Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 22. (Budapest 1963)
CASTIGLIONE LÁSZLÓ: Néhány hellenisztikus terrakotta-fej
NÉHÁNY HELLENISZTIKUS TERRAKOTTA-FEJ A Szépművészeti Múzeum Görög-Római Osztályának gazdag terrakotta anyagában szép számmal találhatók olyan darabok, amelyek művészi becsük, ritkaságuk vagy tárgyi érdekességük miatt önálló tárgyalást érdemelnek. Ez alkalommal a gyűjtemény régi törzsanyagához tartozó t's eddig kellőképpen nem méltatott néhány fejecskét teszünk közzé. Művészi értékük kimagaslik a sokszorosított antik terrakotta-szobrászat nagy átlagából, módszertanilag tehát nemcsak megengedhető, hanem elkerülhetetlen, hogy a terrakották nagy tömegénél alkalmazandó szériavizsgálattól eltérően az egyedi plasztikánál szokásos analízisnek vessük őket alá. A kiválasztott darabok a hellenisztikus szobrászat körébe tartoznak, s így őket is érintik azok a problémák, amelyek a korszak görög szobrászatának kutatását rendkívülien megnehezítik. Míg az archaikus és a klasszikus szobrászat alkotásait — létrejövetelük történelmi feltételeinek következtében — meglehetős pontossággal, nagyjából egy évtizedes ingadozással tudjuk datálni, addig az időben hozzánk közelebb eső hellenisztikus kor plasztikai emlékeit a magabiztosabb kutatók is csak negyedszázadra kísérelték meg beosztani. 1 Még ezek a datálások sem találtak azonban általános elismerésre, és a legkiemelkedőbb alkotások körében is nagy számmal találunk olyanokat, amelyeknek keletkezési idejét a szaktekintélyek évszázados eltéréssel adták meg. 2 A bizonytalanság oka nemcsak a kutatás új kelet fiségében, hanem a korszak művészetének sajátosságaiban is rejlik. Az archaikus és a klasszikus művészet fejlődésének szilárd vázát a valóság bemutatásának állandóan fejlődő eszközei biztosítják. Nagy Sándor korára azonban a görög művészet már birtokába jutott a szobrászati és festészeti kifejezés leglényegesebb elemeinek, s ettől kezdve már csak néhány kompozicionális-, térképző- vagy részletelem fejlődése adhat a művek időrendjére vonatkozó támpontot. Ily módon a relatív kronológiát az ábrázolási eszközök lépésről-lépésre való fejlődésének szilárd alapjáról az eszmei és hangulati kifejezés áramlatainak jóval nehezebben megragadható váltakozására kell felépíteni. Fokozza a nehézségeket az antik irodalom viszonylagos érdektelensége a Lysippost követő évszázadok művészete iránt, ami különösen a mesterkérdések eldöntésct nehezíti meg, továbbá a helyi iskolák mindeddig nyomon követhető folytonosságának megszűnése, illetve hagyományaik összekeveredése. 1 Az álló női szobrokra vonatkozólag pl. TTorn, R. : Stehende weibliche Gewandstatuen in der hellenistischen Plastik. München, 1031 ; a portrészobrászat területem pedig Busch or, E. : Das hellenistische Bildnis. München, 1040. - A portrészobrászatnál maradva, már valósággal hírhedtté vált a «MenandrosYergilius » és a « Seneca » típus datálásának kérdése. — Az eredetiben fennmaradt alkotások közül a delphoi filozófus-szobor datálása az i. e. IV. és III. század közepe között ingadozik, lásd erről legutóbb A 1 s c h e r, L. : Griechische Plastik IV. Berlin, 1957. 36 kk, 146 skk ; az athéni levél-diadémos férfi fejet pedig i. e. 200-tól az i. sz. II. századig keltezték, lásd Hafner, G. : Späthellenistische Bildnisplastik. Berlin, 1954. 104 skk.
