Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 9. 1937-1939 (Budapest, 1940)
Héjjas János: A Szépművészeti Múzeum új ifj. P. Bruegel képe
múzeumban (1. kép) 5 és 3. ugyanaz a téma az amsterdami Rijksmúzeumban (2. kép), 8 Axel Romdahl 7 a két Szent Márton képet az id. P. Bruegel hasonló tárgyú, elveszett s csak másolatokból 8 ismert eredeti kompozíciójáról festett szabad másolatoknak tekinti. H. de Loo azonban igen helyesen azt hangoztatja, hogy egy másolat még ha szabad is, feltételezi, hogy a kompozíciónak legalább nagyobb része és az alakok többsége másolva legyen. Ez az eset szerinte itt nem áll fenn, mert Balten Bruegel képének csupán általános elrendezését követi, minden egyes alakját megváltoztatja, sőt az antwerpeni és amsterdami két kép egymástól is jelentékenyen különbözik (lásd pld. a baloldal összes alakjait, a jobb alsó sarok koldusait, Szent Márton kosztümjét, az egész tájképet, stb.). Már ebből is következik, hogy a két egymástól elütő képet nem lehet egyazon mű „másolatának" tekinteni, sőt olyan másolatnak sem, mely „Bruegel elveszett eredetijének kompozícióját tartotta fenn". Ha egészen pontosak akarunk lenni, Balten két Szent Márton képének két figuráját megtaláljuk az id. P. Bruegel kompozícióján: az egyik a hordó mögött álló korsóból ivó férfi alakja, a másik egy kapaszkodó fiúé, aki két kezével függ a hordóállványon. A bruegeli kompozíció figurája és Balten fiúja között mindössze annyi a különbség, hogy az előbbi kalap nélkül van és a ballábát nyújtva tartja, utóbbi kalapot visel és a lábát behajlítja. De természetesen ez a két átvétel nem teszi még a képet másolattá. H. de Loo a fentemlített három képen végzett tanulmányai alapján még négy festményt kapcsol P. Balten oeuvrejéhez: egy Falusi búcsút az amsterdami Rijksmúzeumban, 9 ugyanazt a kompozíciót (kissé magasabb formában) a bécsi néhai Gottfried Eissler gyűjteményben, 10 továbbá egy Falusi esküvőt a brüsszeli néhai Van der Straeten-Solvay bárói gyűjteményben. (3. kép.) 11 H. de Loo szerint Baltent e képének festésénél id. P. Bruegel búcsúi inspirálták, bár az alakok eltérnek amazokéitól. Annak indokolására, hogy a kép csakugyan Baltentől való, egyes apró részletekre, egy-egy az antwerpeni Szent Márton képen is előforduló alakra mutat rá, például a hóna alatt botot tartó, háttal álló férfira és egy guggoló, bekötözött fejű emberre, aki egy másik embert cipel a hátán. H. de Loo negyedikül végre az előbbivel csaknem azonos nagyságú Hoschek-féle Falusi búcsút említi, mely most már a Szépművészeti Múzeum tulajdona. Megjegyzi, hogy a jobboldali álló alakban felismerhetjük az antwerpeni háttal álló személyiséget, kisebbített formában és átalakítva fiatal fiúvá s hogy mellette egy bekötözött 5 R. van Bastelaer —G. H. de Loo. Id. m. 372. 1. 1. sz. 6 R. van Bastelaer —G. H. de Loo. Id. m. 372. 1. 1/a. sz. 7 A. Romdahl. Pieter Bruegel d. A. und sein Kunstschaffen. Jahrbuch der kunsthist. Samml. d. a. Kaiserhauses. Wien, 1905. 124. 1. 8 A kompozíció egészét csupán egy anonímmásolatból és a Guérard metszetéből ismerjük. V. ö. A. Romdahl: Id. m. 124. 1. 8 R. van Bastelaer —G. H. de Loo. Id. m. 372. 1. 2. sz. 10 R. van Bastelaer —G. H. de Loo. Id. m. 372—73. 1. 2/a. sz. 11 Repr.: R. van Bastelaer— G. H. de Loo. Id. m. 373. 1. 3. sz. Prof. Leo van Puyvelde szíves volt engem arról tájékoztatni, hogy a festmény már régen nincsen a Van der StraetenSolvay-gyüjteményben. A báró halála után John Nieuwenhuyshoz került a kép Chateau de Ferooz-ba, Beuzet mellett (Belgium), innen pedig ismeretlen helyre eladatott.
