Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 38. (Budapest, 1972)

HARASZTINÉ TAKÁCS MARIANNA: XV. századi spanyol mesterek művei Magyarországon

kezhettek a kolostorban és lia a inondatszalagok elmosódtak, azokat könnyűszer­rel kijavíthatták, de Escoriola neve a későbbi századok folyamán kiveszett a köz­tudatból, így töltötték ki a hiányzó betűk helyét a mondatszalagon a stilizált virág és levéldísszel, hogy az olvashatatlanná vált szöveg helye ne maradjon üresen. Az egyszerű oszloppal két mezőre osztott predella figurái feje felett glória van. De ha behatóan megvizsgáljuk a dicsfényeket, azt tapasztaljuk, hogy az elsőként be­mutatott Lucia feje feletti glória különbözik a három szerzetes feje mögött lévőtől. Lucia dicsfényét a szélén az alapozásba benyomott pontocskák határozott mintá­zása megkülönbözteti a tudós szerzetesek feje köré illesztett sugárkéve formájú dísztől, a tányérszerű glória mustrája is erőteljesebb, mint az inkább csak a fejek kiemelésére szolgáló vonalkákból képzett dísz a szerzetesek feje körül. A festő tehát ezzel a kis megkülönböztetéssel is jelezni kívánta, hogy az oltár predelláján egy vértanú-szentet és három ferences teológust ábrázolt. Más kérdés annak a fel­derítése, hogy a XV. században Spanyolországban számos retablón ábrázolt vér­tanúnő milyen kapcsolatban van a ferencrendi szerzetesekkel. Ehhez azonban az egykori oltármű több darabját is ismernünk kellene. Miután a predellával kapcsolatos ikonográfiái problémákat sikerült tisztáznunk és ezeknek segítségével némi valószínűséggel a festményt Dél-Spanyolországba lokalizálni, felmerül annak az igénye, hogy az ismeretlen XV. századi, valószínű­leg Valencia-környéki festő személyét közelebbről is meghatározzuk. Kétségtelen, hogy szerényképességű, a gótikus hagyományokon felnövekedett és azokhoz erő­sen kötődő mesterrel van dolgunk, aki azonban ismerte korának jelentős mestereit, talán dolgozott is valamely nevesebb festő műhelyében. Bár az arcok kidolgozá­sában olyan elemeket találunk, melyek csak a XV. század utolsó tizedeiben for­dulnak elő — elsősorban a plasztikus megformálásra és a színek szinte bermejói alkalmazására gondolunk — , de a karomszerű kezek, melyek a mondatszalagokat, a pálmát és a két szemet tartó talpas edényt csak érintik, de nem fogják meg, a felsőruhák sematikus ábrázolása és különösképpen a keretezés egyszerű provin­cializmusa olyan művészt sejtetnek, aki előtt korának kimagasló mesterművei nem voltak ismeretlenek, de ő maga már bevált sémákhoz ragaszkodott. Ilyen az aranyháttér bekarcolt levél- és virágdísze, a táj rendkívül sematikus jelzése. Ugyanakkor a pápai tiara és a köpeny drágaköveinek naturális ábrázolása ismé­telten arra a következtetésre kell, hogy juttassák a kutatót, hogy a predella a XV. század utolsó tizedeiben keletkezett. A bekarcolt díszek az aranyháttérben Valencia egyes mestereinél az 1470-es évektől fogva gyakran fordulnak elő. A su­gárkéve a szentek és angyalok feje körül Bartolome Bermejo több művén is talál­ható. 34 Ilyen sugárkéve övezi annak a Santo Domingo de Silosnak a fejét is, 3 ° aki­nek tiarája és pluviáléjának díszes kapcsa Sándor pápa öltözékéhez hasonló módon, a gyöngyök kerekdedségét, a drágakövek színét és formáit erősen kiemelve került ábrázolásra. A predella mestere, bár az arcok megformálásában és a típusok kialakításában sok egyéni jellegzetessége kiviláglik, a provinciális emlékanyag gyengébb és a táblán mutatkozó különféle stílussajátosságok következtében nem határozható meg másként, mint dél-spanyolországi mesterként, aki a XV. század utolsó negyedében működött. Itt találkozunk A. L. Mayer véleményével, aki a predellát nyilván még Enyedi Lukácsnál látta és ott állapította meg róla, hogy közepes, talán valenciai munka. Sokkal szerencsésebbek lehettünk annak az 1965-ben vásárolt oltártáblának az esetében, melyet a megvásárlást követő időben sikerült egy olyan Aragóniában 34 Pl. Krisztus a pokol kapujában, Barcelona, Múzeum. 35 Készüli 1474-ben; Madrid, Prado.

Next

/
Oldalképek
Tartalom