Radocsay Dénes - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 12.(Budapest, 1958)

CASTIGLIONE LÁSZLÓ: Az alexandriai Sarapieion hellenisztikus kultusz-szobra

hogy a hellenisztikus szobor is többféle anyagból készülhetett. Chryselephantin technikára is gondolhatunk, de még valószínűbb, hogy a ruhátlan testrészek kőből, a haj aranyozott gipszből, a ruha pedig fémből készült, s az egész alak belülről favázon nyugodott. Megbízható adatok tanúsítják,

36 hogy a rómaikori szobor belül üreges volt, tehát hasonló technikával készült. Ha mármost a római korban véghezvitt módosításokat technikai szempontból vizsgáljuk, akkor arra az eredményre jutunk, hogy az alkotás fő szerkezete, valamint a ruhátlan testrészek lényegében változatlanok maradtak, és csak a haj, a ruhás részek és más külső attribútumok változtak meg. Fennáll tehát annak lehetősége, hogy a rómaikori mesterek a hellenisztikus szobrot nemcsak eszmei, hanem technikai értelemben is felhasználták, vagyis az átalakítás a szobornak egyes részek megtartásával történő újrafelépítéséből állott. Ennek a feltevésnek, — bár közvetlen bizonyítékai nincsenek —, igen nagy a valószínűsége. Miből állt ugyanis a szobrászi feladat ? Lényegében abból, hogy a régi templom helyén épült, és annak belső méreteit megtartó új épületbe kellett áthelyezni a régi és hagyományoktól megszentelt kultusz-szobrot. Ez természetesen nem mehetett végbe az eredeti szobor teljes szétszedése és régi helyéről való eltávolítása nélkül. Azt is feltehetjük, hogy a régi szobor, éppen vegyes technikája és nagy méretei miatt, csaknem háromszáz éves fennállása után nem lehetett már kifogástalan állapotban. Az is lehetséges, hogy az egyiptomi zsidó felkelés idején a Sarapieion. s vele a kultuszkép is megrongálódott. Az újrafelállítás szükségképpen magával hozta azt, hogy az eredeti állapotban meg sem őrizhető részeket, így például a stukkóból vagy más színezett anyagból készült hajzatot, a valószínűleg fa-magra szerelt ruhát újonnan készítsék el a régi minta alapján, de azzal nem teljesen azonosan. Ugyanez áll a szobor összeállításának módjára. Bármennyire is alapul vették a szobor eredeti vázát, mégsem valószínű például, hogy a fejet pontosan az eredeti helyzetben illesztették volna viszsza a törzsre. A Kerberos testére pedig kívülről applikálhatták rá a kígyót, még akkor is, ha ez a mellékalak egyébként változtatás nélkül került vissza régi helyére. Nem sokkal valószínűbb-e ez a feltevés, mint az, hogy a régi kultusz-szobrot, amelyhez ekkorra már a legendák sokasága fűződött, egyszerűen szemétre dobták volna, s helyette egészen új alkotást hoztak volna létre ? Annak feltevése, hogy a hellenisztikus templomból a régi szobrot teljes egészében, érintetlenül vitték volna ki, és az új templom elkészülte után ugyanígy helyezték volna vissza, már csak azért is ki van zárva, mert a nagyméretű kultusz-szobor egészben nem lett volna a templomból kivihető. Minthogy pedig a római átépítés nemcsak a templomot, hanem a temenos egészét is érintette, nyilvánvaló, hogy az eredeti kultusz-szobrot az építkezés idejére szét kellett bontani. Ezek szerint a rómaikori átalakítás nem lett volna más, mint egy átépítéssel járó technikai feladat, amelynek során azonban a közreműködő mesterek, nyilván nem egyéni ízlésüket, hanem az időközben történt általánosan megváltozott felfogást követve, változtatásokat eszközöltek. A másodlagosan felállított és átalakított rómaikori kultusz-szobor vált a későbbiekben a Sarapis-ábrázolások kánonjává. A töredékeiben fennmaradt antik emlékanyag is százával szolgáltatja azokat a nagy- és kisszobrászati, domborműves, festett ós alkalmazott ábrázolásokat, amelyek a rómaikori Sarapieion nagy kultuszszobrát utánozták, éspedig sokkal nagyobb számban és ikonográfiái hűséggel, mint a hellenisztikus ábrázolások a korai Sarapis-szobrot. A többé-kevésbé mechanikus utánzás a római művészet közismert sajátossága, míg az ábrázolások nagy száma azzal magyarázható, hogy a II. és a III. század volt a Sarapis-kultusz virágkora. 36 Webe r, W.: Die ägyptisch-griechischen Terrakotten. (1914) 26.