Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 9. 1937-1939 (Budapest, 1940)

A Szépművészeti Múzeum 1937, 1938, 1939-ben

A Magyar Történelmi Képcsarnok festménygyüjteménye 1938-ban vétel útján 1 darabbal gyarapodott: Bäsch Gyula: „Vámbéri Ármin képmása". Ugyanide került Budapest Székesfővárosnak letéteképen Gyárfás Jenő: „Potsa József főispán képmása". A Grafikai Gyűjtemény növekedése 1 darab, a fényképgyüjteményé pedig 12 drb volt, valamennyi ajándék. Ajándékozók voltak: Máhr Károly, Pozsony (1), Filmiroda (12). A Magyar Történelmi Képcsarnokot 1939. évi július havában az 1934. évi VIII. t.-c. értelmében átadtuk a Magyar Történeti Múzeumnak, úgyhogy annak gyarapodását erről az évről már nem mi jelentjük. Meg kell itt emlékeznünk a múzeumi munka és a műtárgyak tudományos feldolgozását biztosító egyéb gyűjteményeink 1937— 1939 közötti igen lényeges és kedvező gyarapodásáról is. E három év alatt könyvtárunk 828 művel és 304 évfolyamnyi folyóirattal és 345 drb kiállítási katalógussal nőtt. Fényképgyűjteményünk fenti idő alatt 3152 drbbal, kliségyüjteményünk pedig 769 drb-bal gyarapodott. E gyűjteményeink fejlesztésén a következő idők alatt is minden áldozattal munkálni kívánunk, mert e gyűjteményeink megfelelő módon való gyarapítása fontos feltétele annak a tudományos munkának, amelyet múzeumunk a gyűjtemények feldolgozása terén a jövőben is a legnagyobb erővel és megszakítás nélkül folytatni kíván. B) A gyűjtemények rendezése. Helyénvalónak látszik, hogy Évkönyvünknek ezen a helyén éppen úgy, mint az előbbi kötetben, újonnan rendezett gyűjteményeink felállítási elveiről és módszereiről megemlékezzünk. Az Egyiptomi Gyűjtemény felállítását még Petrovics Elek szervezte meg az azóta elhunyt Márton Lajos és Bátky Zsigmond múzeumi főigazgatók segítségével. A gyűjtemény elhelyezése az osztály szervezésének megindulásakor, 1934-ben megfelelő kiállítási helyiség hiányában nehéznek látszott, mígnem az akkor folyó múzeumi tatarozási munkálatok vezetőjének Rozsfalvi István építési felügyelőnek és Oroszlán Zoltán múzeumi igazgatóőrnek sikerült a múzeum egy teljesen kihasználatlan padlásterében a gyűjtemény elhelyezésére alkalmas helyiséget találni. Ezt a helyiséget átépítették, padozatát körülbelül 1-80 m-rel lejjebb hozták, üvegtetővel látták el, a tatarozások alkalmával máshonnan eltávolított lépcsőfeljárót építettek hozzá és így sikerült a felső hosszú nagy terem és az alsó kisebb terem között összefüggést létesíteni. A felső hosszú nagyteremnek végén lévő fülkét már eleve a múmiakoporsók bemutatására szántuk és annak is használtuk fel. A különben keskeny teremnek azáltal, hogy keresztben futó csíkozással borítottuk a padozatot, perspektíváját kiszélesítettük és így megszüntettük azt a nyomasztó érzést, amelyet a keskeny terem hosszanti sávozása s ezáltal a terem keskenységének a távlattal még növekedő látszata váltott volna ki a látogatókból. A rendezésnél lehetőleg eltekinteni iparkodtunk a kövek befalazásától, és csak azokat a nagyobb kőemlékeket helyeztük el falba, amelyek e fölállítást nagyságuk és súlyuk miatt megkívánták; a többi kőemléket úgy applikáltuk, hogy bármikor levehetők legyenek. Az apróbb tárgyak felállítására a falba hét felülvilágított szekrényt építtettünk, amelyeket a világítás alkalmával esetleg károsan fellépő hő kiküszöbölésére légcsatornákkal láttunk el. Az üvegtetőben megfelelő módon kellő számú világítótestet helyeztünk el, amelyek a gyűjteménynek megvilágítását a legkedvezőtlenebb időben is biztosítják. A rendezés alapelveit elemezve, már itt rá kell mutatnunk arra, hogy az egyiptomi gyűjtemények más művészi kollekcióktól már anyaguknak pazar színhatásában is eltérnek. Az egyiptomi szobrok a legváltozatosabb kőzetekből készültek és a fekete, fehér, vörös, sárga, szürke, zöld színek sokszerű csillogását hozzák magukkal. A bronzkisplasztika változatos anyag- és patinaszínei mellett az egyiptomi fajanszból készült apróbb tárgyak szintén a színezés változatos skálájának egész orgiáját vonultatják föl, melynek két fő alapszíne a kék és a zöld, közbül e két színnek jóformán valamennyi változatával, de emellett a sárgás, a vöröses, a barnás és fehéres színeket is megtalálhatjuk. Ezek mellett a festett fatárgyak és fakoporsók, valamint az ezerféle színnel és motívummal festett múmiatakarók is új meg új színhatásokkal gyarapítják e gyűjtemények ragyogó színpompáját. Ezért igyekeztek már régóta az európai, amerikai, sőt az Egyiptomban lévő múzeumok is megfelelő színdús keretben felállítani ezeket a gyűjteményeket, amelyeknek darabjait rosszul megválasztott hideg közömbösítő fal- vagy szekrényháttérszínnel minden hatásuktól meg lehet fosztani. Múzeumunk nem kísérletezett tarkára festett falakkal, amint azt például Berlinben is láthatjuk. Az egész gyűjteményt ragyogó napsárga falak közé helyeztük és az egész