Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 50. (Budapest, 1978)
STERBETZ ISTVÁN: Képzőművészeti dokumentumok a vörösnyakú lúd migrációjának kutatásában
kettő gyakori a Nílus deltájában. A vörösnyakú ludaknak azonban mindössze két jelenkori adatát ismerjük Egyiptomból. 3 Vajon ez a faj több ezer évvel ezelőtt rendszeres téli vendég volt-e Észak-Afrikában, vagy a freskó egy akkor is véletlen számba menő látogatását ábrázolja? Gyakran megfigyelt, jól ismert faj színpompája ihlette meg a festőt, vagy csupán egy ritka alkalom kínálta a modellt? Az előbbi sokkal valószínűbbnek látszik, a valót azonban az utókor már nem tudja eldönteni. * * * A nagy földrajzi felfedezések kora, az egyre távolabb vezető hajóutak egzotikumot kereső érdeklődése fejlesztette ki Nyugat-Európában az ún. viváriumok divatját. Uralkodói környezetben, vagy gazdag polgárok fényűző parkjaiban létesített magánállatkertek voltak ezek az élő gyűjtemények, amelyekben a tulajdonosok egymással versengve igyekeztek minél színpompásabb, minél ritkább fajokból álló együttest kialakítani. A hajósok számára jól jövedelmezett a zömmel Közép- és Dél-Amerikából, Afrikából, Indiából, vagy a hátsó-indiai szigetvilágból hazaszállított trópusi állatok értékesítése. Az ilyen tarka-barka állatseregletek megörökítésére a korabeli festők gyakran kaptak megrendelést. 4 Tudjuk, hogy ezek a képek nem mindenkor jelentették az adott valóságot. A XVI—XVII. századi művészek képzeletüknek engedve, vagy megrendelőik óhajára igyekeztek minél változatosabb állatgyűjteményeket ábrázolni, így a vivariumokban összegyűjtött emlősök és madarak közé gyakran szabadban megfigyelt fajokat is beiktattak. Ez a lehetőség teszi fölöttébb érdekeltté Melchior Hondecoeternek (1636—1695) említett alkotásait. A budapesti Szépművészeti Múzeumban levő, Páva és kakasviadal c. kép iskolapéldája a kor szellemét tükröző, hivalkodó viváriumábrázolásnak (64. kép). A festmény bal alsó sarkában pajzsos cankó (Philomachus pugnax) mellette a földön vergődő házikakas látható, amelyre repülő pávakakas (Pavo eristata) csap le előremeresztett lábakkal. A pávakakas fölött balra nőstény páva gubbaszt az épület párkányán. A kép felső szegélyén fiatal ezüstsirály (Larus argentatus) repül. A középtérben egy fehér apácadaru (Grus leucogeranus) látható. Tőle jobbra koronásdaru (Balearica pavonina) földre hajló alakját ismerjük fel. A jobb szélen fél lábon álló madár magas, fehér alakja egy flamingó (Phoenicopterus ruber), vele szemben két úszó bütykös hattyú (Cygnus olor). A flamingó és a hattyúpár között ül a vörösnyakú lúd a vízparton. A másik zoológiai dokumentációs értékű kép az amsterdami Rijks-múzeumban Űszó tollasok címmel vízimadarakat és futómadarat mutat be 5 (65. kép). Középen fenn sirálynak (Larus sp.) valószínűsíthető madár repül. Bal szélen tarajos fejéről könnyen felismerhető kazuár (Casuarius casuarius), alatta egy nyílfarkú réce (Anas acuta) ülő alakja. A kazuár előtt szembe fordult helyzetben flamingót (Phoenicopterus ruber) és oldalt fordult, hátra tekintő koronás darut (Balearica pavonina) láthatunk. Balra lent egy pelikán (Pelecanus onoc3 Meinertzhagen, R.: (1930) Nicoll's Birds of Egypt. London, pp. 215. Vasvári, M.: (1929) Die Winterquartiere der Rothalsgans (Branta ruficollis) in tiergeographischer Belichtung. Aquila 34—35. p. 228—241. 4 Stresemann, E. : (1951) Entwicklung der Ornithologie von Aristoteles bis zum Gegenwart. F. W. Peters (Berlin W. 15. pp. 24—40.) 5 PicturenBook, Rijskmuseum, Amsterdam Cat. 1224, nr. 108.: La plume flottante.
