Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 4 1924-1926 (Budapest, 1927)

Sirén, Osvald: A Szépművészeti Múzeum néhány korai olasz képéről

Nem ismerünk egyetlen jelzett, vagy az okmányokban Giotto di Maestro Stefanonak tulajdonított festményt sem, azonban az imént leírt festmények stílusa és hozzávetőleges ideje megengedik, hogy kombinációba vegyük őt. Nincs helye ezúttal, hogy részletesebben kifejtsem e két festő jelentőségét, csupán meg akartam ragadni az alkalmat, hogy a flórenci trecento két művészi egyéniségét kidomborítsam. Úgy látszik nekem, hogy mindaketten szoros kapcsolatban voltak Bernardo Daddi művészetével, noha Maso sokat tanult Sienától, míg Giottino inkább hű maradt a llórenci művészet hagyományához. • A trecento végéről származó nagyszámú festmény közül, melyek másodrangú művészek munkái, a budapesti múzeumban van egy-kettő, amelyeket azért tartok különösebb íigyelcmre méltóknak, mert eddig nem tulajdonították őket igazi szerzőjüknek. A 45. kat. sz. kis triptychont például, mely a Madonnát ábrázolja két szent társaságában, a szárnyakon két másik szenttel, felerészben pedig az Angyali üdvözlettel (14. ábra), a katalógus a sienai iskolának, néhány szakértő pedig Domenico di Bartolonak tulajdonítja. Véleményem szerint sokkal helyesebb volna a pisai iskolához utalni, mert jóllehet a sienai stílus elemeit mutatja, nyilván nem Sienában készült, hanem Pisában készítette olyan művész, aki ismerte a sienai művészetet. Ez a művész valószínűleg Martino di Bai lolommeo lehetett a XIV. század végéről vagy a XV. század elejéről, akit a pisai képtárban levő több nagyméretű festménye révén ismerünk, amelyeket Giovanni di Napolival együtt készített. Afféle provinciális követője ő Taddeo di Bartolonak, aki noha gyakran felhasználta ezen sienai mester művészetének elemeit, meglehetősen ügyetlen és nehézkes maradt és munkái határozottan alsóbbrendű értékűek. Az 57. számú festmény (15. ábra) elnevezése még tévesebb. Ez az Orcagna iskolájának tulajdonított Madonna (amely semmiképen sem készülhetett korábban a XV, század elejénél), nincs semmiféle közvetlen kapcsolatban a trecento nagy mesterével. A Szent Szűz, aki párnán ül, egyik térdét fölhúzva, a másikat meghajlítva, bal kezével az igen élénk gyermekre mutat, aki lábal emeli és anyja felé kívánkozik. Fölül négy kerub lebeg a felhők felett. A festménynek általános stílusa és rajza nagyon ismerősök előttünk : a hosszú, hajlított vonalak, a lebegő redőzetnek lágy hullámok ban való esése Lorenzo Monaco művészetét idézik emlékezetünkbe. 4* 15. ábra. Mariotto di Nardo: Madonna. (Budapest, Szépművészeti Múzeum.)