Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 51. (Budapest, 1978)
ZENTAI LORÁND: Két vázlatrajz a firenzei Palazzo Vecchio nagytermének falfestményeihez
lett, hogy a római rajz mégis Vasari, a londoni pedig talán Stradano műve.8 A két budapesti rajz esetében talán eredményesebben kockáztathatjuk meg azt a feltevésünket, hogy azok Zucchi művei lennének. Elképzelhetőnek tartjuk ugyanis azt, hogy az egyéb munkákkal túlterhelt idős Vasari, aki ekkoriban Firenzétől is sokat volt távol, a korábbinál nagyobb mértékben vonta be legfiatalabb, de igen tehetségesnek tartott tanítványát a már túlságosan is elhúzódó megbízatás teljesítésébe. Nem elképzelhetetlen az a már P. Barocchi által is képviselt feltételezés, hogy egyes munkatársait alkalmanként elsődleges kompozícióvázlatok, mintegy „ötletek" készítésével is megbízta. Különösen valószínű ez Zucchi esetében, aki Stradanóval együtt 1557 óta dolgozott vele hoszszabb-rövidebb ideig tartó közös munkákon. 29 Zucchi jól ismerte a Sala Grandebeli munkák egész menetét, s így elképzelhető, hogy a két falfestményhez a mennyezetfreskók kompozicionális felépítését követő frappáns, tetszetős vázlatokat készített — melyek azonban a monumentális falfelület számára már elégtelennek, kisszerűnek bizonyultak. Más kérdés, hogy a legutolsó freskó támasztotta bonyolult követelmények miatt végső soron Vasari „korrekciójával" is csak a sorozat legkevésbé sikerült darabját tudta elkészíteni. Rajzmodorát tekintve a két budapesti vázlatot csak igen kevés hiteles korabeli Zucchi-kompozícióval tudjuk összevetni. Az E. Pillsbury által publikált Zucchi-rajzok között a Sala Grande mennyezetfestményeihez készült két rajz attribuciója hipotetikus, írott forrásadat erősíti meg vizsont Zucchi szerzőségét a Louvre nagyméretű modellója esetében (83. kép). 30 Zucchi rajzstílusa Vasari és Stradano hatásainak metszőpontjában alakult ki — s úgy tűnik, ezek a hatások érvényesülnek a két budapesti rajz stílusában is. A kompozíció felvetésének módjában egészében véve Vasari módszerét követi., az alakképzésben viszont Stradano kissé bizarr, északias modora is érvényesül. Zucchi későbbi rajzaiban egyre inkább dominál a kontúrok önálló, ornamentális szerepe, melynek nyomai már itt is érezhetők: a lendületes ívek olyan mértékben hatolnak be az általuk körülhatárolt testek tömegébe, ahogyan az Vasarinál sosem történik meg. A gesztusok dinamizmusa, az alakok túlfeszített kontraposztikus mozgása is Vasaritól eltérő, Zucchira jellemző sajátosság. Tény: rajzainkkal azonos típusú, közvetlenül meggyőző analógiát Zucchi fennmaradt rajzai közt nem találunk, a budapesti rajzok stílusa azonban mégis közelebb áll hozzájuk, mint akár Vasari, akár a másik két munkatárs rajzainak stílusához. Ha a két budapesti rajz attribuciója kérdésében nem is mondható ki határozott végső válasz, közzétételük, úgy gondoljuk, érdekes adalék a Vasarikör legnagyobb szabású festészeti vállalkozásához, melyet részleteiben csak a legutóbbi időben kezdtünk megismerni. ZENTAI LORÁND 28 Barocch i, P. : Vasari pittore ... 60. ; Pillsbury, E. : i. m. 143. o., 64. jegyzet, 145. o., 69. jegyzet. 2,1 Pillsbury, E. : i. m. 137—8. o. 30 Oxford, Ashmolean Museum. Parker no. 740. Toll, barna tinta. 271 x 213 mm. — Pillsbury, E.: i. m. 135. o., 9. kép; Firenze, Uffizi. Ltsz. 1491 Orn. Toll, barna tinta, lavírozva, fedőfehér, kékre színezett papíron. 210 x 211 mm. — Pillsbury, E.: Drawings by Jacopo Zucchi. Master Drawings. XII. 1974. 5. o., 2. kép; Párizs, Louvre. Ltsz. 22597. Toll, barna tinta, lavírozva, fekete kréta, fedőfehér. 304 x 423 mm. •— Pillsbury, E. : i. m. 6. o., 3. kép (modello Zucchi egyik chiaroscuro festményéhez, melyet 1565->ben Francesco de'Medici és Ausztriai Johanna menyegzőjére, a Sala Grande ünnepi dekorációja számára készített — vö.: Le opere di Giorgio Vasari. VIII. Firenze, 1882. 620. o.)
