Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 41. (Budapest, 1973)
HARASZTINÉ TAKÁCS MARIANNA: A Velazquez bodegónok néhány problémája
«Reggeli» korábban készült a mi képünknél és a «Tojassütö nóVnél is, mert ezekben még a keményebb előadásmód mellett a fiúcskák erőltetett mosolya a tanulóévek rajzait idézheti. Egy fh'i volt-e vagy kettő, aki a fiatal mester bodegónjain (a «Zenészek»-en, a leningrádi «Reggeli»-n, a «Tojassütö nő»-n és végül a «Sevillai vízhordó»-n) szerepel, nehéz volna eldönteni. Valószínű azonban, hogy mind a sevillai vízhordó, mind a Wellington-féle étkező fiúk modelljei idősebbek, mint a «Zenélok» vagy a leningrádi «Reggeli» modelljei. Fiúk, «muchacho»-k voltak a Palominótól leírt elveszett képeken is és azon a festményen, melyet Ponz látott a madridi Alcázarban, ahol «Fiú kutyával)) 42 szerepelt. Kétségtelen az, hogy a képek stílusa és hangulata alapján az ismert bodegón-ok között időben a berlini és a leningrádi a legkorábbi. Mind a budapesti «El almuerzo», mind a «Sevillai vizhordo» és az 1618-ban készült «Tojassütö nő» érettebb, komolyabb alkotás ezeknél. De még a legkorábbi, inkább tanulmány-jellegű berlini és leningrádi képnél sem fogadhatjuk el azt a magyarázatot, hogy Velázquez ihletését a pikareszk regényekből nyerte. Sokkal közelebb áll a va/ósághoz az a feltevés, melynek 1905-ben magunk is hangot adtunk, 43 nem ismerve még ekkor H. Hatzfeld alapvető cikkét, 44 melyben Velázquez bodegónja.mRk forrásait Cervantes műveiben keresi. Ha nem is ^olna helyénvaló Velázquez életképeihez konkrét irodalmi ösztönzőket keresni, Hatzfeldnek kétségkívül igaza van, amikor Cervantes és Velázquez valóságszemléletét veti össze. Mindketten koruk haladó eszméit, szellemi mozgását figyelik és ez a természet egyszerű és valóságos ábrázolására ösztönözte őket, mely már magában is forradalminak számított az 1600-as— 1020-as években. Amit Velázquez «con pocas palabras», szűkszavúan és méltóságteljesen tud visszaadni, ahhoz a költőnek nyilvánvalóan több részletezésre van szüksége. Cervantes művészi hitvallását a Don Quijote előszavában akár Velázquez művészetszemléletének is felfoghatnánk. «Toda afectación es mala» — minden mesterkéltség helytelen — vajon nem írhatnánk-e ezt a mondatot mottónak Velázquez gyékénykosaras, cserépkorsós, rézmozsaras asztali csendéletei, a mindennapi élet használati tárgyaival családias együttélésben ábrázolt pásztorai, szolgái, konyhalányai, ökörhajcsárai, szakácsnői és vízhordói fölé? Don Quijote falujának lakói, a gazdaasszony, az unokahág, a borbély, és a klerikus, a diák és a triviális élet képviselője, a ravaszdi-gyáva Sancho Panza inkább érintik Velázquez világát, de az igazi figurák a «Novelas ejemplares» legéletszagúbb szereplői. Rinconete és Cortadillo, a két szökött diák, akik öszvérhajcsárként szolgálnak egy fogadóban, vagy a «Nevezetes mosogatólány»-ban színre lépő mulatozó szolgák és csintalan szolgálók minden kópéságuk ellenére is közelebbi rokonai Velázquez «Két fiatal legény asztalnak) című képének, mint a búsképű lovag és potrohos fegyverhordozója. Amíg ezek a fellegek világában hadakoznak, addig a «Feldas elbeszélések*) diákjai, konyhaszolgálói és pásztorai a mindennapok valóságát élik. De Cervantes akár ezekben a novellákban, akár a Don Quijotét meg-megszakító történetekben az embereket anekdotázva, történésben ábrázolja. Velázquez azonban sosem törekszik történetek elbeszélésére, egyszerűen képet ad az őt körülvevő világról, melynek titkait kutatja. A sevillai vízhordó valóságos figura, 40 a 42 I. m. 526. «Un muchacho de corpo entero con un perro». A szövegösszefüggésből kitűnik, hogy a mester korai képéről, a Wellington Museumban levő «Két fiatal legény asztalnál*-hoz hasonló műről van szó. 43 T a k á c s, M. : Realista tendenciák a spanvol élet képfestészetben. Művészet, 1965. okt. 5-8. 44 H a t z f e 1 d, H.: Artistic parallels in Cervantes and Velázquez. Estudios dedicados a Menendez Pidal. Madrid, I - III. 1952. III. 265 kk. 45 Vö. Just i, C. : Velázquez . . . i. m. 139.
