Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 9. 1937-1939 (Budapest, 1940)

Oroszlán Zoltán: Színész-maszkok és szobrocskák antik terrakotta-gyűjteményünkben

Az itt bemutatandó színészszobrocskák közül négy, zárt csoportot alkot. Anyaguk, stílusuk és méreteik szerint valószínűleg Attikában és a boiotiai Tanagrában készültek és a régi komédiának négy gyakrabban előforduló női személyét ábrázolják: öreg kerítőnőt, dühös vénasszonyt, ifjú nőt és a karján csecsemőt tartó vén dajkát. Az ötödik szobrocska, bár típusban ezekhez tartozik, — szintén öreg dadát ábrázol karján csecsemővel, — jóval későbbi náluk; lelőhelye ismeretlen ugyan, de bizonyosan nem Tanagrában készült. A további négy színészszobor-töredékünk csupán abban egyezik, hogy lelőhelye valamennyinek ismeretlen; kettő közülök szilénoszokat ábrázol — Arndt megjegyzése szerint is színészekhez hasonló módon

4 —, és nyilván a szatirjátékok két szereplőjét mutatja, a másik kettő komikus álarccal ellátott fej, melyek közül az egyik talán a kedvelt Odysszeusz-paródiák főszereplőjét örökíti meg, a másik rabszolga álarcát viseli. A többi itt közzéteendő terrakotta kettő kivételével mind a színész-maszkok közé tartozik és részben önállóan, valóságos maszk alakjában, részben alkalmazott formában, — edények, oltár díszítésére — készültek; van közöttük öntőminta is, valamint öt darab mimusz-színészt ábrázoló terrakotta is, melyek esetleg sémitatipusok karikatúrái gyanánt is szerepelhettek. Két terrakotta maszkunk, egyik egy fiatal szatír, másik egy öreg szilénosz arcát ábrázolja — ez utóbbi töredékes, ép állapotban valószínűleg mellkép lehetett, — nemcsak méretével, hanem az ábrázolás művészi szépségével is kiválik társai közül és egészen biztosan jóképességű művész kezétől származik. Amint anyagunknak ebből a rövid számbavételéből is kitetszik, ennek a dolgozatnak elsősorban antik terrakotta-gyűjteményünk színész-maszkjainak ismertetése a feladata. A maszk igen fontos kellékét alkotta az antik színház felszerelésének. A színész a maga képével sem a klasszikus tragédiában és komédiában, de a népi színjátékokban sem ágálhatott a színpadon és csak jóval később, a római színházra vonatkozó irodalmi hagyományok között találunk adatokat arra, hogy a színész álarc nélkül jelent meg a színpadon.

3 Az álarc éppen úgy hozzátartozott a színész színpadi megjelenéséhez, mint kosztümjének egyéb jellegzetes darabjai: a kothurnus és a díszes köpeny a tragédiák színészeinél, a hasés fenék-párnák, a phallosz a komédiák szereplőinél. Az álarcon az idők folyamán kialakult típusok ismeretes arcvonásait találta meg és ismerte föl a színjátékok hallgatósága és ezek a maszkok nemcsak a szereplő személyeket, de jellemüket 4 L. alább Paul Arndt megjegyzéseit az egyes darabok tárgyalásánál. Arndt, akinek tulajdonából került a gyűjtemény legnagyobb része Múzeumunk birtokába, annakidején a gyűjteménnyel együtt egy szűkszavú cédulakatalógust is adott át, amely azonban csak az egyes darabok néhol ma már helyt nem álló megnevezését, olykor származásának vagy vételének helyét jelzi. 5 V. ö. Cicero, De orat. III. 59, 221., aki szerint Rómában először a híres Roscius lépett álarcban a színpadra. — Más hagyományok szerint viszont Minicius Prothymus és Cincius Faliscus voltak az elsők, akik római színpadon egy tragédia, illetőleg komédia eljátszása közben álarcot használtak. Egyébként kezdetben az atellánák kivételével, a római színjátszás nem sorozta be kellékei közé a maszkot.