, 1979)
SZILAGYI JÁNOS GYÖRGY: ??ATYP
Kantharos-csoport vázái, 7 amelyek között rhyton is van (Hoffmann, 210. sz.). Tarentum kimagasló szerepe a IV. századi apuliai kultúrában azonban valószínűvé teszi, hogy legalábbis a rhytonok nagy része tarentumi eredetű, és a konvencionális elnevezést mai ismereteink alapján nem érdemes megváltoztatni, mert lényegében nem félrevezető. A budapesti matrica néhány érdekes tanulságot nyújt az állatfejes rhytonok készítésének technikájához. A kosszarv erősen előregörbülő vége és a fül vagy külön formából készült, vagy — ami sokkal valószínűbb — szabadkézzel mintázva illesztette őket a mester utólag a formából préselt fejhez. 8 Viszont az állat szarvának rovátkái, a hajtincsek, sőt az orr egyes ráncai is már a negatív formán, 9 részben talán már az alapjául szolgáló patrixon 10 jelezve voltak; a modelláló pálcának így igen kevés szerep jutott a formából kikerült darabokon, legalábbis a korai, az eredeti patrixról vett lenyomatoknál. A szájban nincs lyuk, de ezt természetesen a kész vázába is belefúrhatták; megléte vagy hiánya aligha dönti el a kérdést, használták-e ivóedénynek az apuliai rhytonokat, vagy — mint Hoffmann a szájon általában hiányzó lyuk alapján is gondolja, 11 — elsősorban funeráris rendeltetésűek voltak. 12 A matrica kosfeje közeli rokonságban áll Hoffmann katalógusának két vázájával: a British Museum festetlen példányával és egy New York-i magángyűjteményben őrzött darabbal. ,:! A részletek pontos egyezése alapján elképzelhető, hogy a budapesti öntőminta a londoni példánnyal közös mátrixra megy vissza, a New York-i rhyton a fénykép alapján is részletezőbb kidolgozásúnak látszik, de a két kosfej stílusának összefüggése vitathatatlan. Hoffmann katalógusának szövegében a tarentumi rhytonok korai csoportjába sorolja őket, és bármennyire problematikus is az ő korai és későbbi, ún. fő csoportjának időrendi elkülönítése, 14 a kosfej alakú rhytonok D. sorozata, amelybe a fenti két rhytonnal együtt a budapesti matrica is tartozik, biztosan az apuliai rhytonok tömeges készítésének fénykorában, a IV. század második felében készülhetett. A sorozat archaizáló vonásainak finom elemzése után Hoffmann a londoni és a New York-i kosfej hajmintázásának mozgalmasabb, általa „impresszionisztikus"-nak nevezett jellegére is felhívta a figyelmet. 15 A londoni és New York-i váza egészében a rhyton két különböző típusát képviseli; a londonin az állat7 Trendall — Cambitoglu — Oliver: Apulian Red Figure Vase Painters of the Ornate Style (kézirat), 1969, 348; S z i 1 á g y i, J. Gy.: SzMKözl. 39 (1972) 111 és 34. jegyz. 8 Vö. Hoffmann, H.: Attic Red-Figured Rhyta. Mainz, 1962. 3. 9 Vö. Blümel, C. : Arch. Anz. 1939, 307; Neutsch, B.: Studien zur vortanagräisch-attischen Koroplastik. Berlin, 1952. 6—7; N i c h o 11 s, R. V.: BSA 47 (1952) 222. 10 L. az egyetlen ismert tarentumi rhyton-patrixot: Hoffmann, H.: AJA 64 (1960) 276—278 és 77. tábla (könyvében 60 és 41. tábla, 3—6. kép). 11 Hoffmann, 111. 12 Schmidt (i. m. 397) és Oliver, A. (Erasmus 19, 1967, 730), nem utasítja el a gondolatot, Phillips (i. m. 187) azonban jogos kételyeket támaszt az elmélettel szemben. Még inkább problematikus a rhytonokon megjelenő állatfejek és az edényszájat díszítő vörösalakos jelenetek dionysikus értelmezése, amely Hoffmannál a sepulchrális rendeltetés igazolására szolgál. 13 Hoffmann, 149. sz. és 55. tábla, 3. kép; 156. sz. és 17. tábla, 3—4. kép; vö. 34. Egyiket sem láttam. 14 A két csoport közti átfedésekre egyébként ő maga mutatott rá (106); az elkülönítés nehézségére 1. alább a 18. jegyzetet. Vö. Verhoogen, V.: Rev. Belge de Philol. 45 (1967) 1022 is. 15 H o f f m a n n, 34.
