Szilágyi János György - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 8. (Budapest, 1955)
DOBAI JÁNOS: Székely Bertalan emlékkiállítása
A GRAFIKAI OSZTÁLY LXXXVIIL KIÁLLÍTÁSA Űj szerzemények II. 1951 óta a Grafikai Osztály másodízben rendezett kiállítást új szerzeményeiből. Az elsőt a háború befejezése óta 1951-ig gyűjtött, 1919 előtt készült külföldi és magyar rajzokból és sokszorosított grafikából rendezték. Ez a második kiállítás ugyancsak a felszabadulás óta gyűjtött, de 1919 után készült magyar művekből áll. Az egykorú külföldi művek gyűjtése ebben az időszakban nem volt lehetséges. A gyűjtemény gyarapodásának forrásai az utóbbi években a vásárlások, valamint a Fővárosi Képtárnak a Szépművészeti Múzeummal való egyesülése után a Grafikai Osztályra került anyaga, és a Képzőművészeti Főiskola ajándékai voltak. A felszabadulás után a magyar grafika legnagyobb részét az Állami Vásárló Bizottság ajándékozta a Múzeumnak. A számbelileg is igen nagy gyarapodás legjelentősebb darabjai kerültek most kiállításra. A kiállítás művészettörténetileg összefüggő, bár a felszabadulás után új törekvésekkel gazdagodó időszak grafikai műveiből áll, mégsem azt a célt követi, hogy a fejlődésről átfogó és teljes képet adjon, inkább a jelentős kiegészítéseket mutatja be, amelyeket az 1919—55 közötti magyar grafika múzeumi képében a gyűjtés eredményezett. E körülmények következtében a kiállítás rendezésekor nem lehetett ragaszkodni azt arányosság elvéhez az egyes művészek szerepeltetését illetően, több művészt viszonylag kevés és nem a legjelentősebb műve képvisel. A kiállítást néhány mű vezeti be, amelyek az említett időszak előtt készültek, de művészettörténeti jelentőségük indokolta bemutatásukat. Ilyenek például a XVIII. század első felében élt Orient József egyetlen ismert rajza, Önarcképe, id. Marko Károlynak, a XIX. század első felében újjászülető magyar festészet egyik úttörő mesterének bisztervázlatai, — ezzel a technikával készült művei idáig hiányoztak a gyűjteményből — Székely Bertalan klasszikus mesterek műveiről készült akvarell-másolatai, Réti István, Fényes Adolf — a századforduló és az utána következő évtizedekben a magyar festészet fejlődésében nagy szerepet vivő mesterek — egy-egy szép rajza. Az első világháború táján kibontakozott és közvetlenül utána élő haladó nézeteket valló művészeti irányzatot, amely a forma forradalmában élte át a valóságos társadalmi forradalmi problémákat, Tihanyi Lajos konstruktivista, a fekete-fehér drámai ellentétére alapozott tájkép tusrajzai képviselik. A 20-as évek sokirányú próbálkozásait csak gyéren mutatja be a kiállítás, leginkább Derkovits Gyula 1 korai művein keresztül. Ezekben —• aszkéta-próféta arcot ábrázoló Önarcképében és tájképi környezetben zenélő aktjaiban, a Koncert című akvarellben — a meghasonlás tünetei jelentkeznek a művész és az őt körülvevő társadalom között : 1 Lásd az Orsz. Szépművészeti Múzeum Közleményei. 1955. 6. sz.-ban megjelent cikket.
