Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 22. (Budapest 1963)

BALOGH JOLÁN: Gótikus Szent János-fej Angliából

bástrora fejek egy csoportjáról W. H. St. John Hope állapította meg, hogy a yorki Corpus Christi conf rátérni tas tagjai számára készültek. De jelvény gyanánt használták a fekete penitenciáriusok, és a Confraternitas Misericordiae néven ismeretes vallásos közösségek is. A késő-középkori, gótikus alabástrom Szent János-fejek két nagy csoportra oszlanak. A régebbi csoportba tartoznak a teljesen különálló fejek, tehát legszigorúbban a « caput sancti Johannis in disco » ábrázolások, és pedig két változatban : az egyik a félig nyitott szemű, nyitott szájú fej-típus, míg a másik a lehunyt szemű, csukott szájú típus. A későbbi csoportba viszont olyan domborművek sorolhatók, amelyeken a Szent János-fej alatt feltűnik az Agnus Dei, Ker. Szt. János-jelvénye, kétoldalt pedig egy-egy védőszent. Ennek a típusnak még későbbi változatán a Szent János-fej alatt nem az Agnus Dei látható, hanem az « Imago pietatis ». Ez a változat előfordul a yorki katedrális védőszentjeivel (Leicester, Radcliffe College) is, tehát ez a darab feltehetőleg a yorki Corpus Christi Confraternitas számára készülhetett. A Szent János-fej és az « Imago pietatis » egybekapcsolását a yorki katedrális szertartáskönyve magyarázza meg. melyben Ker. Szt. János ünnepéről a következő sorok olvashatók :

3 « Caput Johannis in disco : signât corpus Christi quo pascimur in sancto altari ...» A Ker. Szt. János fejek készítéséről a XV. századból vannak adatok. A feljegyzésekből kiderül, hogy ezeket az alabástrom fejeket Nottinghamban nagy mennyiségben faragták és széles körben árusították.

4 Valószínűleg számos darab került a kontinensre is még a középkor folyamán. A XIX—XX. századi műkereskedelemben pedig még jobban széjjelszóródtak. Az eddig közzétett Szent-János-fejek stílus-meghatározásában kétféle vélemény alakult ki. Régebben azt az elsődleges típust, melyhez a budapesti darab is tartozik, Németországból, Wesztfáliából származtatták, — főként a hannoveri példány (22. kép) alapján (Swarzenski, Hildburgh). Ujabban azonban egyre határozottabban az angol iskolának tulajdonítják (C. F. Pitman. Th. Müller). Az angol eredet valóban nem lehet vitás erre a régebbi típusra nézve sem, mely Ker. Szt. Jánost félig lehunyt szemmel, kissé megnyílt szájjal, szigorú vonalrendszerbe stilizált hajzattal ábrázolja, homlokán a jellegzetes haj fürtökkel.

5 Simára faragott hátlapja pedig szabályosan kivájt. Ennek a típusnak az angol eredetét egyrészt az Agnus Dei-vel és szentekkel kombinált változatai (London, Victoria and Albert Museum. Lelt. sz. A. 194 — 1946.) bizonyítják, másrészt azok a közvetlen analógiák, amelyek ahhoz a másik Szt. János-fej típushoz kapcsolják, mely a szentet lehunyt szemmel és csukott szájjal ábrázolja (Oxford Ashmolean Museum; 20. kép).

6 Végül pedig döntő bizonyíték az a stílusösszefüggés, amely éppen ezt a típust az angol katedrális-szobrászathoz fűzi. Ebből a szempontból különösen jelentős a budapesti :i Hop e, W. Tî. St. J. : i. m. 707. 4 Hope, W. IT. St. J. : i. m. 707 ; P i t m a n, C. F. : i. m. 224 ; S t o n e, L. : i. m. 216. A fenti szerzők hivatkoznak Nottingham város XV. századi feljegyzéseire : Stevenso n, W. II. : Records of the Borough of Nottingham. Nottingham, 1882 —1914. II. 42, 139 ; III. 6. 7. 11, 15, 18, 44, 105. 5 A hajzat sajátos részlete, a homlokba fésült szabályos fürtök megtalálhatók a Grandisson elefántcsont-dombormű Ker. Szt, Jánosán is (S t o n e, L. : i. m. 135. tábla), jóllehet kevésbé szabályos rendben. Ez a sajátságos hajstilizálás talán az ereklyetartó fejekről származik. Erre vonatkozólag 1. : I. (Barbarossa) Frigyes mellképe (1155 —1171), utóbb átalakítva Ev. Szt, János ereklyetartó fejjé. Kappenberg, Schlosskirche; fejereklyetartó Hannover, Niedersächsische Landesgalerie. (Falke, O. v. — Meyer, E. : Bronzegeräte des Mittelalters. Berlin 1935.11. 319, b ; 321. a—b. kép ; G r i m m e, E. G. : Aachener Goldschmiedekunst im Mittelalter. Köln, 1950. 36. old., 15. tábla.) G P r i o r, E. S. — G a r d n e r, A. : i. m. 498.