Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 16. (Budapest 1960)

VARGA EDITH: Az óegyiptomi stukkó szobrászminták történetéhez

AZ ÓEGYIPTOMI STUKKÓ SZOBRÁSZMINTÁK TÖRTÉNETÉHEZ A Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteménye 1949-ben egy szobrászmintatöredékkel gyarapodott, amely korábban Fleissig József tulajdonát képezte és örököseinek ajándékaként került a múzeumba.

1 A szobrászminta királyfejet ábrázol (lb. kép). A fejdíszből csak a homlokot betakaró, és a jobb halántékra boruló részlet maradt meg, továbbá elöl középen az ureus-kígyó alsó csavarulatának elmosódott alakja. A fejtető töredékes. Ugyancsak hiányzik a bal orcának a halánték felé húzódó része is, és a jobb orcát (la. kép), illetve az egész arcrészt eredetileg övező, stukkófejeknél szokásos kitüremlés, amelynek kis töredéke csak az áll alatt, a nyak kezdeténél fedezhető fel. Az orr és az arc több helyen kisebb felületi sérülést szenvedett (restaurálva). A fej hátoldala homorú (lc. kép), a mélyedés közepén lyukkal, amely valószínűleg a formából való kiemelésre szolgált. A negatív forma első öntvényeiből származó arc részleteiben is jól megfigyelhető vonásai alapján a fejet a saisitól a római korig terjedő periódus szobrászmintái közé sorolhatjuk. Nem fogadható el a darab első közlőjének álláspontja,

2 amely szerint emlékünk a XIX. dinasztia korából származik. E véleménynek nem csupán a minta műfaji jellege mond ellent, hanem az arcvonásoknak a ramesszidákétól lényegben elütő különbözősége is. Az arcon uralkodó könnyű mosoly — ez adhatott elsősorban alapot a korai datálásra — különbözik a XIX. dinasztia uralkodóportréin feltűnő mosolytól, amely a finomságukban is erőteljesen, egyénítően megfogalmazott vonásokat oly megragadó erejűvé teszi.

3 A ramesszida arcok felépítésében szigorú összhang és koncentráltság uralkodik, és minden részletük hangsúlyozott. A budapesti stukkófej vonásai puhák, elmosódottak és konvencionálisak. A lapos homlokból a két szemöldökcsont alig tapinthatóan bontakozik ki ; a szemöldök vonalát inkább sejteni lehet, mint érzékelni. A szem-mélyedések laposak, csak az orrnyeregnél mélyülnek el, ahol a szemtest külső ívei elkeskenyedő, lefelé hajló csúcsban találkoznak. A felső és alsó szemhéjak kidolgozatlanok, mintegy bekarcolva csupán csak jelzik, de nem emelik ki a szemtest domborulatát. Az orr keskeny nyerge lefelé erősen megvastagszik ós szélesen szétterül. Az orr alatti rész duzzadtan ugrik előre és az ajak felső vonalától nem válik el határozottan. A zárt ajkak íveltek, szélesek és domborúak ; vonaluk a szájszögletben a telt, puffadt arcba ütközve összeszűkül és gödröt képez — ez okozza az arc mosolygós jellegét. A puhán megmintázott, kerek áll az aisó ajak ívét megismételve zárja le a fej ovális, 1 Ltsz. 51,2256, stukkó, m : 12 cm. — A darab első ízben a Szépművészeti Múzeum által 1947-ben rendezett magángyűjtők kiállításán szerepelt (Oroszlán, Z. — Dobrovits A.: Antik kiállítás. Bp. 1947. A. 5. 12. old. I. tábla). 2 Oroszlán, Z. — Dobrovits, A.: id. m. 12. 3 Egyik legszebb megfogalmazása ennek a stílusnak a kairói Múzeum ramesszida királyfeje : Földszint 14. terem. W 3 fal.