Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 48-49. (Budapest, 1977)
BARKÓCZI L. — CASTIGLIONE L. — SZABÓ M. — SZENTLÉLEKY T. — SZILÁGYI J. GY.: Antik művészet a debreceni Déri Múzeumból és más magyar gyűjteményekből
10. Sas villámcsomóval. (12. a—b kép) Debrecen, Déri Múzeum IV. 12. Bulgáriából. M. : 7.1 cm. Tömör. Sölétzöld-zöldesbarna patina. A szárnytollak hátul gondosan kidolgozva, alul nincsenek jelölve. A karmai között villámcsomót tartó sasnak, Jupiter szent állatának a római művészetben két alaptípusa ismerhető fel: a kitárt szárnyú, tehát repülőnek elképzelt, és a debreceni darabhoz hasonló csukott szárnyú, ülő típus. Az első eleinte a légiós sas ikonográfiájában játszott nagy szerepet, mint a sereg legfőbb védőistenének, Jupiter Optimus Maximusnak a szimbóluma, amely — erre utal a nyitott szárny — harcban a légió előtt száll. (Vö. A. v. Domaszewski, Die Fahnen im röm. Heere, 1885, 34, 2. jegyzet; uő., Die Religion des röm. Heeres, Trier 1895, 12 sk., 120; uő., Abh. zur röm. Religion, Leipzig— Berlin 1909, 8 skk., 13, 2. kép; egy vitathatatlanul idevágó bronz sasszobor: H. Menzel, Die röm. Bronzen aus Deutschland I, Mainz 1960, 58. sz.). Mindkét alaptípus és egyéb változatok megtalálhatók a császárkor népszerű, keleti eredetű kultuszainak emlékanyagában, így Sabazioséban (MittenDoeringer, Master Bronzes from the Class. World, 311, 313. sz.) és mindenekelőtt Jupiter Dolichenuséban) a típusokhoz 1. A. H. Kan, Jupites Dolichenus, Leiden 1943, 27; vö. P. Merlat, Jupiter Dolichenus, Párizs 1960, 40—2), amely a légiós kultuszokat is magábaolvasztotta (P. Merlat, Rép. du culte de Jupiter Dolichenus, Párizs 1951. 66 sk.). A sas Jupiter Dolichenusnak, mint égistennek a szimbóluma (Merlat, Jupiter Dolichenus, 108 skk.); a villámon ülő vagy álló sas isteni jelvényként is előfordul (pl. egy brigetiói domborművön: Merlat, Jupiter Dolichenus, 41, 6. jegyzet). A debreceni sas Dolichenus-szentélyekből előkerült párhuzamai alapján (D. Vuckovic-Todorovic, Starinar 15—6, 1964— 65, 180, 14. kép; Római kori plasztika Pannóniában, Székesfehérvár 1976, 5 kép) feltehetően a Jupiter Dolichenus kultusz emléke; nem lehetetlen, hogy észak-balkáni műhelyből került ki (vö. Bulgáriából: Ghétov — TabakovaTsanova, Musée de Kazanlak. Arts antiques, Szófia 1967, 79. kép.; Jugoszláviából: Vuckovic-Todorovic, i. h. ; 1. még stílusához: Antiken aus rheinischem Privatbesitz, Köln 1973, 239a sz. ; Gallia 32, 1974, 310, 9. kép) 2. század vége—3. század eleje. írod.: Déri, Kat. 67, 12. sz.; Szilágyi, Antik művészet, 15. kép. SZ. M. 11. Delfin. (13. kép) Debrecen, Déri Múzeum IV. 17. Tordáról (Románia). M.: 3,8 cm; h.: 5,1 cm. Tömör; barnászöld patina. Az állat szeme plasztikus mintázatú, uszonyait durva bevésés tagolja. A római birodalom egész területén igen gyakori delfin alakú edénydíszek csoportjába tartozik (1. pl. F. Behn, Slg. Marx in Mainz, 1913, 218. sz., 22. kép; Bieber, Skulpt. u. Bronzen in Kassel, 77, 278—83. sz. ; De Ridder, Les bronzes antiques du Louvre I, 1019. sz.; Rolland, Bronzes antiques de Haute Provence, 284. sz. ; Boucher, Vienne. Bronzes antiques. 82. sz.). A debreceni darab sima hasrészével illeszkedett a díszítendő tárgyhoz. Császárkor. írod.: Déri, Kat. 67, 17. sz.; Szilágyi, Antik művészet, 18. kép. SZ. M. 12. Priapus-herma. (14. kép) M.: 5,79 cm. Tömör. Barnás-zöld patina. Durva kivitelű ityphallikus herma profilált talapzaton, alján felerősítésre szolgáló lyukkal. Minden valószínűség szerint szobortámasz volt; Pripus szobrainak ez a funkciója az isten alacsonyabb rangú voltából alakult ki (az előzményekhez H. Rauscher, Anisokephalia, Wien 1971, 474 skk.; Priapushoz H. Herter, De Priapo, Giessen 1932, 95 skk., 139 skk. és 125. IV. E 70. sz., I. t.; uő., RE XIL 1919 skk.). A budapesti darab fején látható maradvány nyilván az eredeti csoporthoz tartozó másik alak bal kézfejének értelmezhető. A támaszkodás ebből
