Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 41. (Budapest, 1973)
HARASZTINÉ TAKÁCS MARIANNA: A Velazquez bodegónok néhány problémája
A VE L ÁZQUEZ B () DEG ÓNO K N É HÁNY PR 0 BLÉ MÁJA A spanyol aranykor, a XVII. század legnagyobb mesterének, Diego Velázqueznek híre viszonylag későn jutott túl az ország határain. 1623-ban, 24 esztendős korában a király szolgálatába lépett, képeinek zöme a királyi paloták, kastélyok díszének készült és ott is maradt évszázadokon keresztül. Mint elsősorban arcképfestő IV. Fülöp és családja, az udvari méltóságok és az udvarral kapcsolatos személyek arcmásait festette. Spanyolországon kívül csak oda került jelentősebb számban hiteles műve, ahová a dinasztikus kapcsolatok miatt ajándékként eljutott. IV. Fülöpöt második felesége, Ausztriai Marianna és fiatalabb lánykájának Margarita Teréziának I. Lipót császárral és királlyal történt eljegyzése az ausztriai házhoz, idősebb leányának, Mária Teréziának XIV. Lajos francia királlyal kötött házassága pedig a francia udvarhoz kapcsolja. így Bécsben és Párizsban Velázquez képmásainak jelentős sorozatával találkozunk. Magányosok részére festett képeinek száma, legalábbis mai ismereteink szerint, csekély. Sem módja, sem ideje nem volt, hogy udvari festői hivatása és több jelentős udvari hivatala mellett ilyen tevékenységet folytasson. Más a helyzet azonban ifjúkori, még sevillai idején készített müveivel. Ezeknek jelentős többsége ún. bodegón, 1 életkép, melyeken néhány egyszerű 1 A bodegón mai értelemben csendéletet és csendéleti elemekkel teletűzdelt életképet jelent. A XVÍI. században olyan képet értettek bodegón alatt, melyen emberek fogadóban vagy parasztkonyhában szerény étküket elköltik, Bodegónnák nevezhették az olyan muzsikálókat, vándorokat, konyhai foglalatosságok között ábrázolt asszonyokat bemutató festményeket, amelyeken aprólékosan részletezett, tárgyak kíséretében néhány — rendszerint félalakban látható — figura volt. A szó maga a «bodega» — pince, borospince, kikötői vegyesbolt — fogalommal függ össze, mely a mai spanyolban csak Andalúziában és Latin-Amerikában használatos. A nyelvtörténet F. de Sausseure-től lefektetett törvényeinek megfelelően a fogalom és a kifejezés a konzervatív perifériákra szorult. Montevideo ban és Erdélyben, Cadizban és Havannában ma is láthatjuk városszéli butikok cégtáblájaként a «Bodega» megjelölést vegyesbolt, csapszék értelemben. A magyar nyelvben is lappangó szó, a XIX. században a beszélt nyelvben általános volt. Az irodalmi nyelvben a múlt század végén jelent meg először pesti újságíró, Ágai Adolf tollából. Használta Krúdy Gyula is. A szó borospince, vegyesbolt és kocsma értelmezése magyarázza Velázquez és a nálánál idősebb Alejandro de Loarte életképeinek sokféleségét, melyek szinte egytől egyig beleilleszthetők a spanyol falusi fogadó cervantesi értelmezésébe. Mert akár a budapesti «Almuerzo» (Étkező parasztok), melyen pásztorok, szolgák, akár a leningrádi, melyen kardos fiatal férfi, talán szegény hidalgo étkezik, akár a tojássütő nő vagy a vízhordó, a két evő legény vagy a mosogatólányok, sőt a korábban bodegónná alakított «Krisztus Emmausban» is ábrázolhatnak konyhabelsőt. Különösen ha figyelembe vesszük Cervantes «posada» leírásait vagy a spanyolországi viszonyokat őszinte irtózással leíró Mme d'Aulnoy beszámolóját példának okáért a burgosí fogadóról, ahol egy helyiség szolgál konyhának, étkezőnek, némely esetben istállónak is (La Cour et la Ville de Madrid vers la fin du XVII e siècle. Relation du voyage d'Espagne par la comtesse d'Aulnoy. Paris, 1874. 92. Első kiadása 1705. 1697-ben járt Spanyolországban II. Károly és anyja Ausztriai Marianna idején. A fogadókról szólva azt írja, hogy a konyha közepén van a szabad tűzhely, kémény nincs. «Je ne crois pas — folytatja — qu'on puisse mieux représenter l'enfer
