Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 25. (Budapest,1964)

SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY: Szirén-zene

mutat, akit —• mint öltözködő mozdulata és a feje mellett a falon lógó fej kötő kétségtelenül jelzi — a gynaikeionban kell elképzelnünk. A nőalak előtti síremlék, tetején egy bronzedénnyel, << a halotti áldozat megörökítőjével », semmiféle reális térbeli kapcsolatban nem áll ezzel a színtérrel, s épp ezáltal kapja meg a jelenet a néző számára igazi értelmét. 29 A budapesti lékythos sziklán zenélő szirénje félig­meddig szimbólummá vált alakjával mintegy jelzője az ifjúnak: az evilági életének tipikus helyzetében ábrázolt ifjúalak mellett a halál szíveket bűvölő, fájdalmasan édes igézetét jeleníti meg; a klasszikus művészetnek ez volt az eszköze arra, hogy a halottnak földi élete gondtalan teljességében ábrázolt képe mögött a h aláírás zántság, az Alvilághoz tartozás második szólamát érzékeltesse. Sajnos, a vázaké]) elnagyolt rajza nem ad lehetőséget annak eldöntésére, mit akart a festő a felemelt jobb kéz gesztusával kifejezni. Első pillantásra úgy tűnik, hogy az ifjú valamilyen tárgyat, esetleg egy lékythost tart a kezében. A halottnak a halotti áldozattal való megjelenítése nem volna meglepő ; 30 a sír­lékythosokon is nemegyszer látjuk lékythosszal a kezében ülő alakját. 31 De a gondatlanul odavetett festésen is határozottabb formát várnánk egy váza ábrázolásától, és sokkal valószínűbb, hogy pusztán a felemelt kéz gesztusáról van szó. Ennek számos értelmezése lehetséges a budapesti lékythosszal nagyjából egy­korú vázaképek alapján, és a döntést megnehezíti, hogy a déli népeknél az egymás közti érintkezésben oly nagy szerepet játszó gesztusok ókori történetéről nem áll rendelkezésre modern feldolgozás. 32 A karnak a budapesti képen ábrázolt mozdulatát a leggyakrabban tánc-ábrázo­lásokon látjuk, 33 s ha ezt az értelmezést ezúttal teljesen ki is zárhatjuk a lehetőségek köréből, még mindig jóval nagyobb a választék, semhogy egyértelmű döntés lehet­séges volna. Ha a gesztust az ifjú evilági életének köréből akarjuk magyarázni, nem nehéz olyan vázaképeket találni, amelyeken a mozdulat egyszerűen ifjak egymás közötti beszélgetését kíséri. 31 Még nehezebb a választás, ha feltételezzük, hogy valamilyen kapcsolatot akar teremteni a kép két alakja, a halott és a zenélő szirén között: a búcsúzás, az üdvöz­lés, a meglepetés, az iszonyat, az elhárítás-védekezés gesztusának egyformán értel­mezhető, s mindezek mellett megjelenik éppen zenehallgatók elismerő értékelésének kifejezőjeként is. 35 Buschor, E.: Ö. Jh. 39 (1952) 12-7. 30 Buschor, E.: Münch. Jahrb. i. h. 174; vö. Friis Johansen, i. m. 155 sköv. 31 CVA Athènes 2, III Je, 20. tábla, 3. kép; Friis Johansen, i. m. 80. kép (= ARV 466,G). 32 S ittl, K. klasszikus, de ma már lényegében elavult munkáját (Die Gebärden der Griechen und Römer. Leipzig, 1890) mindeddig nem kísérelték meg jobbal helyette­síteni. Az első összefoglalóbb jellegű kísérlet Neumann, G. könyve : Gesten und Gebärden in der griechischen Kunst, Berlin, 1964. 33 Általában kinyújtott karral, vö. például a Chicago-festő stamnosát : C a s k e y — B e a z 1 e v : i. m. 1 7. tábla, 37. sz. 31 Például: CVA Wien I, 15. tábla, 3. kép; Caskey — Beazley: i. m. 53. tábla, 101. sz. 35 Néhány példa az V. századi vázafestészetből: üdvözlés: CVA München 4, 186. tábla, 1. kép és 187. tábla, 1. kép; Richter — Hall : i. m. 58. tábla, 57. sz., a középső képen. Meglepetés, rémület, elhárítás, védekezés: CVA Berlin 3, 140. tábla, 4. kép; Lang­lot z, E.: Gr. Vasen in Würzburg. München, 1932. 88. tábla, 311. sz. és 175. tábla, 507. sz. ; Pfuhl: MuZ. 502. kép. Zenehallgatásnál az elismerés gesztusa: Richter — H a 11 : i. m. 125. tábla, 126. sz. és valószínűleg így értelmezhető CVA W T ien 1, 14. tábla, 2. kép is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom