Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 18. (Budapest 1961)
PUPPI, LIONELLO: Giorgione „Cristo e il manigoldo" c. képének egy régi másolata
köpenyének redői hangsúlyozottat) bak és az ujj aknái meglehetősen merevek, geometrikusak. Az alkar jól láthatóan rajzolódik a keresztfa hátlapjára; a Keresztvivő feje hangsúlyozottabban hajlik a felkarcsontra ; a lator háta, szinte a néző felé fordítva, még inkább mcggörnyedtnek tűnik. A kép két oldalán levő alak profilja — a baloldali lapos, tömpe orral, míg a jobboldali szakállátói megfosztva nagy turbánban 9 — az eredeti kompozíciótól eltérően teljesen megváltozott. Az 1520-beli fametszetnél sokkal hívebben követi a S. Rocco-féle ábrázolást Celebrino előlapmetszete, amely lényegesen gazdagodva veszi át a lunettát az Atyaistennel (30. kép), jóllehet a baloldali alak itt előbbre került, úgyhogy majdnem teljes mellképben jelenik meg és a lator határozott profilban ábrázolt. Bár a kötet keletkezésének ideje nehezen határozható meg közelebbről, mégis az 1525 körüli időpontot, amelyet oly vitathatatlan szakember, mint Essling javasolt, 10 s amelyet maga Richter is magáévá tett, meglehetős biztonsággal fogadhatjuk el. A „Li stupendi et marauigliosi miracoli" újranyomata címlapjának névtelen fametszete valamivel későbbi (31. kép). Kétségtelenül nem közvetlenül a képtől, hanem annak Eustachio által készített szkematikus, és meglehetősen durva kifejezésú másolatából származik ; annak megismétlése. A két dombormű, a S. Rocco-beli és a Correr múzeumi (33. kép) két ,,ex-voto", amelyet néhány hívő babonából a „Csodatevő Krisztus"-nak a tőle nyert kegyelemért ajánlott, Minden valószínűség szerint, természetesen nem felismerhetően, mindkettő egyazon kéztől származik. E domborművek nem jeles művész alkotásai, hanem szerényebb tehetségű mester kezére vallanak, aki valamelyik velencei, effajta megrendelések kivitelezésére specializált műhelyben dolgozott. 11 Nincs okunk kételkedni abban, hogy a két másolat a XVI. század végén s közvetlenül az eredeti után készült, mégis néhány eltérés azt a gyanút kelti, hogy a kivitelező a márványba való átvitelkor, emlékezetén vagy a helyszínen, a kép előtt készített jegyzeteken kívül már meglevő grafikai reprodukciókat is felhasznált. Kétségtelen, bogy a középső csoport, Krisztus és a lator figurája — jóllehet az elsőnak az alakja szakállal és hajjal bővült — az eredetihez egészében hű. Az oldalsó alakok azonban különböznek tőle, ezek az 1520-as fametszetből származnak. A pármai Nemzeti Galéria és a loverei Accademia Tadini 12 másodpéldányait 9 Nem hinnők, hogy érdemes volna felvetni azt a lehetőséget, amely szerint a kép két oldalán található alakok átdolgozottak lennének és hogy ezek eredetileg olyanok voltak, mint amilyennek a fametszet ma is mutatja őket. Helyesebb azt gondolni, hogy az eredeti kompozíciótól éppen a fametszet mutat eltéréseket. 10 Essling, P. de: Les livres à figures vénitiens. III. Paris —Florence, 1909. 538. 11 A két relief a S. Rocco templom szentélyében a bal oldali pilléren, illetve a Correr múzeum raktárában van. 12 A pármai festmény nines jelenleg kiállítva (no 197). Stringa, a « Venetia, città nobilissima » Sansovino-i, 1604-i kiadásában emlékeztet a Gyógyíthatatlanok velencei temploma mellett a S. Rocco-beli Krisztus egy másodpéldányára, amelyet Giorgionenak tulajdonít. Boschini, «Rieche Miniere »-eben 1664-ből említi, hogy ugyanabban a templomban « Sopra una porta in un quadretto posticcio, v'è Christo, con la Croce in Spalla, e un manigoldo, che lo tira con un laccio ; opera di Giorgione ». Végül Zanetti, Boschini művét újból kiadva, Giorgione szerzőségét idézve említette a Gyógyíthatatlanok képét. Nem tudjuk, hogy Richter, akitől az idézeteket vettük (id. m. 247 — 248), milyen alapon azonosítja a pármai képet azzal, amelyet a velencei történészek láttak. Közlését, amely állításunkat a másolat velencei eredetéről és tanácsunkat a festőnek a giorgionei epigonok között való keresésére megerősíti, mindenesetre elfogadjuk. A loverei másodpéldányt L. Gallina közölte : L'Accademia Tadini in Lovere. Bergamo, 1957. 16 —17. A vászon hátán a következő régi feliratot viseli: « Quadro del Tiziano dato in dono al signor D. Pietro Contarini di Venezia l'anno 1665 li 4 agosto ». — Ez elegendő a velencei eredet megerősítéséhez.
