Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 8. 1935-1936 (Budapest, 1937)

Csánky Dénes: Szepeshelyi táblaképfestészet a XV.—-XVI. században

SZEPESHELYI TÁBLAKÉPFESTÉSZET A XV.-XVI. SZÁZADBAN 57 részletezőbbek és a formaalkotás rajzosabb jellegű. Ahogy művészünk átvette és továbbfejlesztette a váraljai mester fogalmazta és immár szepeshelyivé vált ikonográfiái és kompozicionális rendszert, ugyanúgy a restaurált, illetve részletező módon belefestett architektonikus és táj-hátterek felhasználásánál, ma az átfestés miatt megrontott lilás szürke márványtalaj alkalmazásánál is előbbire ismerünk. Mesterünk is a képalkotás hangulati és szerkezeti elemeinek harmonikus egyensúlyából fakadó lírikus egyéniség és ennek megnyilvánulása, különösen a passió-jeleneteken feltűnő, ahol a szenvedélyes jelenetek ábrázolásában is mérsékletet tart. A tragikus és drámai hangulatot a jelenetek változatos formai szerkezetében fejezi ki, az alakokat hol összesűríti, hol széttagolja, aszerint amint a passió sűrűsödik és halad a végkifejlés felé. Nem egy önálló, remekbe készült alakja külön is egy nagy fantáziájú, tudatos művészi élmény megkapó megnyilatkozása. A szepesváraljai mester mélytónusú színei nála megélénkülnek, megvilágosodnak és bár az erős átfestés majdnem meddővé teszi kolorizmusának behatóbb méltatását, a mély kék, piros, bíbor és világos sárga színek és ezek törtebb változatainak ritmusa még így is meggyőző erővel tolmácsolja a művész kivirult kolorizmusát, mely, mint a lelki harmónia derűs fénye ragyogja át meleg tónusait. Ugyancsak a restaurálásnak eshetett áldozatul a mestert jellemző finom részletező előadás is, melyben tovább fejlesztette a szepeshelyi iskolában a váraljai festő által megindított lírikus realizmust, és a festői pathosz széles lendületével ihletett lelki magaslatra emelte azt. Az Angyali üdvözlet-képen a középtér asztala tele van csendéletszerű motívumokkal, az Olajfák hegyén, illetve a Kálvária képen a férfialakok, a szent nők csoportjában az érzelmi megnyilatkozásoknak nem egy meggyőző kifejezését látjuk. A Kálváriaképen a szent nők kendője a szemhéjakig le van eresztve, miként azt már a testplasztika hatásosabb érvényesítésére a váraljai mesternél is jellemző motívum gyanánt megfigyelhettük. A jobboldali csoport remekbe készült zsidó típusa a Szepesség művészetében már régebben is emlegetett németalföldi relációkat meggyőző erővel hívják emlékezetünkbe. A Mária koronázása-oltár mesterének a szepeshelyi festészetből, tehát helyi előzményekből fejlődő, egyéni és határozott stílusjegyekkel megalkotott művészi ideáljának, a szepeshelyi emlékek tiszta és világosan körülhatárolható formanyelvének köszönhető, — ami nem éppen gyakori eset a régi magyar művészet ekletikus törekvései közepette — hogy külföldre Boroszló városába vetődött, az elöljáróban már leírt két táblát e kiváló és nagyhatású mester művészi körébe sorozhassuk. A boroszlói Szépművészeti Múzeumban felfedezett két táblát a szepeshelyi Mária koronázása-oltár keltezésével egyidejűnek, mely időpont körül a székesegyházban amúgy is több új oltár került felállításra, vagy néhány évvel korábbi keletkezésűnek tartjuk. A boroszlói táblák szervesen és tisztán