Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 9. 1937-1939 (Budapest, 1940)

Oroszlán Zoltán: Színész-maszkok és szobrocskák antik terrakotta-gyűjteményünkben

C) Mimusz-színészek ábrázolásai. A színészek mellett előkelők és gazdagok mulatozásain, népi mulatságokon, továbbá nyilvános tereken más mulattatók is felléptek, hogy a népnek a mulatságok iránt mindig táplált vágyát kielégítsék. Ezek eleinte inkább artisták, bohócok voltak, és pedig vegyest férfiak és nők, akik akrobatamutatványokat végeztek, táncoltak, sőt később olyan táncprodukciókat is bemutattak, melyekben egyegy régi híres tragédiát vagy komédiát pusztán taglejtésekkel megjátszva és eltáncolva adtak elő. Azután ezeknek a mulattatóknak a tánc és az akrobatika mellett a fő műsorszámuk életből ellesett apró jelenetek, dialógusok eljátszása lett, melyet élethíven adtak elő. Innen kapták nevüket a szereplők és az egész műfaj is ( Miuoç TOÛ ßiou = életutánzó). A hellenisztikus korban a mimosz egyszerre bekerült a nagy színpadra is, és eleinte Egyiptomban, azután magában Rómában és Itáliában is olyan kedveltté lett, hogy jóformán minden más színpadi játékot a háttérbe szorított. Színészei között egyformán voltak nők. és férfiak, akik mind álarc nélkül léptek színpadra. Ezért mimusz-színészeknek lehetőleg olyan férfiakat neveltek, akik már a természettől komikus, nevettető külsővel voltak megáldva. S ha megnézzük egykori mimusz-színészeket ábrázoló emlékeinket, csakugyan láthatjuk, hogy mind komikus külsővel bírtak: nagy, hosszúkás, vagy kurta, kerek fejjel, nagy hajlott, vagy tömpe, nevetségesen kicsi orral, előreálló, nagy füllel, duzzadt, vastag ajkkal, széles szájjal. A darabok, melyek ezeknek a mimusz-truppoknak előadásában a színre kerültek, nem voltak egyáltalában erkölcsnemesítő szórakozásra valók, hanem féktelen, trágár élcelődések és tréfák sorozata, melyeket még különleges szereplésekkel (idomított állatok bemutatásával, bűvészkedésekkel, táncok bemutatásával, akrobatikával, énekszámokkal) kevertek, szóval a mai varieté fogalmával egyező szórakoztatással látták el a nagy városok mulatni vágyó népét. Nem célunk itt most a mimusz fejlődését és letűnését tárgyalni, csupán szükségesnek tartottuk ezeket előre bocsátani, hogy a következő öt, mimusz-színészt ábrázoló emlékünk bemutatását megkönnyítsük. Tehát hangsúlyozzuk, hogy ez az öt emlék nem maszkokat, hanem színész-fej eket, ha úgy tetszik, ókori varietéművészeket ábrázol.

23 28. Mimusz-színész feje. — (28. kép. Világos téglaszínű agyag. Mag. 3.9 cm. Félfej, profilban ábrázolva. Ép.) — Hosszúkás koponyájú, sovány, ráncosarcú, horgasorrú, nagyfülű, durva vastagajkú, nyitottszájú, soványnyakú férfifej. A fej erősen karikatúrajellegű, amint a mimusz-ábrázolásoknál ez a jelleg mindig erősen érvényesül és sémita torzképekre emlékeztet. A fejnek közeli rokonait a müncheni Museüm für ant. Kleinkunstban (Bieber, History, pag. 420, fig. 556), a Hildesheimi Múzeum két, dialógust folytató mimusz-színészből álló 23 V. ö. H. Reich, Der Mimus, 1903. — Dieterich, Pulcinella. — Marx, „Mimos", PaulyWissowa Realencyclopaedie, II. 2. 1914 ff. — Friedländer, Sittengeschichte Roms, II. 113 ff. — Bieber, Theaterwesen, S. 175 ff.