Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 8. 1935-1936 (Budapest, 1937)

Csánky Dénes: Szepeshelyi táblaképfestészet a XV.—-XVI. században

A felszentelt oltárok közül már csak rendeltetésénél és méreteinél fogva is a legértékesebb és legnagyobb a Mindenható Isten és a szeplőtelen Szűz tiszteletére és a hitvalló Szt. Márton püspök nevére és emlékezetére emelt főoltár lehetett, melyből ma a tizenkét nagyméretű (138x163 cm) szárnykép maradt meg. Mint ismeretes, a XVII. században e pompázatos főoltárt széjjelszedték és durván megkurtított 12 szárnyképét, valamint szobrait egy új, barokk oltáralkotmányba illesztették bele, melyet csak az 1888. évi restaurálás alkalmával bontottak széjjel.

1 Ez alkalommal vált ismét szabaddá az eddig beépített nyolc külső passiókép is. A szárnyképek és szobrok számára új neogótikus oltárt készítettek, mely alkalommal a szárnyképeket restaurálták és újra aranyozták. E restaurálási művelet túlságos beavatkozással, néhol teljes átfestéssel, a tárgyi részletekben pompázatosságra törekvő olyan felgazdagítással is járt, mely a képek korbeli jellegét zavaróan befolyásolhatja ugyan, de mégsem olyannyira, hogy az oltárképek eredeti szépsége lényegében szenvedett volna. A főoltár festőjének működése egybeesik a magyar oltárfestészetnek és fafaragásnak az 1470-es években bekövetkezett nagy fellendülési időszakával, és — hogy a legkiemelkedőbb példát említsem — a hatalmas méretű kassai főoltár 1474—77. évi keletkezési idejével. Ezzel a nagy művészi lendülettel együtt járt az egyre jobban felkapott külföldi német metszetek felhasználása és azt a legutóbb publikált tényt,

2 hogy a szepeshelyi főoltár 1 A főoltár szobrainak elhelyezését a restaurálás előtt Ipolyi (Kisebb munkái. Első kötet. Budapest 1873. Magyarország középkori szobrászata emlékei. 1863. 166. 1.) a következőkben írja le : »Becsesebbek az újon átalakított főoltárnak fennmaradt régi faragványai. Közepén sz. Marja mint Mennyország királynéja, egyfelől az egyház védszentjével sz. Márton, másfelől sz. Miklós püspökkel, erősen gyűrt redőzetű, de szorgalmasan dolgozott alakok. Az oltárormozat is részben még a réginek maradványa sz. Márton lovagszobrával, sz. István, László és Imre magyar fejedelmek stb. érdekes faragványaival. « — Divald Kornélnak a restaurálás vázlataiból eredő leírását hozzáfüzései teszik zavarossá. (Szepesvármegye művészeti emlékei. II. Szobrászat és festészet. Budapest 1906. 51—52. 1.) Téves Divaldnak az az elgondolása, hogy a köpenyéthasító Szt. Márton lovasszobra a koldussal gótikus eredeti után készült volna. A kompozíció és a formai megoldások egyaránt arra utalnak, hogy XVII. századi fafaragászatunk egy kiváló termékével állunk szemben (jelenleg a kassai Keletszlovenszkói Múzeumban) s mely minden valószínűséggel az 1611 nov. 12-én újból felszentelt s már barokk stílusban átalakított főoltárból származik. (Canonica Visitatio Pázmány folio 8-b. Közli I. Hradszky : Initia, progressus ac praesens status Capituli Scepusiensis. Szepesváralja, MCMI. 121—122. 1.) — Dr. Dolenecz József cikkéből (Vasárnapi Újság. 45. szám. 1891. XXXVIII. Évfolyam. 740. 1. ) értesülünk, hogy »az újonnan épített főoltárnál felhasználták ... a halottaiból feltámadt Megváltó, a boldogságos Szűz és a két oldalt felállított Szent Márton és Szent Miklós püspököknek ősrégi fából faragott, de újólag kifestett és megaranyozott szobrait. .. Régi a főoltáron levő Szent Ágoston és Szent Gellért szobor is.« E szobrokat azonban akár 1889-ben, akár még régebben annyira átfaragták és kivetkőztették eredeti jellegükből, hogy eredetiségük megállapítása külön vizsgálatot igényel. (Doleneczcel szemben Hradszky : i. m. 139. 1. az oromzat Szt. Gellért és Szt. Ágoston szobrait hitelt érdemlően újaknak mondja.) 2 Dr. Hoffmann Edith : Jegyzetek a régi magyar táblaképfestészethez. Különlenyomat a megjelenendő Arch. Ért. Üj folyam. L. kötetéből. 1937. 27. 1.