Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 48-49. (Budapest, 1977)

BARKÓCZI L. — CASTIGLIONE L. — SZABÓ M. — SZENTLÉLEKY T. — SZILÁGYI J. GY.: Antik művészet a debreceni Déri Múzeumból és más magyar gyűjteményekből

adott fenti lelőhely azonos az alábbi 7. sz. márványfejével; a kéziratos vásárlási jegyzékben azonban a dombormű-töredékről csak annyi áll, hogy az Egger testvérektől vásárolta Bécsben 1919-ben, úgyhogy a három évvel korábban máshonnan vásárolt fejjel azonos lelőhelyről származása feltűnő. Talán a nyomtatott katalógusban elírás történt, mert a kéziratos jegyzéket Déri gondosan vezette, minden ismert adatot feltüntetve benne. Mindenesetre a mészkő-töredék provinciális munka, s könnyen lehet, hogy egy keleti tartományban készült. (A római provinciális szobrászathoz Szíriában vö. E. Will, in Actes du VIII

e Congr. Internat. d'Arch. Class, Párizs 1963. 511—26 és A. I. Voscsinina, Trudy Gosz. Ermitazsa 13, 1972, 131—3.) A datálás legbiztosabb kiindulási pontja a középső hajfonat. Hellenisztikus kori kultikus előzményei ismeretesek (vö. V. v. Gunzenbach, Untersuchungen zu den Knabenweihen im Isiskult der röm. Kaiserzeit, Bonn 1957, 27, és ehhez L. Castiglione, Gnomon 31, 1959, 540—541), de a császárkor elején profán divat volt, amely mögött nem kell kultikus jelentést keresni (vö. elsősorban F. Poulsen, Greek and Roman Portraits in English Country Houses, Oxford 1923. 60—61; a nála említett bostoni fej: Caskey, Catal. of Greek and Roman Sculpture, Boston 1925, 203, 119. sz; néhány további példa: B. M. Felletti Maj, Mus. Naz. Romano, I ritratti, Roma 1953, 133. sz. és ehhez 77; N. Bonacasa, Ritratti greci e romani délia Sicilia, Palermo 1964, 23. tábla, 50. sz. és 44. az utóbbi a hajfürtöt helyettesítő gyöngyfonat példája, amelyről 1. Poulsen, i. m. 63). Az ismert párhuzamok alapján a debreceni fej az i. sz. 1. sz. első felében, inkább a második negyedében készült, írod.: Déri, Kat. 80, 1. sz. SZ. J. GY. 2. Venus pudica. (2. kép) M. : 30,8 cm. Márvány. A két láb a combtól lefelé, a bal kar csaknem teljesen hiányzik, ugyanígy a támasztórúd vége. s az, ami ahhoz tartozott; hátul a hajfürtök egy része a nyak fölött kitörve. Praxiteles knidosi Aphroditéjának típusa, jobb kezét ágyéka elé teszi, a fej kissé balra fordul, félrehajtva. A hiányzó bal kéz felső karja hátrafelé vonva (vö. Chr. Blinkenberg, Knidia, Koppenhága 1933, 113 skk., „nyugodtan álló típus"; a kisméretű márványutánzatokról uo. 119—121, a—

k.; J. Marcadé, Au Musée de Délos, Párizs 1969. 233—5; 1. még a változatok problémájához Th. Kraus, Die Aphrodite von Knidos, Bremen 1958, E. Schwarzenberg, Bonner Jb. 169. 1969. 98 skk.). A bal combtól szokatlanul vastag támasztórúd indul ki, amelyet talán nem a szokásos váza-attributum (F. Muthmann, Statuenstützen, Heidelberg 1951, 104 skk.), hanem más mellékalak indokolt (pl. delfin, v. Erós delfinen: Muthmann, i. m. 92 skk.; Erós: vö. Blinkenberg i. m. 5. tábla). Közepes kidolgozású munka, provinciális műhelyből (vö. G. Bordenache, Scult. greche e romane del Mus. Naz. di Ant. di Bucarest I, Bucarest 1969, 25—6. sz.). Korai császárkor. SZ. M. 3. Hercules álló szobra. (3. kép) Debrecen, Déri Múzeum VIII. 10. Baracskáról (Székesfehérvár közelében). M.: 28,5 cm. Fehér márvány. Ragasztva a kéz- és a lábfejeknél, a támasztó rúd közepén, a buzogány és az oroszlánbőr alján; a jobb térd letörött. A ruhátlan, szakállas hérosz jobb keze a kis talapzatra támasztott buzogányon nyugszik, a másikban a Hesperisek almáját tartja, fölöttük a karján átvetve köpenye és az oroszlánbőr. A talapzat alsó kétharmad részén a felület csak durván van kidolgozva, elöl-hátul és alul fúrt lyukakkal, amelyekben habarcs maradványai vannak. A lyukak nyilván arra szolgáltak, hogy az anyag, amellyel eredetileg a talapzat alsó részét egy bemélyített nyílásba, táblára vagy nagyobb talapzatra erősítették, megkössön bennük. Fúró-