Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 38. (Budapest, 1972)

DOBROVITS ALADÁR: A sakál a bárkában

pusztításnak és a tagadásnak istene — a nemlét kifejezése — és éppen ezért az egyiptomi képzelet, azért hogy megszemélyesítse, mellé adta attribútumként szent állatját, Seth-et, egy nem létező irreális és démonikus állatot, aki a Najjbárkában az önmagával azonos Apophisszal, a pusztító erőt jelenti (ha úgy akarjuk, a Nap pusztító erejét), ami szükséges ahhoz, hogy a pusztítást — magukat a pusztító erőket — elpusztítsa azért, hogy a világ egyensúlyát fenntartsa. Éppen ezért, Seth az Erős — egyébként Ré ellensége — ugyanakkor Ré nélkülözhetetlen munkatársa. Ugyanúgy mint a sakál. Láttuk, hogy az Upuaut sakál maga is a bárka orrában jelenik meg és éppen az utat, az Alvilág útját, megnyitó szerepében és ugyanakkor a Tejúton halad. Tehát nem ok nélkül jelennek meg egymás mellett a Khepera skarabeus alatt a többi isteni állatok éspedig éppen az újjászülető Khepera alatt. Mindezek úgy is szerepelnek, mint a pyramidionon megnyilvánuló túlvilági napelképzelés biztosítékai: a balzsamozás védnöke, imj-wt, Apis, az állati továbbélés jelkéioe, a sakálok és a sethi állatok. Ott és abban a stádiumban jelennek meg, amikor az egyiptomi elképzelés szerint a halál pillanata elválik a túlvilági új élettől, a Nap birodalmába való felemelkedés pillanatában és végső soron a vele való azonosulás pillanatában. Ezért a Réhez felemelkedő halott a Pyramis szövegekben Upuaut sakál képét ölti fel és éppen ezért jelenik meg Upuaut sakál a bárkában az Osirisnak bemutatott áldozat jelenete és a kitárt szárnyú napkorong között és mint Anubis, azaz a balzsamozó pap (wt) képében, aki — az egyiptomi felfogás szerint — a bebalzsamozással és a száj kinyitásának szertartásával a halottnak visszaadja életfunkcióit, tehát a szertartással táplálja (snmt 3hw). így az egyiptomiak kézenfekvőnek tartották, hogy a budapesti sztélén és a Halottak Könyvének CIL fejezetében a bárkában álló sakálhoz olyan részeket csatoljanak, melyek a halott túlvilági táplálékáról szólnak. Az egyiptomiak, bár megtartották kapcsolataikat a kutyával és a farkassal, a sakálistenek együttesét Sakálnak tekintették. Ennek ellenére a sakálistenek szerepe, különösen Osiris körében, elsősorban az isteni kutyának : a segítségnek, a védelemnek és az út felfedezésének a szerepe. Mindez azt mutatja, hogy ezeknek az isteneknek a kultusza a vadász-íjász társadalom szokásaiból és szertartásaiból alakult ki. Valójában a kutya az első megszelídített háziállat és megszelídítésének kezdetei a nyíllal való vadászat idejére vezethetők vissza, őse viszont egy sakál fajta volt. Jelentősége azonban nem csökkent a letelepedett állattartó és földművelő társadalomban, sőt új, szélesebi) körű foglalkozást kapott és megtartotta az ember segítőtársának szerepét. A sakálistenek kapcsolatai Osirisszal és körével barátságosak, segítőek, bár alárendeltek maradtak. Az újabb egyiptomi teológiai rendszer mindezeket az isteneket egyrészt egy új szintézisben egyesítette, másrészt pedig hangsúlyozta kapcsolataikat a halottak birodalmával és kultuszukkal. Ezek a kapcsolatok természetesen megvoltak már majdnem kezdettől fogva, de az Obirodalomtól kezdve előtérbe léptek, anélkül azonban, hogy megszűntek volna az élők világára viszonylagos hatást gyakorolni. Osiris kapcsolatai a növényzettel és annak újraéledésével — a halál felett is győzedelmeskedő erővel — az élet folytatólagosságával és fenntartásával, a vízzel és az áradással, már alvilági jellegéből következnek, tehát abból, hogy ő az Alvilágból életre kelt halott, a halott isten. Az egyiptomi központosított állam kialakulása később meghatározóan hatott az egész egyiptomi vallási rendszerre. A földi államok az égi államokban tükröződnek, a királyság-istenség abszolút hatalma a király isteni jellegében talál kifejezést, és a köztük levő régi ellentétek egy a hatalomért és legitimitásért folytatott