Csánky Dénes szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 10. 1940 (Budapest, 1941)
Oroszlán Zoltán: Tanagráink és társaik
ben a szél bájos és széparányú tagjaikra csavarja könnyű ruhájukat. Fejük többnyire fedetlen, de egyszer kalap, másszor könnyű kendő vagy lenge fátyol takarja hullámosan kétfelé fésült vagy gerezdekbe tagolt és laza kontyban összefogott hajukat. Mennyi változatát látjuk a könnyű, tapadószövetű khiton és a könnyedén, festőién magukra vetett köpenyke és a rövid fátyol és kendő mintázásának. Kezükben kecsesen áll a legyező, lábukon csinos cipő vagy saru. Az azonos motívumoknak ezt a gazdag és változatos bőségét a tanagrai terrakottaműhelyek mesterei a készítés gondosságával érték el. Mint a Kr. e. VI. századtól kezdve az ókorban mindenütt, ők is öntőminták segítségével készítették szobrocskáikat. De a különböző mintákból előkerült és egymáshoz illesztett részeket egy utolsó egyéni átdolgozással tették mássá, mint aminő az ugyanazon mintákból kikerülő többi darab lett. Az utolsó egyéni átsimításnak ez a gondossága és következetes alkalmazása teszi ezeket az apró alakokat olyan szépekké és bájosakká, a maguk nemében tökéletesekké, ez adja meg ennek a nagy seregnek azt a változatosságot, hogy nem válnak soha unalmasakká, mindig érdeklődve nézzük őket, sőt újabb és újabb megfigyelni valót találunk mozdulataik ritmusában, testtartásuk kecsességében és arányaik finomságában. A szobrocskák csaknem kivétel nélkül egy nézetre készültek, hátsó oldaluk tehát ritkábban van kidolgozva. Többször alacsony vékony talapzatra tették őket, máskor tagolt magasabb talapzaton állanak. Különleges szépséget biztosított a tanagráknak gondos és harmonikus színezésük, mely egyes ritka példányokon ma is szinte érintetlen épségben ragyog. Többször azonban már csak nyomaiban látható. A piros, kék, sárga, rózsás és olykor az aranyos színezés apróbb-nagyobb foltjai a mi példányainkon is majdnem mindig megtalálhatók. 1 * Ha most már azokat a hatásokat keressük, amelyektől ösztönözve jutnak el a tanagrai koroplasztészek az antik kisplasztika „tanagráinak" megformálásához, több ilyennel kell számolnunk. Ezek a szobrocskák akkor kezdenek Tanagra temetőjének sírjaiban szerepelni, amikor a nagy plasztikában már mindenütt érzett Praxitelesnek hatása, aki isteneit földi halandókká, emberekké tudta tenni a nélkül, hogy fenségükből bármit is vesztettek volna. Az ő művészetében jut el a görög szobrászat a nyugodt ifjúi bájnak, az asszonyi érzéki szépségnek, a mozdulatok kellemes ritmikájának mintázásához és megörökítéséhez. Praxiteles újításaiban kínálkozó és a kisplasztika alkotásaiban nagyszerűen kihasználható lehetőségek felismerésének érdeme azonban a tanagrai koroplasztészeké, akik éppen ezzel tesznek bizonyságot arról, hogy ezekben a műhelyekben helyenként ügyes és kiváló művészeknek is dolgozniuk kellett, mert ezek nélkül a kisebbtehetségű mesterek csak lassabban és jóval később jutottak volna el a Praxiteles műveiben újakként jelentkező motívumoknak a maguk művészetében való kiaknázásához. 11 V. ö. Oroszlán, Katalógus bevezetését, továbbá 48. 1. skv., ahol a tanagrák kérdését a legteljesebb irodalmi utalásokkal röviden tárgyaltam. Magyar nyelven még Láng Nándor foglalkozott a „tanagrák"-kal. (Budapest Régiségei, IX. kötet, 1906, 6. 1. skv.)
