Balogh Jolán szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 3. (Budapest, 1949 )

Haeffner Emil: Egyiptomi gyűjteményünk újabb kis szolgaszobra

Azok közül a vázák közül, amelyek a vörösalakos stílus kifejlődése után is megőrizték a feketealakos technikát, egy zárt csoport különíthető el ;

27 hozzá tartozik a mi vázánk is. Alakjuk a későbbi, ú. n. nolai vörösalakos amphoráké,

28 az edény teste, megfelelően a VI. sz. végén uralkodó tendenciának, megnyúlt, tojásalakú, a vállak majdnem vízszintesek. Közös jellemzőjük még a nyak hármas palmettadísze és az, hogy az egész edénytestet beborító fekete festés különálló képekként keretezi a két figurális ábrázolást. Túlnyomórészt kisméretűek, 23 cm-esek vagy annál is kisebbek. Luce kísérlete, hogy a csoportot kétfelé ossza, aszerint, hogy a négy ponttal körülvett középső palmettadLz felfelfé, vagy lefelé néz, és hogy az amphora kis- (23 cm körül), vagy nagyméretű (30 cm körül), főként pedig, hogy ebből kronológiai következtetéseket vonjon le, nem meggyőző : a mi vázánk kisméretű és középső palmettája lefelé fordul ; a körülbelül 490-ig, valószínűleg egy műhelyben, de semmiesetre sem egy kéztől festett vázacsoportnak

29 korábbi darabjai közé kell sorolni és az 500 körüli évekre keltezni ; a vörösalakos stílusnak a műhely darabjain egyre inkább érezhető hatása itt még nem szabadította fel teljesen a rajzolót készen kapott formák érezhetően kissé merev utánzásának szokása alól. A vörösalakos technika nyilván nem egy műhelyből indult ki, egyszerre többfelé próbálhatták a megváltozott mondanivalót megváltozott technikával kifejezni. Függetlenül az átmeneti kor nagy mestereitől, akik az új technikát a figurális ábrázoláson próbálgatták, a mi vázánk műhelye, amely sokáig ragaszkodott a feketealakos technikához és csak ezen belül engedte az új stílust érvényesülni, a mi példányunkon —, amely ebből a szempontból egyedülálló csoportjában — egy kevéssé kockázatos helyen, a nyakdíszen kísérletezett az új technikával, olyan palmettadísz festésénél, amely húsos, élettel telt leveleivel már a vörösalakos vázák palmettáira utal, és amelynek motívuma, a hármas-ellentétes elhelyezés, a késői feketealakos és a korai vörösalakos vázák közös sajátsága volt. Szilágyi János György. EGYIPTOMI GYŰJTEMÉNYÜNK ÚJABB KIS SZOLGASZOBRA Minden egyiptomi gyűjteménynek bizonyára legvonzóbb darabjai az ú. n. «szolgaszobrok». Talán, mert ezek a kis 12—15 cm nagyságú, néha kőből, de általában fából faragott, festett, színes kis alakok oly kedvesen, közvetlenül és meggyőzően tárják elénk a régi Egyiptom mindennapi életének tarka sokféleségét. A legtöbbször 5—6, esetleg nagyobb, 10—12 tagú csoportok elevenen, a maga valóságában mutatják a háztartások, a gazdaságok, a földművesek és a különféle műhelyek munkás életét.

1 Ezek a kis alakok, csoportok sokkal közelebbről, híveb2

' Először S. B. Luce tárgyalta őket, A. J. A. 1916. 438 s köv. ; v. ö. Hoeber, i. h. 42 s köv. ; A. Rumpf: Chalkidische Vasen, Text (1927) 119—20 ; E. v. Mercklin, Arch. Anz. 1929. 313. 2) Lucevel szemben Rumpf, azt hiszem, helytelenül, a «nolai» amphorákat tekinti a forma korábbi képviselőinek. 2J A helyes datálás Luceval szemben Hoebernél, i. h. 46. Ettől függetlenül helyes datálás egy formája szerint nem ide tartozó vázával kapcsolatban Langlolzlól : Gr. Vasen in Würzburg, 1932. 43. 1., 233. sz. 1 Roeder, G.: Die Denkmäler des Pelizeus-Museums zu Hildesheim. No. 1694, S. 74, Abb. 19. — No. 1697, S. 75, Abb. 20. Caparl, J.: L'Art Égyptien, I. Pl. 42. ibd. II. Pl. 138. Maspero, G.:. Gesch. d. Kunst in Aeg. S. 90, Abb. 164, 165. — S. 91, Abb. 166, 167. — S. 92, Abb. 168, 169. Fechheimer H.: Kleinplastik der Aegvpter, S. 40. Curlius, L.: Antike Kunst, I. S. 93,'Abb. 86.