Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 8. 1935-1936 (Budapest, 1937)

Csánky Dénes: Szepeshelyi táblaképfestészet a XV.—-XVI. században

illeszkednek a szepeshelyi emlékek eddig tárgyalt fejlődési vonalába, és bár a Mária koronázása-oltár tábláival a művészi előadás minden vonatkozásában nagyon közeli rokonságot mutatnak, a szepeshelyi oltár képeinek erős átfestésénél fogva is indokolt óvatosságból e két mindkét oldalán festett táblát mégsem tulajdoníthatjuk a Mária koronázása-oltár mestere alkotásainak, hanem csupán a mester közvetlen környezetében működő kongeniális festő műveinek. A képszerkesztés elvei hasonlóak ; az azonos szemszögből, azonos formai elemekkel, illetőleg tárgyi részletekkel megalkotott képek egyazon derűs színvilág harmóniájában élnek. A mesternek a szepeshelyi Mária koronázása-oltár festőjéhez viszonyítottan is élénk térbeállítási hajlama a kisebb méretű boroszlói képeken a kevesebb érvényesülési lehetőség dacára sem csökken és ebbeli hajlandóságáról az Angyali üdvözlet alakjainak a nehéz, de annál érdekesebb tárgyi problémát jelentő asztallal való összekomponálása ad meggyőző bizonyságot. Ugyanez a hajlam foglalja egységbe alakjait és ezek formaalkotásának egésze és részletei is, a köpenyek és ruhák redőzése, mint a romantikus tájképeknek festői távlata, a tradicionálisan erezett márvány-talaj, a csendéleti elemek (nyitott könyv, tintatartó stb.) előszeretete is ugyané művészi körre vallanak. Formaalakító és rajzbeli készsége mellett szólanak férfi arctípusai. Az érintetlen boroszlói képek női típusai pedig finom, úgyszólván olaszosan érzelmes ideálja mellett a részletekben sem mutatnak formai kötöttséget, mely a szepeshelyi oltáron a restaurálásnak sematikus formákba elidealizált jellege miatt nem egy helyen jelentkezik. Ennek dacára a szepeshelyi Kálvária kép Máriája és a boroszlói Szt. Erzsébet hasonlóképen fehér kendőbe burkolt fejének azonos beállítása és formai megoldása elvitázhatatlan. A tradícióvá nőtt hosszú finom izületű kezek a boroszlói képeken is az alakok lelkiségének és lírai hangulatának beszédes formai kísérői. Az erősen rongált és már a váraljai mester iskolájában is alkalmazott kék alapra festett hátképeknél a Mettercia ábrázolásának régi hazai gyakorlatát és a koldust tányérjából etető Magyarországi Szt. Erzsébet finom rajzú és ihletett felfogású kompozícióját kell említenünk. A színezés tekintetében a szürke atmoszférából felfakadó világos, élénk színek derűje és a lendületes friss ecsetrakás egyaránt alátámasztják szepeshelyi attribuciónkat. A magyar festők okiratilag igazolt, de csak műhelyi viszonylatban megemlített boroszlói működésével szemben egyedül hitelt érdemlőnek látszik az a beállítás, hogy e táblák a szepeshelyi székesegyházban véghez vitt gyökeres restaurálások és átalakítások előtt jutottak ki Boroszlóba. A szepeshelyi Mária koronázása-oltár mesterével azonos művészi ideálok felé törekszik egy nálánál kisebb jelentőségű és konzervatív hajlandóságú művész, akitől a budapesti Szépművészeti Múzeum két szepeshelyi oltárszárny hat szétfürészelt képét őrzi. A szárnyak belső négy képe (90x66 cm) Jézus gyermekkorának a Szepességben annyira kedvelt jeleneteit adják