Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 4 1924-1926 (Budapest, 1927)

Sirén, Osvald: A Szépművészeti Múzeum néhány korai olasz képéről

A gyermeknek kevéssé kifejező, de nem ellenszenves típusa hamarosan a mester nevének nyomába vezet: kétségtelenül Mariotto di Nardo jellegzetes munkájával állunk szemben, aki egyik u Xiccolő di Pictro Gerini műhelyében tanult sok flórenci művész közül. Első ismert munkája a San Domenico oltárképe Villemagnában, amely 1394-ből van keltezve, az utolsó egy másik nagy triptychon a llórenci Serristorri palotában, mely az 1424-es évszámmal van jelezve. • Van Budapesten még egy eléggé jelentékeny festmény a XV. század közepéről. Ez egy nagyobb méretű, deszkára festett kép, amely Krióztuót a kereázten Szűz Mária éá Szent Jánoó között ábrázolja, halványkék háttér előtt (16. ábra). Jelenleg Andrea del Castagno iskolájának van tulajdonítva és előbb Lorenzo da Viterbo neve is fölmerült. Ez az utóbbi név véleményem szerint semmiesetre sem jöhet tekintetbe, mert a kép telfesen flórenci stílusú, bizonyos mértékben még Andrea del Caslagno művészelével is kapcsolatban van, noha egészen bizonyosan a mester halála után készüli, s szerintem 1470-nél korábbra semmi esetre sem keltezhető. Az egészen hagyományos és rendkívül egyszerű kompozíció három alakra szorítkozik, amelyek közül Krisztus alakja kevésbbé jelentékeny, mint a két szélső, amelyeknek arányai szélesebbek és súlyosabbak. Az egésznek tartózkodóan komor hatását még fokozza a sziklás rétegekből összerótt talaj, amelyen nem nő egyetlen fűszál sem. Ha ligyelmesen vizsgáljuk a Szent Szűz és Szent János arcát, sőt Krisztusét is, a festmény igen tökéletlen állapota ellenére lehetetlen föl nem ismerni az eléggé feltűnő hasonlatosságot Alesso Baldovinclti bizonyos munkáival. Krisztus arca eszünkbe juttatja a Szentháronióág Krisztusának arcát, amely a flórenci Trinità templom számára készült és jelenleg az Akadémiában van. Szent János feje (a szakállt kivéve) majdnem ugyanolyan, mint a térdepelve imádkozó agg Romualdusé oldalt a ((Szentháromság))-tói. A Szűz viszont, noha kevésbbé szép és idősebb, bizonyos fokig a Jacquemart-André gyűjtemény Madonnájára emlékeztet. A kissé nehézkes és duzzadt kezek és lábak rajza is sok egyezést mutat Baldovinetti hiteles műveivel, még inkább az az eljárás, ahogyan a ruházat redői vannak hosszú és vastag csövek módjára stilizálva, amit ugyancsak megtalálunk például a ((Szentháromság)) képén oldalt térdeplő két barátnál. Azonban ámbár a budapesti kép fővonásaiban, alakjainak rajzában, valamint típusaiban Baldovinetti jellegéi mulatja, mégis haboznám a képel teljesen neki tulajdonítani, minthogy némely részletében kissé nehézkesnek, hogy ne mondjam durvának tartom ahhoz, hogy kivitele egészében etlől az eléggé gondos mestertől származhatnék. Lehet, hogy ennek a kedvezőtlen benyomásnak oka részben a festmény hiányos állapota — oly körülmény, amelyről nincs módomban jelenleg nyilatkozni — amennyiben azonban nem ez lenne az eset, a festmény szerintem Baldonivetti műhelyéből származó munkának volna tekintendő, amely a mester rajza alapján készülhetett, de nem tőle magától való. Sajnos, nem ismerjük Baldovinettinek olyan műveit, amelyek a Sta Trinità számára készült műveinél később lennének keltezve, kivéve a San Miniato al Monte és a flórenci Baptisterium mozaikjait. A Sta Trinità szentélye számára készült freskók pedig