Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 21. (Budapest 1962)

GARAS KLÁRA: Giovanni Antonio Pellegrini párizsi mennyezetképe

szervezője — meglehetősen kalandos és homályos előzmények után —, 1716-ban Párizsban bankot alapít, amely hamarosan magábaolvasztja a különböző tengerentúli kereskedelmi vállalkozásokat, s 1719. január 1-től királyi pátenssel Banque Royale-ként működik. A hatalmassá fejlődő vállalkozás alapja az ún. Law-szisztéma, a gyarmatok, különösen az újonnan kiépülő amerikai ültetvények tervezett kiaknázására alapul, s a mesés kincseket és nyereséget megcsillantva a részvények tömegével árasztja el Franciaországot.

8 A mértéktelen fényűzés és szüntelen háborús erőfeszítések nyomán fellépő gazdasági romlás közepette, a XIV. Lajos szigorú és erőszakos uralmát követő laza és felelőtlen régence alatt a spekuláció mámora a maga még jórészt ismeretlen veszélyeivel az uralkodótól a szerény kisemberekig a francia társadalom szinte minden rétegét magával ragadja. A vállalkozás szédületes sikerű első szakaszában Law mindent elkövet, hogy a káprázatot külső eszközökkel is növelje : a semmiből lett s hamarosan semmivé levő intézménnyel a Rue Vivienne-be, az Hôtel de Nevers-be, az egykori Mazarin-palotába költözik s az épületet hatalmas költséggel s páratlan pompával átalakíttatja. A tanácsterem díszítésével a Németországban és Angliában már hírnevet szerzett Pellegrinit bízza meg, akit a kiváló bankár és múbarát Pierre Crozat, a Carriera család barátja mutatott be a régensnek és a francia művészeknek. A 41.60 m hosszú, 8.60 m széles (27 X 130 láb) terem boltozatán a velencei festő nagyszabású allegorikus apparátussal a bank áldásait s vele kapcsolatban Franciaország felvirágozását volt hivatva dicsőíteni. Pellegrini a megállapodást követően 1719 telén hazament Velencébe s 1720 márciusában tért vissza feleségével és sógornőjével, az akkor már Európa-szerte ünnepelt Rosalba Carrierával Párizsba. Egy esztendőn át maradtak Párizsban s Pellegrini — aki a bank épületében lakott — ezalatt elkészült a nagy mennyezetképpel.

9 Az egykorú beszámolók szerint a maga szokott módján igen gyorsan dolgozott — a tragikus vég azonban, mely Law vállalkozását s az egész légvárat elsöpörte — még így is gyorsabb volt. 1720 végén bekövetkezett a csőd, Law a fenyegető népharag elől külföldre menekült, az anyagi összeomlás alapjaiban rázta meg Franciaországot, s jelentősen siettette a rendszer forradalmi bukását. Amikor 1721 márciusában Pellegrini családjával Füssenen át hazatér Velencébe, alig elkészült mennyezetképére már senki sem tart igényt. A Law szisztéma dicsőítése a rendeltetését vesztett Mississippi teremben nemcsak hogy anakronisztikussá vált, de egyenesen botránykő, a gyűlöletessé lett ügylet kihívó emléke. Éppen ezért természetes, hogy midőn egy évvel később az épületet a királyi könyvtár számára átalakítják, a rosszemlékű ábrázolást sietve eltávolítják.

10 A közhangulatot ekkor már az éles hangú pamfletek, maró szatírájú metszetek fejezik ki s nem érdektelen szembeállítani Pellegrini dicsőítő allegóriáját a spekuláción tönkrement Gillot-nak a spekuláns szerencséjét és bukását jelképező metszeteivel.

11 Pellegrini különben maga is 8 C o c h u t : Law, son système et son époque. Paris. 9 Rosalba Carriera és a Pellegrini házaspár párizsi tartózkodásával kapcsolatban 1. S e n s i e r, A. : Journal de Rosalba Carriera pendant son séjour à Paris. Paris, 1865, valamint Maiamanni, A. : Rosalba Carriera. Le Gallerie Nazionali Italiane. Roma, 1888. III. 27. A velencei A. M. Z a n e 11 i (Della pittura Veneziana e délie opère pubbliche de veneziani maestri. Venezia, 1771. 446) szerint Pellegrini «vi lavoro per ottante mattine, e n'ebbe il valore di dieci mila ducati Veneziani correnti». 10 B ri c e, G. : Description de la ville de Paris. Paris, 1752. I. 363. Párizsi tartózkodása idején Pellegrini egy ma már ismeretlen festményét ajándékozta a Petits Augustin kolostorának. 11 « L'agioteur élevé par la Fortune au plus haut degré de la richesse et de l'abondance », «La Justice qui détruit d'un seul de ses raions la fortune des Agioteurs.» L. D i m i e r, L. : Les peintres français du 18. siècle. Paris, 1928. I. 177. old., XXXI. tábla.