Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 5 1927-1928 (Budapest, 1929)

Takács Zoltán, felvinczi: Keletázsiai festmények a Hopp Ferenc-Múzeumban

költségén húzták új selyemre a Kwansei-korszak kilencedik évében, vagyis 1798-ban, az évnek a mi októberünknek megfelelő hónapjában. A fentiekben nem követtem fejlődéstörténeti sorrendet. IIa e szerint számoltam volna be a Hopp Ferenc-Múzeum képanyagáról, először a kínai festményekről kellett volna írnom, hiszen— amint mindenki tudja — Keletázsia műveltségének Kína a bölcseje. Japán művészetében is úgy viszonylik Kínához, mint Róma Görögországhoz. (Nem hagyhatom itt megjegyzés nélkül, hogy a hasonlat, amennyire találó a függőség nagyságát illetőleg, annyira nem felel meg egyébként. Európában a kicsiny, de egyéni Görögország szelleme uralkodott az óriási római birodalom nyers és vegyes tömegén. Ázsiában a mérhetetlenül nagy kínai tömeg ragadta magával természetes energiájával a kis Japánt.) A fejlődéstörténeti szempontot azonban tanácsosabbnak láttam ezúttal elejteni a múzeumtörténeti szempont érdekében, mely visszatükrözi egyúttal a keletkutatás fejlődését is a nyugati népek művészettudományában. Ebben Japánon ál Vezetett az út Kínához. Mikor a XVIII. század végének és a XIX. század elejének klasszicizmusa után újra feltámadt az érdeklődés a távol Kelet iránt, nem a rokokói megtermékenyítő chinoiseriek, hanem a japáni fametszetek vonták magukra a nyugati művészek és műbarátok figyelmét, A magyar gyűjtők — Szemere Attila, Xantus János, Zichy Ágost gróf, Hopp Ferenc, Vay Péter, Delmár Emil és mások is — hamarabb kezdtek foglalkozni Japánnal, mint Kínával. (Zichy Jenő, ki keletkutatásait leginkább magyar szempontból folytatta, tudományos programmja miatt lett kivétel.) Ma már felismerték Kína óriási jelentőségét Japánnal szemben és megjegyezhetem azt is, hogy nálunk Budapesten is fellépett már. többekben is az újabb gyűjtő típusa, azé a gyűjtőé, ki a maga nemében természetesen szintén nagyszerű japáni «kismuvészet» helyett Kína felé fordítja ügyeimét, hogy annak művészetében a legrejtettebb értékeket keresse. Mindazonáltal azt hiszem, gyakorlati szempontból még mindig indokolt volt a festményekről szólva Japáni bocsátani előre. 94. (í. ábrá. II. századi japán művész (állítólag Hanshun.) : Aizen. Gúkoku-in. (Uyeno, Tókyo. Tajiina után.)