Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 8. 1935-1936 (Budapest, 1937)

Csánky Dénes: Szepeshelyi táblaképfestészet a XV.—-XVI. században

alkotásai, -— a XVI. század első tizedéből — amelyeken még a legerősebben mutatkozik a Szt. Miklós és Szt. Antal-oltárok mesterénél nyert iskolázottsága, de a fejlődő művészt a régi szepeshelyi festészet nagy hagyományai sem hagyták érintetlenül. Festőnk e sorozata a Szt. Miklós és Szt. Antal-mester nagyszalóki oltárához (1503) áll legközelebb. Ecsetkezelése szélesebb és lendületesebb mesterének miniatúrás előadásánál ; tájait is nagyobb formákba, kulisszás tömegekbe foglalja ; mindig visszatérő jól táplált, jellemző polgári arctípusairól pedig legott reá ismerünk. Piros, mély zöld, tompa okker, lila, bíbor és fehér színei már itt is világosabbak és kiszabadultak abból a mély barnás tónus-alapból, mely mindvégig kíséri a Szt. Antal-mester színeit, akár az eddig még neki nem tulajdonított

1 1507. évi lőcsei Szt. Miklós-oltárt, vagy az 1508. évi hizsnyói oltárt, avagy az utolsó műveinek tekinthető lőcsei Királyok hódolása-predellát, a szepesszombati Szt. Antal-oltárt és ennek kinagyított változatát az egykori szepesbélai főoltár képeit vesszük kritikai vizsgálat alá. Számos fennmaradt és érett alkotása meggyőz bennünket arról, hogy az 1507. évi lőcsei Szt. Miklós-oltár egyik külső képén (79x64 cm) a Keresztvitel jelenetén történt — mindezideig ismeretlen — Dürer metszetkölcsönzést (B. 10.) ne a mester gyengeségének terhére írjuk, hanem a német metszetek okozta lázas érdeklődés, műhelyszokás és az újdonság divatjára. Az oltár 1507. évi dátuma arról is bizonyságot ad, hogy a művész Dürer e lapját még a »Nagy passió-sorozatban «'történt megjelenése előtt használta fel, ami az átvételnek különös érdekességet kölcsönöz. A szepesszombati főoltár festőjét, a tanítványt, gazdag és magas szintű művészi pályáján a XVI. század második tizedének, a dunai iskolának patetikus és egyben romantikus világa ragadja el és viszi a derűs színvilágú, sőt a humor iránt sem érzéketlen művészt a realisztikus és dinamikus kompozíciókhoz, melyek mintegy jóvá teszik néha a nehéz problémákkal megbirkózni nem tudó formai tökéletlenségeit. Széles körben, az egész Szepességben fejtette ki munkásságát, sőt — amiről mindezideig nem volt tudomásunk — Sárosban, Kisszebenben (Angyali üdvözlet) is dolgozott. Nagy keresettsége és a XVI. század második tizedében nálunk is annyira elterjedt metszetkölcsönzések szokása és divatja vehette reá a különben vérbeli tehetséget, hogy a jól bevált metszetek mankóját ő is egyszer hóna alá vegye. Legérettebb művén a káposztafalvi főoltár külső passió-képein az 1507. évi nürnbergi (U. Pinder) Speculum passionis domini nostri Jhesu 1 A Szt. Miklós és Szt. Antal-oltárok mestere müvének tulajdonítjuk a tarnóci Szt. Miklós-oltárt, mely ma szekrényében Szt. István és Szt. László neogótikus szobraival, új predellával és oromzattal kiegészítve, a liptószentmiklósi templom főoltára. (Divald Kornél: i. m. 663. 1.) Belső (72*5x38 cm, négy jelenet Szt. Miklós legendájából), mint külső (151 x38 cm, Mihály arkangyal és az Utolsó ítélet) képeit a megrongálódás miatt teljesen átfestették, de még így is mesterünk jellemző stílusára, kompozícióira és típusaira ismerünk.