Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 4 1924-1926 (Budapest, 1927)

Hekler Antal: Bellerophon és Pegasos

lemtől vezérelve, a hősi erőkifejtés tetőfokán ábrázolja a Pegasost leigázó Bellerophont a mi domborművűnk, mely tudomásom szerint ennek a küzdelemnek a görög szobrászat emlékei körében egyetlen képviselője. Bellerophon, aki merész lendülettel az állat hátára pattan, bal térdét derekának feszítve s lábfejét vékonyába vájva, előrenyúló jobbkezével szárnyát ragadja meg. A szenvedélyes mozdulat terhe alatt a tüzes paripa hátsóteste összeroppan, de a megszegett fejben s a talpraállást megkísérlő lábak földnek feszülő és ágaskodó nyugtalanságában még ott lobog az ellenállás szelleme. Bellerophon homlokát taenia fonja át, nyakában chlamys, melynek lobogó redői egykor a mozdulat ellenállhatatlan lendületét hatásosan kísérték. Az a duzzadó testiség és drámai hevület, mely az egész kompozíciót áthatja, a hellenisztikus, pergamoni művészet emlékeit idézi emlékezetünkbe. Különösen a pergamoni nagy oltár reliefjeinek a bikaszarvú gigásszal küzdő istensége (Kabir? 3. ábra.) mutat szellemben és formakezelésben Bellerophonunkkal testvéri rokonságot. (W. H. Schüchhardt: Die Meister des grossen Frieses von Pergamon. T. 7.) A küzdő hős bámulatos érzéki erővel megmintázott teste, miként ott, úgy a mi domborművűnkön is csaknem teljes plasztikával válik el a háttértől. A csípővonal erőteljes hangsúlya s a hatalmas izomtömegek fenyegető hullámzása, a minden ízében felfokozott testiség, a kompozíció kidagadó térbelisége s a küzdelem felfogásának szenvedélyes, túlfűtött kíméletlensége : csupa a pergamoni oltár mestereire is jellemző vonás. A tüzes Pegasost szinte vad lendülettel letipró Bellerophon, aki bal lábfejét kíméletlenül az összetorpant ló vékonyába vájja, ugyanabban a szellemben fogant, mely a pergamoni oltár domborműveinek, küzdelmük eszközeiben éppenséggel nem válogatós isteneit megteremtette, kiknek sorában maga az egyébként szelíd lelkületű Aphrodite sem riad vissza attól, hogy lezuhant ellenfele arcába gázoljon. Végül még figyelemreméltó egyezés, hogy a Pegasos felcsapódó farka alsó körvonalának fogazatszerűen föltépett, nyugtalan kezelése egészen hasonlón tér vissza a pergamoni oltárdombormű tengeri lovának felsőtestét eltakaró tollazaton (Schüchhardt : i. m. T. 30.) és a tritongigasz szárnyának felső szegélyén (i. m. T. 32.). Mindezek az összefüggések kétségtelenné teszik, hogy reliefünk mesterét a II. Eumenes (197—159) idején virágzott pergamoni iskola körében kell keresnünk s keletkezését a nagy oltár domborműveivel egy időre, a Kr. e. II. század első 4. ábra. Bikát áldozó Nike. (London, British Múzeum.)