Balogh Jolán szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 1. (Budapest, 1947)
Balogh Jolán: Báthory András Madonnája
hály). Épp ilyen ellentét mutatkozik az arckifejezésekben, az olaszos sentimentonak nyoma sincs, helyette valami fanyar komolyság, érdes báj fejeződik ki bennük. Ebben a jellemvonásban ismét a magyar emlékek, így például a fentemlített prágai Szent György jellemző sajátosságára ismerhetünk. Az olasz átvételek annyira közvetettek, hogy mesterünk esetleges olaszországi tanulmányút j ára alig gondolhatunk. Művészi kiképzését itt kapta az országban, elsősorban a Báthoryak nyírbátori olasz szobrászától. Kisebb mértékben hatott rá Perényi Imre kőfaragója, akivel esetleg szintén a Tiszántúlon kerülhetett kapcsolatba, lévén a Perényiek szintén tiszántúli birtokosok. Az olasz mintaképekkel, az olasz kompozíció-típusokkal rajzok vagy még inkább stucco- és cartapesta-másolat ok útján ismerkedhetett meg. Ilyenek akkor többfelé lehettek az országban, mind a szobrászműhelyekben, mind a donátorok palotáiban. Ippolito d'Esté számadáskönyveiből például határozottan tudjuk, hogy az esztergomi érseki palotát aranyozott stucco Madonna-dombormű (uno quadro di zesso di nostra dona adoratto) díszítette. A dombormű szól a mecénásról is. A szokatlanul hosszú felirat róla is beszél, ecsedi Báthory Andrásról, —• nyilván saját külön kívánságára. Kifejezi vallásos érzelmeit, mély Mária-tiszteletét és büszke önérzettel hangsúlyozza donátori tevékenységét, melynek eredménye az „egregium opus". Báthory András mecénási egyéniségének kifejlődését származása, rokonsága, neveltetése, pályafutása könnyen megmagyarázza. Atyja idősebb Báthory András, az ecsedi vár építtetője, egyik nagybátyja, Miklós, a humanista váci püspök, a másik István, erdélyi vajda, a nyírbátori templom alapítója. Sógora (Borbála nővérének férje), Perényi Imre nádor, a siklósi renaissance építkezések mecénása, unokaöccse Perényi Ferenc, a klasszikusokért rajongó ifjti váradi püspök. Anyja, bélteki Drágffy Julianna révén rokonságban volt Drágffy János országbíróval, az egyházak buzgó pártfogójával, a sokoldalú mecénással és rajta keresztül Várday Ferenccel, az olaszos műveltségű erdélyi püspökkel, őmaga a budai udvarban nevelkedett. 1498-ban királyi kamarás. A klasszikus humanista műveltség sem volt tőle idegen. Később apja örökébe lépve szatmári főispán lett (1511), majd II. Lajos idejében nándor fej érvári bán (1519), utóbb 1521-ben mint a dunai hadak főkapitánya sietett a török elé. Jellemző a Madonnadombormű mecénásának mély vallásosságára, hogy útközben — kísérőjének, Szerémi György udvari káplánnak feljegyzése szerint —• elzarándokolt Bátára, a Szent Vér ereklyéjéhez. Mecénáskodását az ősi fészekben, Nyírbátorban kezdte, a nagybátyjától alapított templomon építkezett, mint a déli kapu felirata némi túlzással hirdeti: „hoc templum a fundamentis extruxit ob pietatem". A templom firenzei stílusú renaissance faragványai azonban bizonyára az ő bőkezűségéből készültek. Valószínűleg ezekkel közel egyidejűleg, 1511ben csináltatta — bátyjaival együtt — firenzei mesterekkel a gyönyörű intarziás faragott stallumokat. Ezeknek felirata kiemeli, hogy különösképen András tevékenykedett az „egregium opus" befejezésében, noha ő volt a legfiatalabb. Jóval később, 1526-ban faragtatta a bájos Madonnadomborművet — mint a felirat „pax ingredientibus" szavaiból következtetni lehet •— valamely templomkapu, talán éppen a nyírbátori egyház egyik bejárata fölé. Ennek feliratából sem hiányzik az önérzetes ,, fecit fieri" jelzés és újból gyönyörködve nevezi mecénási művét „egregium opus"nak. Mecénási öntudatát, büszkeségét apjától, András koronaőrtől örökölte, aki hasonló büszke önérzettel hirdette az ecsedi vár feliratos tábláján: „Magnanimus Andreas de Bathor. Pater Patriae suae const ruxit hoc Castrum . . . .". Ily példák láttán, ilyen szellemben fejlődött az ifjabb András mecénási egyénisége. Templomot díszíttetett, stallumot csináltatott, Madonna-domborművet faragtatott vallásos érzéstől indítva, de egyben tudatosan élvezve a művészi szépet, az „egregium opus"-t, melyben renaissance becsvággyal saját hírnevének méltó megörökítését látta. Madonna-domborművének dátuma, a végzetes 1526-iki esztendő külön hangsúlyt ad mecénási tettének. A veszedelem állandó közelségében is viruló renaissance művészetünknek, a donátorok és művészek nem csökkenő tevékenységének egyik legfényesebb bizonyítéka. Balogh Jolán.
